A Munkáspárt miatt marasztalta el az ATV-t a Kúria

Szerző: Hutter Marianna
2019.05.22. 16:18

Nem szerepelt eleget a Munkáspárt az ATV politikai műsoraiban, és ezzel sérült az esélyegyenlőség a Kúria szerint.

A Munkáspárt miatt marasztalta el az ATV-t a Kúria

Megsértette az EP-választáson induló jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség alapelvét az ATV azzal, hogy nem biztosított megjelenési lehetőséget politikai tájékoztató műsoraiban a Magyar Munkáspártnak két héten át – derül ki a Kúria szerdai határozatából, amely helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) vonatkozó döntését.

Sérült az esélyegyenlőség, de annyira azért nem súlyos a helyzet

A Munkáspárt azt követően fordult az NVB-hez, hogy

május 1. és 13. között egy alkalommal sem hívták meg őket az ATV Egyenes Beszéd, illetve A Nap Híre című műsoraiba.

Az elsőfokú határozat szerint bár ezzel sérült az esélyegyenlőség, azért a dolog nem súlyos és nem is tartós, mivel az idei EP-választási kampány során először állapítanak meg jogsértést az ATV-vel kapcsolatban.

Emellett azt is figyelembe vették, hogy

a csatorna híradójában többször is tudósított a Magyar Munkáspártról, „vagyis nincs arról szó, hogy tudatosan és valamennyi műsorra kiterjedően mellőzte volna a jelölő szervezetről való beszámolást”.

Az ATV felülvizsgálati kérelemmel élt az NVB határozata ellen, de a Kúria azt alaptalannak találta. „Kampányidőszakban a politikai, közéleti témákkal foglalkozó műsorban nem lehet csak egyes jelölő szervezetek vonatkozásában biztosítani a megjelenési lehetőséget” – szól az indokolás. A Kúria szerint nem elég, ha a teljes kampányidőszak átlagában kiegyensúlyozott a jelölő szervezetek bemutatása, hanem ennek rövidebb időszakokon belül is meg kell valósulnia, függetlenül attól, hogy közpénzből fenntartott, vagy kereskedelmi médiaszolgáltatóról van szó.

Azóta újabb panasszal élt a Munkáspárt

A fentiek mellett a Munkáspárt egy másik panaszt is tett az ATV ellen,

amelynek az NVB részben ismét csak helyt adott kedden.

Ugyanis megállapították: az ATV május 13-18. között a Híradó, valamint május 14-17. között az Egyenes Beszéd és A Nap Híre című műsoraiban sem biztosított megjelenési lehetőséget a pártnak, amivel ismét megsértette az esélyegyenlőség alapelvét.

Egyébként az idei EP-választási kampány legtöbbet elmarasztalt tévés szereplője eddig a TV2, amelyet a Kúria számtalan alkalommal elmarasztalt.

FOTÓ: A munkáspárt idei majálisa, Fekő Ádám / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek