+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Galba-Deák Ádám
2019. június 7. péntek, 18:06
Hogy minden belterj és mindenki mindenkivel? Ezen most segítünk. Menj el Dabasra.

A Pest megyei Dabas és környékbeli srácok – akik ilyen-olyan módon közel kerültek már az elektronikus zenéhez, sőt legtöbbjük játszott is már –tavaly rájöttek arra, hogy nem csak éjszaka lehet topogni és veretni, hanem kulturált formában, kisgyerekekkel, nagygyerekekkel el lehet kezdeni ezt már kora délután, kvázi piknikként. 2018-ban ezért megszervezték az első Digital Pikniket (FB-event nincs), amit idén június 8-án – micsoda véletlen – már a második követ! Az Azonnali a főszervezőt, DJ Tribe-ot kérdezte a motivációkról, múltról és jelenről.

 

+ + +

 

Mikor és miért kattantál rá az elektronikus zenére?

 

A ’90-es évek elején hiphoppal kezdtem, ám mindig is érdekelt mindenfajta zene, és néhány Tilos-parti után már nem volt meglepő, hogy az ezredfordulóra elektronikus zenéket is hallgattam. Mondjuk eleinte a Prodigy és a Chemical Brothers ütöttek át igazán, ma már mindkettő mainstreamnek számít, de akkor még jócskán belelógtak az undergroundba. Aztán jöttek a big beat és drum&bass évek, ahonnan egyenes út vezetett a breakbeathez, amit aztán bő tíz éven át játszottam is a helyi platformokon, Dabason.

 

2010 után belevetettem magam a technóba. Nagyon bírom az atmoszférikus, liquid témákat, de a bulikon általában odacsapósabbakat keverek klasszikusok feldolgozásaival. A hiphop és a tört ütemek is megmaradtak, és ez a kettősség talán furcsának tűnhet, de mindkét vonalnak megvan a helye és az ideje. A techno kikapcsol, elvisz, engedi, hogy magamévá tegyem és valóban az „egyén diadala”. Azt hiszem, minden jelentősebb elektronikus zenei rendezvényen vagy sorozaton megfordultam már, és azon felül, hogy ez a zene egyénileg konvertálódik, mégis egy erős közösséghez tartozónak érzed magad tőle. Egyfajta család vagyunk.

 

Mi a legemlékezetesebb fellépésed? Milyen technikával zenélsz, amikor föllépsz?

 

2005-ben a Kakas Hangárban Dabason volt szülinapi breakbeat-parti, ahová a tudtom nélkül elhívták az akkori nagy bálványomat, Palotai Zsoltot zenélni. Az egy felejthetetlen este volt, de az általam szervezett szabadtéri megmozdulások közül is sokat megemlíthetnék. CD-vel játszottam sokáig, mostanában az USB-s kontrollerek is előkerülnek, de lemezjátszóim is vannak. A lényeg, hogy jó vas legyen alattad, és akkor a manapság teret nyerő technikai kiegészítők csak még tökéletesebbé tehetik az adott szettet és a bulit.

 

Hogyan látod a magyar elektronikus zenei színteret? Magányos harcos/zenész vagy, vagy pedig vannak crew-k, amihez tartozol?

 

Az elmúlt húsz évben nagyon sok tehetséges magyar zenész, dj, producer bukkant fel, igazán büszkék lehetünk azokra akiket kitermeltünk, de persze sokan ebben a szcénában is a megélhetésért zenélnek, sok esetben a pénz körül forog minden. Annyi neves dj fordul meg az országban hetente, hogy az néha követhetetlen, kicsit túl van tolva az egész, ugyanakkor meg mégis szűkülnek a lehetőségek, kevés klub van, az undergroundot meg fáradhatatlanul próbálják a mainstreambe tolni. Kissé divatos is lett a műfaj, ennek eredményeként rengeteg fiatal hallgat technót, és nem a könnyedebbik fajtából.

 

Ami a ’80-as években a mi szüleinknek a rock volt, nekünk meg a ’90-es években a breakbeat, a drum&bass meg a house, az ma a techno.

 

A house-t is többnyire az én korosztályom hallgatja most, mert már sokkal kifinomultabb, mélyebb, és bár a technónak is vannak ilyen irányvonalai, de a fiatalok inkább a zúzósabb, nyersebb verziót kedvelik, legalább is most arra lehet „lázadni”. Nagyon sok húszévest ismerek, akik a legelvetemültebb előadókat követik. Az elektronikus zenék szerepe tehát az utóbbi tíz évben vitathatatlanul teret nyert, megkerülhetetlenné vált ez a szubkultúra, és így pénzorientálttá is értelemszerűen. Ez a saját kis csoportosulásunkról is elmondható.

 

Személy szerint a SmokeCity Underground alatt tevékenykedtem eddig, ez fedte a rendezvényeket és a megjelenéseket, de tavaly csatlakoztam az Uncompromising csapatához is (ArtSoul / Daniel Clark / Grema / Niceberg / Strypee / Rajmund). Ez a team Dabas-környéki arcokból áll, olyanokból, akik már évek óta elhivatottan foglalkoznak a helyi elektronikus zenei élet fenntartásával, és így egyesült erővel próbáljuk mozgatni tovább a dolgokat.

 

Hol lesz a következő fellépésed, és miért érdemes arra elmennünk?

 

Az Uncompromising csapattal jelenleg teljes erővel belevetjük magunkat a City Vibes névre keresztelt sorozatunkba, ennek az a lényege, hogy a város különböző pontjain veszünk fel egy-egy órás szettet. Egyedi helyszíneket keresünk: háztetők, teraszok, gördeszkapálya, konditerem, bármi. Aztán gőzerővel készülünk a nyárra, amikor is a tavaly megrendezett Digital Piknikre keresztelt nappali-délutáni techno bulit próbáljuk idén tovább szélesíteni. Ezúttal esti programot is szervezünk, így most egy félnapos mini elektronikus zenei fesztivál alakul, két szuper helyszínen, kilenc dj részvételével és más extrákkal.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Úgy hírlik, a brit miniszterelnök Jean-Claude Junckerrel tárgyalva döbbent rá, hogy az ír határról szóló alternatív terve nem olyan jó, mint gondolta.

A klasszikus horrorszerzőről szóló szóló októberi, egész napos találkozón ez is kiderül!

„Van itt valaki, aki szeretne kínai, afrikai, vagy amerikai módon élni? Én az európait választom!” – mondta a Fidesz szerint a liberálisoknak behódoló Weber.

„Azonosítatlan légi jelenségek” vannak a felvételeken, amelyeknek nem szabadott volna nyilvánosságra kerülniük.

Izgalmas történet Észak-Oroszország mindennapjaiból, ahol egy Kaszást ábrázoló szoborból robbant ki a balhé.

A hét kérdése

A szélsőjobb által is oly sokat emlegetett európai életmód védelme névvel ellátott biztosi portfóliót sokan betámadták. Ha rajtad múlik, mire neveznéd át?

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás