+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Fekő Ádám
2019. június 9. vasárnap, 16:56
Nem figyeltem eléggé a nagyközönség megváltozott ingerküszöbére, ezért bármiféle utánanézés nélkül ültem be egy zenészről szóló életrajzi filmre. Nem kellett volna.

A Mötley Crüe-féle életrajzi filmmel kapcsolatban már elemezgettem kicsit, mitől is lehet jó egy balhés zenekarról vagy zenészről szóló életrajzi film, értelemszerűen a rossz kalapba rakva a csupa csúsztatásra és hazugságra épülő Freddie Mercury-filmet. Amikor a trendnek megfelelően kiderült, hogy egy másik nagyhatású britről, Elton Johnról is készül hasonló, már vizionáltam is a Bohém rapszódia tökéletes ellenpontját. 

 

Bár valahogy Magyarországon nem annyira egyértelmű, Elton John nem egy békésen balladákat zongorázgató öregúr volt mindig, hanem a popzene aranykorának egyik legnagyobb partiállata, aki a szcéna hasonló cipőben járó embereihez hasonlóan csak későn vette észre, hogy saját gyerekkori démonjait akarja elnyomni a mértéktelen kokózással. Sokat dobott a helyzeten, hogy Elton John még él, és van annyira őszinte és jó arc, hogy bevallottan nem hagyta kiherélni a saját élettörténetét csak azért, hogy Amerikában 18 éven aluliak is beülhessenek a moziba.

 

 

Az már csak az egyéni ízlésem, de fontos volt a várakozásaim miatt, hogy ameddig a Queent a zenetörténelem egyik legnagyobb félreértésének tartom, addig Elton John első lemezét például bármikor boldogan meg tudom hallgatni.

 

Szóval minden adott volt egy igazán jó zenés filmhez, és a zenés film itt fontos kifejezés.

 

Arról ugyanis senki nem szólt nekem, hogy ez nem úgy zenés film, hogy vannak jól kinéző koncertbetétek a fontos jelenetek között, hanem úgy, hogy ez egy kibaszott musical. Persze mehettem volna felkészülve is moziba például azzal, hogy legalább egy trailert megnézek, de én egyszerűen nem szeretek trailereket nézni, és épp elégnek gondoltam előzetes tudásnak azt, hogy nagyjából képben voltam vele, kiről szól.

 

Hirtelen nem is tudtam, kit okoljak ezért a fiaskóért, hiszen 32 évet éltem le úgy, hogy nem ültem be véletlenül musicalre moziba, tehát valaminek történni kellett. A harmadik éneklős-táncolós résznél szerencsére volt annyi időm gondolkodni, hogy megtaláljam a felelőst: természetesen az a La La Land (Kaliforniai álom) című szörnyűség az 2016-ból Ryan Gosling főszereplésével, ami még Oscart is kapott. Természetesen egy percet sem láttam a filmből, hiszen nem nézek musicaleket, erről pedig már jó előre hangsúlyozták a készítők, hogy arról van szó. 

 

Viszont úgy tűnik, ez a film lehetett a fordulópont, amikor a szuperhősökbe és forgatásokba belefáradt filmrajongók annyira nem tudtak mit kezdeni magukkal, hogy legitimálták a világ legelviselhetetlenebb filmes műfaját. Ennek az egyenes következménye, hogy

 

2019-ben én jóhiszeműen elmegyek moziba megnézni egy filmet a zeneiparról, drogokról, piáról és szexről, és azon kapom magam rajta, hogy indokolatlan élethelyzetben táncolni kezdenek a színészek.

 

A siránkozás után azért megpróbáltam leválasztani, milyen műfajról is van szó, de sokat úgy sem javult a helyzet. Bár hangsúlyozottan belemenős próbál meg lenni a Rocketman, ezért nem finomkodik Elton John homoszexuális oldalának bemutatásával sem, egyszerűen nincs olyan jelenet a filmben, amiből kiderülhetne, miért akar a fél celebvilág eljutni a zenész valamelyik bulijára a mai napig. Nincsenek vicces jelenetek, nincsenek vicces dialógusok, a zenész leginkább egy állandóan rinyáló idiótának tűnik. 

 

 

Kiemelt fontosságot kap a szülői szál, amiből kiderül, hogy különösképpen se az anyja, se az apja nem kedvelte. Ezt a szeretetéhséget is sikerül sokszor úgy bemutatni, hogy a néző néha a szülőkkel ért egyet, amiért nem kedvelik ezt az elviselhetetlen faszt. De azt is sikerült elmosni, hol csúsztak el igazán a dolgok Elton John legsúlyosabb időszaka előtt, ennek köszönhetően

 

egyáltalán nem tiszta, mikortól kéne a már súlyos gondokkal küszködő férfit látni az introvertált sikerre éhes srác helyett.

 

A szerethetőségért egyvalaki tesz meg mindenkit, a főhőst alakító Taron Egerton, akinek színészi játékába nagyjából egyedüliként nem tudok belekötni.

 

De nem csak a főhős jellemfejlődésének nincs semmi íve, hanem a filmnek sincs úgy általában. Nem érezzük, hol jön a tuti siker, nem érezzük, miért van oda Elton John a menedzseréért annyira, hogy az életét is hagyja tönkretenni, és úgy általában nem érzünk semmit. Ennek megfelelően a film végére sem marad semmi csattanó: ahelyett, hogy a vacak gyerekkor taglalása helyett megismerhetnénk a már öregedő, a világ dolgait tisztán látó zenészt, lezárják az egészet ott, hogy hősünk letette a piát, azóta pedig már van egy férje is, akit nagyon szeret.

 

 

Mivel a Rocketmant kötelező összehasonlítani a Bohém rapszódiával, ezért én is megteszem: a Rocketman egy jóval őszintébb film azt nézve, hogy Elton John nem akart magának szobrot emeltetni, ebben a tekintetben tehát sokkal jobb lett, cserébe Freddie Mercury történetét legalább koherensen mutatták be a készítők, ráadásul őrült jók voltak azok a koncertjelenetek, amiket itt lecseréltek a rettenetes musicalbetétekre. 

 

FOTÓK: Rocketman / UIP-Duna Film 

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Trianon következménye a vízfejűség és az együttélés kultúrájának elvesztése is, azt pedig el kell felejteni, hogy „mindent vissza”. Videó.

Eddig a nyilvánosság előtt nem ismert momentumosok jelentkeztek Fekete-Győr András helyére, de még nagyobb a verseny az elnökségi helyekért.

Hamarosan nyithatnak a fürdők, múzeumok, színházak, és ha minden jól megy, két hét múlva már személyesen is kérdezhetnek az újságírók kormányinfón. A részletek!

Ezt azután mondta nekünk, hogy erdélyi magyar extremizmusról és az erőszak veszélyéről értekezett hosszasan.

Ungváry Krisztián segédletétől kezdve az Ismerős arcokén át a legkülönfélébb módon várhatunk megemlékezést. Mutatjuk, mit!

A filmcsatornák hétvégi délutánjainak egyik legstabilabb szereplője szinte semmit nem vesztett minőségéből.

A svéd fővirológus bírálta országa járványügyi kezelését, noha maga találta ki a különutat. Most elismerte: túl sokakat vesztettek el.

A hét kérdése

Egy etnikailag sokszínűbb Nagy-Magyarországban a politikai térkép is egészen más lenne, mint most. Hogy mennyire, arról csináltunk egy szavazást!

Azért ide elnéznénk

Még ha online is, de június 5. és 6. között a Rosalia borfesztivál keretében lesznek élő interjúk borászokkal, művészekkel és a gasztronómia képviselőivel.

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

DrMáriás festményeit Győrfi Pálról, a nyugalomhipnózis nagymesteréről, vagy Müller Cecíliáról, Baby Yoda megmentőjéről június 6-tól nézheted meg Szentendrén.

Mi fog történni az albérletpiaccal a koronavírus-járvány miatt kibontakozó gazdasági válság hatására? Június 9.

Ipari stílusű bútorok, munkavédelmi plakátok és sok más június 13-án.

Ezt is szerettétek

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Twitter megosztás Google+ megosztás