Dobrev Klárát jelöli az Európai Parlament egyik alelnöki posztjára a szociáldemokrata frakció

Szerző: Pintér Bence
2019.07.02. 09:18

A DK EP-képviselője olyan magyar politikusok nyomába léphet ezen a poszton, mint Schmitt Pál vagy Surján László.

Dobrev Klárát jelöli az Európai Parlament egyik alelnöki posztjára a szociáldemokrata frakció

Miközben az Európai Tanács sorozatban a harmadik napon gyűlik össze, hogy kitalálja, kik legyenek az EU-s vezetők, és egyelőre nem látszik a kompromisszum, az Európai Parlament holnap kénytelen lesz megválasztani a vezetőit. Az elnök mellett – akit tehát vagy nagy közös európai kompromisszum keretében, vagy csak a Parlament saját szavazása alapján – választanak meg,

a tizennégy alelnök személyéről is dönt a Parlament holnap délután, és Dobrev Klára is egy lehet közülük.

Mint a DK reggeli közleményéből kiderült, a szociáldemokrata-balközép S&D-frakció ugyanis, amelynek a Demokratikus Koalíció is tagja, Dobrevet is jelölte a pozícióra. (A parlament második legnagyobb frakciójaként az S&D nyilván több jelöltet is állít alelnöknek, de a személyükről egyelőre nincs információ – a volt német igazságügyi miniszter, Katarina Barley például bejelentkezett a posztra.)

Ahogy a DK a közleményben is írja, magyar baloldali politikus még nem ült ilyen magas pozícióban az Európai Parlamentben, jobboldali politikus azonban már ült itt, nem is egy: a Fidesz és a Néppárt színeiben 2009 és 2010 között rövid ideig alelnök volt Schmitt Pál, mielőtt köztársasági elnököt csináltak volna belőle itthon, őt váltotta aztán a posztra a Fidesz által jelölt erdélyi magyar politikus, Tőkés László 2010 és 2012 között. 2012 és 2014 között alelnök volt a szintén fideszes Surján László, 2014 és 2017 között Pelczné Gáll Ildikó, majd 2017-től Járóka Lívia.

A DK szerint a fideszesek mindeközben semmilyen pozícióra nem számíthatnak – bár egyelőre nincs hír a Néppárt jelöltjeiről –, ez pedig a baloldali párt szerint „mindent elmond arról, hogy kik fogják alakítani Európa jövőjét a következő öt évben”.

MONTÁZS: Azonnali

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek