Miért jobb hely Kolozsvár, mint Budapest?

Határon túli magyarnak lenni azért jó, mert két országnak is kínlódnia kell azért, hogy szűkítse a szabadságodat. Ha az egyik győz, egy másik kultúra és annak rendszere még mindig megmarad.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Jó reggelt, péntek van, és nekem ez az utolsó munkanapom az Azonnalinál, a lényeg, hogy megritkul a kommunista és az egész politikai rendszert ostorozó publicisztikák száma, és azok a videóriportok is, ahol a nézők azon akadnak ki, hogy melyik drogtanyáról szedte össze az Azonnali ezt a riportert, vagy hogy biztos nem hagyják, hogy kialudjam magam.

Kolozsvári vagyok ugyanis, és van ebben egy rádöbbenés, ahogyan ezt leírom, ugyanis nem ott születtem, és nyilván nem szoktam azon gondolkodni, hogy melyik hely határozza meg jobban, aki vagyok, azok közül, ahol éltem. Eredetileg egy székelyföldi posztindusztriális peremfaluból származom, ahol jó sokáig nem volt fontos a székely identitás az ott élőknek, tekintve, hogy egy csomóan a hatvanas években költöztek oda, aztán hirtelen az lett.

Erről szól ez a cikk, megpróbálom összevetni, és elmondani, miért jobb hely Kolozsvár, mint Budapest. Persze tudom, hogy az ilyen összehasonlításoknak nincs túl sok értelme. És persze itt megjegyzem, a politikai berendezkedésen és a társadalom reménytelen mentális állapotán kívül nekem semmi bajom Magyarországgal. Mielőtt félreértenétek.

De szeretek olyan országban élni, ahol van értelme tüntetni

Baloldali érzelműnek Romániában sem jó lenni alapvetően, párt nincs, akire szavazni lehetne jó szívvel, max egy kisebb rosszra. Na persze az erdélyi magyar jobboldali érzelműek is így vannak ezzel, ha fontos nekik, hogy etnikai alapon akarnak választani, mindig a kisebb rosszra kell. Így megy ez a kilencvenes évek román forradalma, puccsa óta.

Ami azonban Romániában jó, az az, hogy tényleg meg lehet állítani az utcán ügyeket, igazságyügyitörvény-módosítást, egy környezetszennyező bányaberuházást, le lehet mondatni egy miniszterelnököt. Persze ezek a dolgok önmagukban bonyolultak, más bányák nem zárnak be, más miniszterelnökök nem mondanak le, más törvények átmennek. Meg hogy a korrupcióellenes közhangulatot bizonyos mértékig populista felhangokkal lovagolják meg. Persze, de

Ami még Kolozsváron jó, hogy vannak románok

A kultúra terei beszűkülnek mindenhol, itt, és az erdélyi magyar intézményekben átszervezések folynak, szűkül a nyilvánosság tere itt is, ott is. És ekkor jó, ha vannak románok, akik színházaikban, lapjaikban, folyóiratokban sokkal szabadabban léphetnek fel. Van egy széles független művészeti tér: ott a piac, itt a politikum ostromolja a művészeteket. Egyik sem jó persze, de mondok két példát.

Az egyik néhány éve történt: egy fiatal költőnőt a rangos Mihai Eminescu-díjjal tüntettek ki, ez az elsőkötetes szerzőknek járó magas elismerés. Erre persze megjelennek a kulturális és politikai hatalmasságok is, mire Medeea Iancu előállt, és felolvasott egy kiáltvány-verset, amiben az volt benne, hogy Románia, feldugom a gyomrodig a nagy fekete farkamat. A nők helyzete zavarta.

Nemrég meg a legnagyobb román színházi díjátadón, az UNITER-gálán a kolozsvári Reactor színházi műhely fiatal alkotói vettek át díjat, és szétperformanszolták az egészet azzal, hogy köszi, de miközben itt díjaztok, a kultúratámogatások olyanok, hogy azt sem tudjuk, létezni fogunk-e még egy év múlva. Az, aki ma ilyet csinálna Magyarországon, száműzött lenne, persze sok barátja lenne, sokan néznének fel rá, de izolálná magát, nem kapna többé olyan díjat, amihez a rezsimhez hű dilettánsoknak nincs köze. És hát, lassan nincs olyan ösztöndíj, aminek ne ülnének benne a kuratóriumaiban.

A román politikumot – szerencsére – nem igazán érdekli a kultúra. Nem látják a veszélyeit, úgy vannak vele, hogy az az a dolog, amikor néha végig kell szenvedni egy komolyzenei koncertet, meg kell nézniük egy előadást, amit nagyjából úgysem értenek. Olyannyira nem érdekli őket, hogy például a közalkalmazottak fizetését megemelik, de az intézmények költségeit megvágják. Nincs ebben semmi rendszer, nem akarják kivéreztetni, csak fogalmuk sincs, hogyan kellene jól működő kultúrmenedzsmentet működtetni. Ennek fényében a fiatal művészek többnyire idegesek, és ez jóval többször jön elő, mint mondjuk Budapesten, ahol szintén idegesek, de csak az teheti meg, hogy ezt hangoztassa is, akit már fenntartanak az olvasók. És hát egyre kevesebben.

Szóval ha nagyon beszűkül a tér, még mindig lehet román előadásokat nézni, román művészek kiállításaira járni, stb.

És tekintve, hogy mind a román film, mind az irodalom és képzőművészet egyre fajsúlyosabb Európában, nincs éppen rossz dolga annak, aki beleveti magát.

Kolozsvár még azért is jó, mert ott van Kelet-Európa egyik legizgalmasabb filmfesztiválja, mert például egy olyan dzsesszkoncertet, amiért itt sokezer forintot fizettem, másnap ott ingyen nézhettek meg az emberek, tekintve, hogy Kelet-Európa egyik legvagányabb ingyenes dzsesszfesztiválja is ott van, két olyan könnyűzenei fesztivál is a város mellett, illetve magában benne van, ami bármelyik magyar fesztivállal felvehetik a versenyt, tele vagyunk jó kocsmákkal, éttermekkel, színházakkal, kiállítóterekkel, stb. Persze kisebb a választék, de a minőségekre általában nem lehet panasz. 

És hát persze a diktatúra óta nem volt ennyire beszűkülve otthon a magyar közbeszéd, és nem kapott ennyi gyomrost a magyar közösség, mint mostanában, Úzvölgye, orvosképzés, kisebbségi nyelvhasználati jogok, mind-mind a szélsőjobbos radikalizálódásra adnak lehetőséget. Tehát munka bőven van ott, és nem ennyire szélmalomharc, mint itt. Azért persze ki tudja, meddig bírja az ember fia idegekkel.

Amúgy Budapesten pont ennyi idő kellett hozzá, hogy jó helyeken menjek ki a Nyugati aluljárójából.

Olvass még az Azonnalin Kulcsár Árpádtól!