Schmuck Andor már össze is gyűjtötte a főpolgármesteri előválasztáshoz szükséges aláírásokat

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.06.14. 18:32

De reméli, azért nem lesz muszáj elindulnia.

Schmuck Andor már össze is gyűjtötte a főpolgármesteri előválasztáshoz szükséges aláírásokat

Schmuck Andor kedden bejelentette, hogy beszáll az ellenzéki főpolgármesteri előválasztásba, és péntekre már össze is gyűjtötte az ehhez szükséges kétezer ajánlást, legalábbis ezt írta ki a közösségi médiába:

„Megvan az induláshoz szükséges támogatás. Nincs mögöttem párt, így én magam gyűjtöm a támogatást jelentő aláírásokat. Az eredmény 60 óra után csodálatos, és még nincsen a napnak vége!”

A politikus ugyanakkor reméli, hogy nem kell benyújtania végül ezeket az ajánlásokat, és nem kell elindulnia, mert a másik három jelölt aláírja azt a nyilatkozatot, amelyben vállalják, hogy nem csökkentik a nyugdíjasok utazási kedvezményeit, vagyis hogy ingyen BKV-znak.

Ez pedig elég valószínűtlen, hogy megtörténne, no nem azért, mert a jelöltek hozzá terveznének nyúlni a támogatáshoz, hanem inkább azért,

mert az Azonnalinak adott nyilatkozataikból kitűnt, egyáltalán nem veszik komolyan a Tisztelet Társaságának rendszeresen trollkodó elnökét.

A Demokratikus Koalíció ugyan nem válaszolt megkeresésünkre, de a Momentum a következő mondattal tette helyre Schmuckot: „Schmuck Andornak legfeljebb szülinapi üdvözlőlapot írunk alá. Mivel az utazási kedvezmények állami szabályozási körbe tartoznak, inkább Orbán Viktortól kéne aláírást gyűjtenie.”

Karácsony Gergely is jelezte, Schmuck trollkodása nélkül is mindig fontos volt számára a budapesti nyugdíjasok utazása és másféle támogatása.

A polgármesterjelölt-jelölt Schmuck egy Horn Gyula-idézettel zárta bejelentését:

„A vesztes utolsó mentsvára az ellenfél megalázása, sértegetése, mi nem vagyunk vesztesek, így nem bánthatunk és alázunk és alázhatunk meg senkit.”

Úgy tűnik tehát, Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor a megaláztatás schmucki formájától megmenekül.

FOTÓ: Schmuck Andor / Facebook

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek