Szanyi Tibornak „kicsit sok” az oligarcha Kálmán Olga körül

Szerző: Hutter Marianna
2019.06.07. 08:05

A szocialista politikus pártja riválisait, a DK-s Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát is oligarchának tartja.

Szanyi Tibornak „kicsit sok” az oligarcha Kálmán Olga körül

„Nekem kicsit sok az oligarcha Kálmán körül: Gyurcsány, Simicska, Dobrev” – ezzel a felütéssel osztotta meg a szocialisták most már csak volt EP-képviselője, Szanyi Tibor a hírt: Kálmán Olga is indul a DK támogatásával a budapesti ellenzéki főpolgármester-jelölt személyét eldönteni hivatott előválasztáson. Szanyi azt is hozzátette egy kommentben:

neki a „sündörgő” oligarchákkal van gondja.

Egyébként Szanyi a most nyilvánosságra hozott fenntartásai ellenére is volt, hogy beszélgetett Kálmán Olgával akkoriban, mikor még az Orbán Viktorral összeveszett oligarcha, Simicska Lajos tulajdonolta Hír TV műsorvezetője volt. 

Elnökként újítaná meg az MSZP-t

A tévés műsorvezető beszállása a versenybe feltehetően kevéssé tölti el örömmel a baloldali pártszövetséget, hiszen Gyurcsány Ferenc még múlt héten is azt kommunikálta: a DK az ő jelöltjüket, Karácsony Gergelyt támogatja. Maga Karácsony is finoman odaszúrt a DK-nak, mikor mosolyogva úgy reagált a hírre: „Hát, kezd elég érdekessé válni a budapesti választás. Azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje az előválasztáson, csak eddig azt hittem, az én leszek. De c'est la vie, ilyen a politika állítólag.”

Szanyi Tibor nemrég azt követően hallatott magáról, miután az MSZP-P jóval a várakozásokon alul szerepelt az EP-választáson. A politikus – miután eldőlt, a pártszövetség egyetlen mandátumát nem ő, hanem Ujhelyi István kapja – egy az ATV-n ismertetett nyílt levélben fordult az MSZP tagjaihoz. Ebben többek közt arról írt, az MSZP így nem párt, „csak egy degenerálódó belterjes klub, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálunk”, és hogy szeretne ő maga lenni a pártelnök. 

FOTÓ: Szanyi Tibor / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek