+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. június 26. szerda, 14:19
Oroszország nemrég olyan javaslatot tett le az asztalra, ami törvényesnek tartja Csehszlovákia 1968-as lerohanását.

Idén lesz ötvenegy éve, hogy a Varsói Szerződés szovjet, keletnémet, magyar, lengyel, bolgár csapatai és tankjai eltaposták a prágai tavaszt, azaz azt a reformfolyamatot, amit a Csehszlovák Kommunista Párt élére megválasztott Alexander Dubček kezdett meg 1968 elején.

 

Hiába egyezett meg 1993-ban Oroszország és Csehország egy államközi szerződésben arról, hogy az erőszak alkalmazása és az azt követő szovjet megszállás elfogadhatatlan volt, Oroszországban most mégis egy olyan törvényjavaslat került terítékre, ami tulajdonképpen legális akcióként, egy puccs megfékezéseként tünteti fel az 1968-as inváziót.

 

Erre válaszul egy cseh kereszténydemokrata képviselő azt javasolta, hogy legyen az invázió évfordulója, augusztus 21. nemzeti emléknap, amikor az áldozatokról emlékeznek meg.

 

Az Expats.cz által ismertetett javaslat indoklása szerint az invázió nem csak a demokratikus és humánus reformokat akasztotta meg, de ártatlan civilek halálát is okozta: 137 csehszlovák polgár halt meg, 500 megsérült, és mintegy 70 ezer ember emigrált az invázió után.

 

A javaslat a cseh pártok széleskörű támogatását élvezi, egyedül a híres-hírhedt Cseh Kommunista Párt nem ért vele egyet, de az orosz lépést még az oroszbarát köztársasági elnök, Miloš Zeman is elítélte, és tárgyalt az ügyben az orosz nagykövettel.

 

Csehországban ma Magyarországhoz hasonlóan tizenhárom állami ünnep van, ami átlagosnak mondható világszinten. Nyáron eddig nem volt olyan sok, Husz János napja (július 6.) után a következő ünnep szeptember 28-ára esik, ez ugyanis a cseh államiság napja.

 

FOTÓ: Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Lukasenka elnök bármit megtesz majd azért, hogy a hatodik ciklusát is megkezdhesse. De érdeke-e a Kremlnek a rezsimváltás a szomszédban? És miért nem fogja Oroszország bekebelezni?

Új heti borajánló sorozat indul az Azonnalin: mostantól minden hétvégén elmondjuk, miből tartalékolj be jövő hétre!

A februári fiaskó után – mikor a két magyar lista széthúzása miatt először nem jutott magyar párt a szlovák parlamentbe – az MKP, a Híd és az Összefogás egy közös pártban egyesülne.

De miért lett a „galambetetés” az orosz ellenzéki tüntetések szimbóluma? Elmagyarázzuk!

Perlusz Sándor korábbi balettmester azt visszavonta, hogy kirúgták volna kollégáját a táncművészetiről, azt viszont nem, hogy az érintett kolléga kikezdett fiúkkal.

Még 2010-ben publikált egy iszlámellenes könyvet Thilo Sarrazin, de csak most zárták ki az SPD-ből. Pedig már berlini pénzügyi szenátorsága is elég ok lett volna erre.

A hét kérdése

Megjött a RegioJet a magyar piacra. De ki jöjjön még versenyezni a MÁV-val? A késős németek? A villámgyors franciák? Az időutazós románok? Mondd meg te!

Azért ide elnéznénk

Láttál már hullócsillagot? És mikroszkópon át? Vagy fogtad már kézbe az anyagát? Most kipróbálhatod mindezt a Svábhegyi Csillagvizsgálóban augusztus 11-e és 13-a között.

Végre minden kiderül,
amit csak Budapest legelegánsabb sugárútjáról tudni lehet, avagy séta az Andrássy úton az Oktogontól a Ligetig augusztus 15-én.

Ingyenes fesztivál
borokkal és ételekkel
Egerben az Érsekkertnél augusztus 20-23. között.

Hogyan telnek egy állatkert lakóinak éjszakái? Kiderül Pécsett augusztus 28-29. között!

Nézd meg az esti fényeket a libegőről! Budapesttől kezdve Eplényen át egészen Sástóig összesen hat helyszínen
várnak augusztus 29-én.

Ezt is szerettétek

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Twitter megosztás Google+ megosztás