Mikor kezdi el végre a cigit is reklámozni Németh Szilárd?

Fekő Ádám

Szerző:
Fekő Ádám

2019.06.13. 18:36

A Fidesz alelnöke végre nem finomkodott, hanem hitvallást tett a zsír mellett, és ugyanerre szólította fel a követőit is. Ennyire egyértelműen még egy politikus sem akart céltalanul rosszat a saját szavazóinak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

„Nyomj egy lájkot, ha egyetértesz velem: én maradok a nyúljás-csülkös pacalnál, a gyufatésztás (8 tojásos) halászlénél és a hagymás-szalonnás tojásrántottánál” – írta a médiafenegyerek Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára és a Fidesz alelnöke 2019-ben, mellé pedig egy képet posztolt arról, ahogy egy óriási bográcsban keverget valami amúgy elég jól kinéző ételt. 

A poszt lényege persze az, hogy Brüsszel el akarja venni tőlünk venni a jól megérdemelt húsunkat, hiszen ezek a büdös nyugati rovarevő libsik rossz szemmel nézik, ahogy a magyarság boldog, és fürdik a jobbnál jobb ételekben – szóval megint minden adott hozzá, hogy kinevessük a Fidesz nagy nevettetőjét. Az viszont egy kicsit később esett le, hogy ez a poszt történelmi, és nem attól, hogy amúgy az egész alapját képző hír is kamu.

Németh Szilárd eddig is úgy kommunikált persze, hogy az ember sejthette, hogy nem a tudomány emberéről van szó, de azért általában csak következtetni lehetett erre. Most viszont végre megtörtént a hivatalos coming out: Németh Szilárd a maga könyvtáros-tanító főiskolai végzettségével a háta mögött nem csak leszarja az egészséges táplálkozással, illetve a húsipar hatásaival foglalkozó tudósok munkáit, de még a rajongótáborát is arra buzdítja, hogy szarják le ők is látványosan. 

Olyan politikus már nem egy volt, aki halálba küldte a saját táborát, de olyan még nem, aki kifejezetten arra biztatta őket, hogy öljék meg magukat.

Különösebben nem túlzok: a pacalevést promózni a tudatos étkezéssel szembeni statementként nagyjából olyan, mintha azt mondaná, valaki ne hallgass az idióta orvosaidra, szívj el nyugodtan napi egy doboz cigit. Vagy hogy ne foglalkozz az idióta fizikatanároddal, és lépj ki bátran a tizedik emeletről. 

Németh húzásában az a legaljasabb, hogy létező igényt szolgál ki: az emberek nagyon szeretik, ha valaki megerősíti őket a káros hülyeségeikben. A bolt előtt piáló alkoholisták is rendszeresen magyarázzák el egymásnak, hogy egy sör igazán nem árt meg nekik, de a chemtrail hívői is azért olvassák el a tonnányi áltudományos hülyeséget, mert közben senki nem neveti ki őket. 

Értelemszerűen azt is jó hallani, hogy csak a brüsszeli idióták akarják tőlünk elvenni a pacalunkat, ráadásul egyszerűbb is amolyan jó szovjet párttitkár módjára ignorálni a nálunk okosabb embereket.

Az egésszel az a probléma, hogy előbb-utóbb mindig szembe kell nézni az igazsággal: a jelenséget épp most foglalta tökéletesen össze a Csernobilról szóló ötrészes sorozat, ott mondjuk atomkatasztrófa volt az önreflexióra képtelen állam jutalma.

Persze attól, ha megállás nélkül zabáljuk a pacalt és ragaszkodunk a szalonnás tojáshoz reggelire, nem lesz atomkatasztrófa, csak mondjuk úgy fogunk kinézni 55 évesen, mint Németh Szilárd.

Olvass még több cikket Fekő Ádámtól az Azonnalin!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől
Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek