+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2019. május 23. csütörtök, 15:12
Állítólag az úzvölgyi katonatemető miatt rágott be az RMDSZ, de amúgy is kínos lehet nekik a kampányfinisben a PSD.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetsége elnöke bejelentette, hogy beszüntetik azt az együttműködési megállapodást, amelyet a román kormánykoalícióval kötöttek, és mostantól kezdődően nem támogatják a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem.

 

„A magunk részéről az együttműködési protokollt a helyzet rendezéséig okafogyottnak tekintjük”

 

– írja Kelemen a közleményben.  

 

De miért, és miért pont most?

 

Az RMDSZ elnöke azután adta ki a közleményt, miután a román sajtóban megszellőztették, hogy az RMDSZ beszünteti a nevében szociáldemokrata PSD és a liberális ALDE pártokból álló koalíció támogatását. Kelemen azzal indokolja a döntést, hogy a rendőrség csütörtök reggel házkutatást tartott az érintett falu, Csíkszentmárton magyar alpolgármesterénél annak kapcsán, hogy valakik fekete szemeteszsákokkal takarták le a román katonáknak illegálisan felállított sírokat az Úzvölgyében (a történetet többször is összefoglaltuk az Azonnalin).

 

„A ma reggeli eseményekkel betelt a pohár. A kormány magatartását elfogadhatatlannak tartjuk, és továbbra is azt várjuk, hogy állítsa helyre az eredeti állapotokat az úzvölgyi katonatemetőben és indítson eljárást hivatalból a dormánfalvi polgármester és mindazok ellen, akik feszültségeket keltettek” – írja Kelemen a közleményben.

 

Mindezt kampányfogásként is lehet értelmezni, ugyanis Romániában rekordmagas választási részvételt várnak a vasárnap EP-választáson, ez pedig igencsak nehéz helyzetbe hozhatja az RMDSZ-t, amennyiben meg akarja ugrani a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt.

 

A magas részvétel az államelnök által kiírt korrupcióellenes népszavavzásnak is köszönhető, amelynek épp a többek közt az RMDSZ szavazataival elfogadott igazságügyi törvénymódosítások adtak apropót, melyek a korrupt politikusoknak és vállalkozóknak kedveznek.

 

A PSD-ALDE-RMDSZ-együttműködést legutóbb egyébként pont az Azonnalin bírálták. Eckstein-Kovács Péter volt RMDSZ-es szenátor, kolozsvári ügyvéd így fogalmazta ezt meg az interjúban: „Az RMDSZ jelenleg úgy van elkönyvelve, mint a PSD csatlósa, azon túl pedig úgy, mint a Fidesz feltétlen követője. Az utóbbi kevesebb ellenérzésbe ütközik, de a PSD-vel szembeni haveri viszony nagyon sokakat riaszt el az RMDSZ-től.”

 

FOTÓ: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Sajnos nemcsak a fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépre szorulók száma is hatalmasat ugrott.

Az alapvetően olvasói videókat újraközlő Nextának a hatóságok szerint az a bűne, hogy „szélsőséges tartalmat” gyárt.

A Cambridge Egyetem kutatása szerint egy generáció sem ábrándult még ki annyira a demokráciából, mint a mai fiatal felnőtteké. Az Orbán Viktorhoz hasonló populista politikusok azonban visszaadhatják a demokráciába vetett hitüket.

Olaszországban is folyamatosan növekszik a fertőzésszám. Noha a kormány azt ígéri: sem az iskolákat nem fogja bezárni, sem kijárási tilalmat nem fog bevezetni, egyes régiók megtették ezeket a lépéseket.

Egy tiroli szállodatulajdonos felvetette: ha novemberben nem jön részleges lockdown a nyugat-ausztriai tartományban, a fertőzések növekedése nem állítható meg, ami a téli síszezon teljes összeomlását jelentené.

Közben a lakhatási támogatások 90 százaléka jómódú családokhoz kerül. Interjú a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezetőjével.

A Politico által megszerzett felmérés az Európai Parlament megrendelésére készült, a jogállamisági feltételt az egész EU lakossága is inkább támogatja, mint ellenzi.

A hét kérdése

Európa egyre több országában vezetnek be korlátozásokat a növekvő esetszámok miatt, emiatt elképzelhető, hogy lassan Magyarország is szigorítani fog. Te milyen korlátozásokat vállalnál be?

Azért ide elnéznénk

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Twitter megosztás Google+ megosztás