Kambodzsa nem akar kuka lenni, ezért visszaküldi a szemetet az USA-nak és Kanadának

Szerző: Hutter Marianna
2019.07.18. 09:32

Egyszer csak megjelent 83 konténernyi műanyaghulladék egy kambodzsai kikötőben. Az ország finoman szólva sem boldog, nyomozást indítanak.

Kambodzsa nem akar kuka lenni, ezért visszaküldi a szemetet az USA-nak és Kanadának

Újabb ázsiai országnak lett elege: ezúttal Kambozsa jelezte, hogy 1600 tonnányi műanyaghulladékot küld vissza Amerikának és Kanadának – írja a CNN. Kína tavaly döntött úgy, hogy nem hajlandó több műanyagszemetet fogadni, így azt a cégek más, többek közt ázsiai országoknak kezdték el küldeni. Emiatt májusban Malájzia jelezte: háromezer tonnányi hulladékot küldenek vissza összesen tizennégy országba.

Kambodzsa egyik főbb, délnyugati kikötőjében kedden találtak 83 konténernyi műanyaghulladékot, így az illetékes minisztérium nyomozást indít, hogy megtudja, hogyan került oda a szemét. Ha kiderül, hogy mely cégek lehetnek a felelősek ezért, akkor bírságra számíthatnak és arra, hogy bíróság elé állítják őket. Eközben pedig a kormány megkezdi a szemét visszaküldését az USA-ba és Kanadába.

„Kambodzsa nem kuka” – hangsúlyozta az ország környezetvédelmi minisztériumának szóvivője.

A hulladékok lerakásának kérdése Magyarországot is érinti: júniusban írta meg a 24, hogy tavaly Magyarország fogadta be a horvát szennyvíziszaptermés több, mint felét.

Aki pedig azt szeretné tudni, mit gondolnak a hazai celebek a környezetvédelemről és a klímaváltozásról úgy általában, az feltétlenül olvassa el az Azonnali klímaceleb-sorozatát!

FOTÓ: Brandon / Flickr

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek