+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Petróczi Rafael
2019. június 4. kedd, 07:40
Sikerülhet-e Macronnak föderalizálni az EU-t? Van-e bármi jelentősége annak, ha megbukik a csúcsjelölti rendszer? Megválthatja-e a lengyel ellenzéket az Európai Tanács éléről hazájába visszatérő Donald Tusk? Kiújulhatnak a viták a magyar és a lengyel jogállamiságról? Kirúgják-e a Fideszt a Néppártból? Zgut Edit politológus, a Varsói Egyetem Európa Központjának vendégelőadója elemzi ki az EP-választás eredményeit az Azonnalinak. Interjú.

Az idei EP-választáson Európa-szerte 50,94 százalékos volt a részvétel, ami 1994 óta nem volt ilyen magas. Ön szerint minek köszönhető ez?

 

Ez paradox módon összefügg azzal, hogy az unió 2005 óta folyamatos válságokat menedzsel: miután lecsengett az alkotmányos válság, berobbant az eurózóna deficitválsága, majd a migráció és a brexit. Ezek fokozatosan érdekeltté tették abban a pártokat és a választókat, hogy a fókusz összeurópai ügyekre terelődjön, mint a környezetvédelem és a migráció – utóbbi erősen átpolitizált formában.

 

Ennek a válságsorozatnak a hatására vált az euroszkepticizmus is a fősodor részévé: kialakult egy új, országhatárokon túlmutató politikai törésvonal, ahol a nemzeti társadalmi, gazdasági életformák védelmezői határozottabban lépnek fel az állam ügyeibe beavatkozni vélt külső szereplőkkel szemben. Magyarországon és Lengyelországban is elsősorban az identitásalapú félelmek felkorbácsolásával és a nemzetállami szuverenitás felerősítésének szorgalmazásával sikerült mobilizálni, jóléti intézkedésekkel kombinálva.

 

A visegrádi négyek együttműködésére rányomhatja a bélyegét, hogy Szlovákiában magasan a helyi Momentum, a Progresszív Szlovákia nyert? Ráadásul úgy, hogy a márciusi elnökválasztás is az ő sikerüket hozta Zuzana Čaputova győzelmével.

 

Érdemi változás legfeljebb egy szlovákiai kormányváltás esetén várható. Az mindenesetre újra bebizonyosodott, hogy

 

a visegrádi országok a nagyfokú idegenellenesség ellenére közel sem alkotnak politikailag homogén régiót.

 

Míg Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban nagyon jól szerepeltek a populista euroszkeptikus pártok, Szlovákiában a liberális erők nyertek. Magyarországon is szép eredménynek tekinthető, hogy a Momentum egy ilyen kiegyenlítetlen játéktérben képes volt megháromszorozni a szavazatarányát.

 

ZGUT EDIT A MAGYARORSZÁGI EURÓPA TÁRSASÁG KONFERENCIÁJÁN. FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA

 

Kint él jelenleg Lengyelországban. Testközelből látva a lengyel politikát mennyire lepte meg az EP-választási eredmény?

 

Meglepett, több okból is. Egyrészt a PiS-t és a PO-vezette Európai Koalíciót hetekig fej-fej mellett mérték, az utolsó pillanatban viszont nagyon elhúzott a PiS. Ez a mostani 7 százalékpontos előny hatalmas teljesítmény annak tükrében, hogy tavaly november óta botrányok sorozata rázta meg a kormányt: először vesztegetés gyanújával letartóztatták Adam Glapiński jegybankelnök kinevezettjét, majd év elején korrupció vádjával letartóztatták a védelmi minisztériumhoz közel álló Polska Grupa Zbrojeniowa cég hat munkatársát, köztük a PiS-es Antoni Macierewicz volt védelmi miniszter sajtótitkárát, valamint a kormányzó párt egy volt képviselőjét.

 

Politikai értelemben a Kaczyński​-szalagok minősültek a legkockázatosabbnak. A nyilvánosságot látott hangfelvételek szerint a PiS pártelnöke személyesen koordinált egy több szempontból is érzékeny varsói nagyberuházást, jó eséllyel megsértve a párttörvényt. Mindez ráadásul egybeesett Pawel Adamowicz liberális gdański polgármester meggyilkolásával. A Sekielski-testvérek utolsó pillanatban közzétett dokumentumfilmje a katolikus pedofil papok ügyeiről szintén nem kedvezett az egyház privilégiumait foggal-körömmel védelmző PiS-nek.

 

Mindezek ellenére a kormány sokkal jobban teljesített, mint az várható volt. Előbújt 400 ezer PiS-szavazó, akiket elsősorban a 20 ezer fő alatti, vidéki kistelepüléseken sikerült mobilizálni. Ezek a szavazók egyrészt nagyban rezonáltak a párt bevándorlásellenes, LMBTQ-ellenes, identitásalapú félelmekre játszó kampányára. Másrészt

 

használt a példa nélküli jóléti osztogató politika, amivel a kormánypárt a PiS-t övező botrányok hatására elbizonytalanodott mérsékelt szavazókat tudta megszólítani.

 

Egy brutális, negyven milliárd złotyt felmésztő csomagról beszélünk, ami kiterjesztett gyermektámogatást, 13. havi nyugdíjat, adócsökkentést és a 26 év alattiaknak szóló adómentességet biztosít. Harmadrészben pedig jól jött a PiS-nek a sikertelenül végződött pedagógussztrájk is: az IBRIS kutatóintézet szerint az áprilisi elhúzódó munkabeszüntetésből a PiS jött ki győztesen azzal, hogy megtagadta a tanárok fizetésemelésre vonatkozó követelését, akik végül letették a fegyvert. A PiS alsóbb társadalmi osztályba tartozó szavazói így azt érezhették, hogy a PiS a kisemberek pártja, amely nem hajt fejet a középosztály elitista követelései előtt.

 

Ami pedig az Európai Koalíciót illeti: nagy teljesítmény volt a PO részéről egy ideológiailag ennyire heterogén pártcsoport egy platformba terelése, de az összefogásnak láthatóan komoly szerkezeti korlátai vannak. Az agrárius Lengyel Néppárt (PSL) konzervatív szavazóinak egy részét el sem érték, a többi pedig a PiS-re szavazott. Nem volt elég erős továbbá a fő üzenetük arról, hogy a PiS a jogállamiság lebontásával hosszútávon kivezetné az EU-ból Lengyelországot.

 

Az egyesült lengyel ellenzéknek összesen 1,8 millió szavazója maradt otthon vasárnap.

 

A lengyel EP-választás azért is bírt nagy téttel, mert ott ősszel parlamenti választás is lesz. Tekintve az Európai Koalíció várakozáson aluli eredményét, elbúcsúzhat az ellenzék a kormányváltás reményétől?

 

Az ellenzéknek legfeljebb akkor lenne esélye kormányt váltani, ha taktikailag két külön ideológiai platformra válna: egy progresszív baloldali blokkra Robert Biedroń Tavasz (Wiosna) pártjával kiegészülve, és egy konzervatív blokkra, ahol a Polgári Platform a PSL-lel és a liberális Modern Párttal (Nowoczesna) építkezne. Erre viszont jelenleg nem nagyon van esély, a PiS ezért jó eséllyel többséget szerezhet majd a parlamentben ősszel.

 

Hogyan ágyazódik be ebbe a képbe az Európai Tanács éléről várhatóan a lengyel politikába visszatérő korábbi PO-vezér Donald Tusk?

 

Donald Tusk kedden fog beszédet tartani Gdańskban a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozaton. Tavaly novemberben még a bolsevik jelzővel illette a PiS-t, és az EP-választások előtt még ennél is élesebben támadta a kormányt, de egyelőre nem tudni, mik a szándékai.

 

Ha most nem teszi egyértelművé, hogy vállalja-e az ellenzék intellektuális vezetőjének szerepét, akkor talán később sem fog ez megtörténni.

 

Mindenesetre az ellenzék EP-választáson nyújtott teljesítménye alapján kockázatos lehet számára, hogy beálljon az Európai Koalíció mögé, vagy hogy az ő színeikben nekifusson a jövő tavaszi elnökválasztásoknak. Lengyelországban egyébként az elnök kiterjedtebb hatáskörrel rendelkezik, fontos ellensúly lehetne a PiS rendszerépítkezési törekvéseivel szemben, ezért az ellenzéknek különösen fontos lenne egy potenciális jelölttel kiállnia Andrzej Duda ellen. Kaczyński ugyanis nem fog itt megállni, feltett szándéka a végrehajtó hatalom alá rendelni a teljes igazságszolgáltatást, a rendesbíróságoktól a legfelsőbb bíróságig.

 

Ha már szóba került a bírósági rendszer: most, hogy elmaradt a szélsőjobb áttörése az EP-választáson, újult erővel kerülhet napirendre a lengyel és a magyar jogállamiság kérdése uniós színtéren?

 

A hagyományos jogi eljárások tekintetében már a választások előtt is voltak fejlemények. A PiS nem is csinált titkot belőle, hogy mindössze taktikai meghátrálást hajtott végre az uniós bíróság tavaly őszi döntése kapcsán, amikor vissza kellett helyezniük a Legfelsőbb Bíróság 40 kényszernyugdíjazott bíróját. A „kommunistátlanítás jegyében” fegyelmi kamarákat hoztak létre, amelyek most az átalakításokkal szemben kritikus bírákat vegzálják, akik már sokadjára fordultak a luxembourgi Európai Bírósághoz beavatkozást kérve. Ennek hatására Brüsszel nemrég újabb kötelezettségszegési eljárást indított a lengyel bíróságok függetlenségével kapcsolatban.

 

Ha Varsó nem enged, ismét az uniós bíróság fogja kimondani a végső verdiktet, de abban valószínűleg nem lesz sok köszönet.

 

Lengyel részről tiszteletben fogják tartani a döntést, de retorikában az euroszkeptikus diskurzus felerősödésére lehet számítani. Már el is kezdődött az uniós bíróság pártatlanságának aláásása: Tomasz Szafranski, a lengyel főügyész meghatalmazottja nemrég kérelmezte az Európai Bíróság elnökének, Koen Lenaertsnek az eljárásból történő kizárását, mert Lenaerts állítólag az igazságszolgáltatási reformot kritizáló „varsói körökkel találkozott”. 

 

A fentiek ugyanakkor mindenképpen részsikernek tekinthetők ahhoz képest, hogy az Orbán-kormányon kötelezettségszegési eljárásokkal nehezen talált érdemi fogást az EU. Igaz, nem is alkalmaztak ennyire progresszív jogalkalmazást: a magyar bírósági átalakítások kapcsán a diszkriminációra és genderkérdésekre hivatkozva indultak eljárások, de nem mondták ki sem a bíróság függetlenségének, sem a jogállamiság aláásásának kockázatát.

 

Míg Lengyelországgal szemben kimutatható tehát egyfajta lassú evolúció a Bizottság és az Európai Bíróság részéről, Magyarországgal szemben ezt eddig nem tapasztalni. Nem véletlen viszont, hogy a Fidesz meghátrált a közigazgatási bíróságok bevezetésével kapcsolatban:

 

azzal, hogy státusza kétségessé vált a Néppárton belül, jogállamisági kérdésekben is bizonytalanná vált a Fideszt évekig védelmező politikai védőernyő.

 

Ez azonban csak egyike a magyar demokrácia romlását vizsgáló többszintű eljárásoknak, amik az Orbán-kormány ellen zajlanak. Az uniós költségvetési vita kapcsán napirenden lesz különböző új mechanizmusok és monitorning eszközök beépítése, de véleményem szerint eredmény a meglévő jogi és politikai eszközrendszer hatékonyabb kiaknázásával is elérhető.

 

Matteo Salvini az eredményeket kommentálva dicsérte a PiS eredményét is. Van rá esély, hogy Salvininek sikerül berántania a PiS-t a megálmodott szélsőjobboldali EP-frakcióba?

 

Kaczyński pártja egyelőre nem mutatott hajlandóságot, hogy beüljön egy mindenféle oroszbarát pártokkal tarkított frakcióba. Most úgy tűnik, inkább az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakciójában szeretnének meghatározó szerepet vállalni. Az alapvetően gyenge politikai befolyással rendelkező ECR-ben való létezés korlátai korábban megmutatkoztak már, a PiS ellen nem véletlenül lépett fel keményebben és gyorsabban az EU, mint a Néppártban ülő Fidesszel szemben.

 

És a Fideszt behúzhatja maga mellé a PiS az ECR-be?

 

Ha a Néppárt úgy döntene, hogy nem kér a Fideszből (amit erősen kétlek), akkor ez lenne a legtermészetesebb szövetség, már csak a 7-es cikkely szerinti eljárás miatti véd- és dacszövetség miatt is. Habár ez közös frakció nélkül is működik. Mégis,

 

közös frakcióban ülve mind Orbánnak, mind Kaczyńskinek jól jönne, hogy csúcsra járathatnák a korrupt EU ellen meghirdetett ellenforradalmukat,

 

ami – állításuk szerint – a muszlim és LMBTQ-közösségekkel kollaborálva, a politikai korrektségre alapozva ássa alá a család értékét Európa-szerte. Ebben egyébként az Oroszországgal kapcsolatos eltérő magatartásuk sem akadályozná őket.

 

A napokban zajlottak az előzetes tárgyalások az Európai Bizottság elnöki posztjáról, ahol több olyan politikus nevét is lehetett hallani (mint az eddigi brexitfőtárgyaló Michel Barnier vagy a szlovák EU-biztos Maroš Šefčovič), akik nem voltak csúcsjelöltek. Mit hozhat az EU szempontjából, ha megbukik a csúcsjelölti rendszer?

 

A csúcsjelölti rendszer egyébként sem tölti be a tőle elvárt funkciót: a választók döntő többsége nincs tisztában a csúcsjelöltekkel, nincs ismerete az egyes csúcsjelöltek programjáról, politikai értékeiről, így nyilván a szavazatának leadását sem ez motiválja. Véleményem szerint

 

a csúcsjelölti rendszer nélkül nem növekedne tovább a demokráciadeficit, nincs különösebb jelentősége, hogy egy csúcsjelölt lesz-e a Bizottság elnöke vagy sem.

 

A mostani eredmények alapján merre mozdulhat Európa, a macroni föderalizáció vagy a Salvini és társai által hangoztatott nemzetek Európája felé?

 

Az euroszkeptikus populisták – élükön Orbánnal – Európa erőszakos föderalizációjának veszélyével riogattak. A valóság viszont az, hogy az unió jelenleg nagyon is kormányközi alapon működik, és az Európai Egyesült Államok intézményes kialakítására pedig szerintem továbbra sincsen komolyan vehető politikai szándék Németország részéről. Félreértés ne essék: itt nem a De Gaulle-i értelembe vett klasszikus kormányköziségről van szó, ami az integráció mélyítésének intézményes gátja. Sokkal inkább azt ezt lehetővé tevő újfajta kormányköziségről, ami az EU működését a maastrichti szerződés óta jellemzi, és amiről egyébként Bickerston, Hodson és Puetter is beszél egy közös munkájában.

 

A lisszaboni szerződés annyiban változtatott a helyzeten, hogy valóban megerősödött a szupranacionális szint: az alapszerződések egyre nagyobb együttdöntési jogkört biztosítottak az Európai Parlamentnek.

 

Azonban a szupranacionális szintről történő kormányzás így sem politikai realitás.

 

Emmanuel Macron 2017-ben előállt ugyan egy átfogó, az eurózóna erősítését, az együttműködés szociális, védelmi és migrációs területeken való mélyítését előirányzó reformcsomaggal, ám a tavaly decemberben kialkudott eurózóna-büdzsé messze elmaradt az eredeti francia koncepciótól, hiszen a valutaövezet végül nem kapott különálló költségvetést.

 

Én arra számítok, hogy az EU a többsebességes intézményközi dinamikában működik majd tovább: a mélyítéspárti platformhoz bármelyik tagország szabadon csatlakozhat.

 

Ez egyébként jó hír is lehetne a nemzetállami szuverenitásukat féltve őrző, és a retorika szintjén gyakran a status quo mellett érvelő magyar és lengyel kormányoknak. Ám a végletekig átpolitizált belpolitikai diskurzusok nemhogy segítenék, hanem tovább nehezítik az EU jövőjével kapcsolatos irányok megértését. 

 

NYITÓKÉP: A PiS idei EP-választási plakátja a varsói pártszékházon. Fotó: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A németek és a franciák nem támogatják különösebben a többi NATO-tagállam megvédését egy orosz támadás esetén, a britek és az USA viszont sokkal tettrekészebb egy új felmérés szerint.

Gazdaságpolitikusuk szerint ha már a választók 25-30 százaléka ki akar lépni, akkor ideje minderről társadalmi
vitát kezdeményezni.

Tényleg Dézsi Csaba András kardiológus, önkormányzati képviselő lesz a Fidesz jelöltje.

A héten egy újabb civil jelölt jelentkezett be. Mutatjuk, ki.

Csak a két magyar többségű megyében csökken jelentősen a népességfogyás, Erdély többi régiójában viszont óriási a különbség a halálozások és az élveszületések száma között, mutatja ki egy friss statisztika.

Joe Biden túl öreg ahhoz, hogy elnök legyen – erre válaszul hívta ki fekvőtámaszpárbajra az elnökjelölt a 83 éves férfit.

A főállamügyész szerint a cseh miniszterelnök korrupciós ügyében eddig összegyűjtött bizonyítékok nem elegendőek sem a vádemeléshez, sem a nyomozás leállításhoz.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Nem is akárhol: a híres Pezsgőházban! December 7-én fél Közép-Európa ott lesz Baranya fővárosában!

Hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, a politikai intézményrendszer? Dec. 10.

Kifejezetten érdekesnek tűnő konferencia a budapesti Goethe Intézetben december 12-én.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás