+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kardos Gábor
2019. május 16. csütörtök, 07:41
Egy kis ország is állhat világszerte példaértékű kezdeményezések élére. Nem, ezúttal nem az orbáni migrációs gyűlöletpolitika terjedéséről van szó. Miközben tele vannak a hírek globális klímasiránkozással, világvége-hangulattal, szinte fel sem tűnik, amikor valahol konstruktív megoldásokat, valódi alternatívákat is találnak a válságra. Például amikor a mindenható GDP mellett a polgárok testi-lelki egészsége is sikermutatóvá válik.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Új-Zéland egyre kevésbé tűnik távoli országnak. A hírekben újabban többször is a nyugati világ mintaországaként szerepelt, ahol valamit nagyon máshogy csinálnak a politikában. Amikor már baromira unjuk a vernyákolást, hogy meghal a világ, talán érdemes több figyelmet szentelni a kézzelfogható megoldásoknak, főleg mikor kiderül, hogy

 

a valódi alternatíva nem új, környezetbarátnak promózott technológiákat jelent, hanem gyökeres szemléletváltást a politikában.

 

Hogy miért nem kapnak nagyobb figyelmet a jó gyakorlatok a fősodrú médiában? Mifelénk a közvélekedésben még mindig a nyugati nagyhatalmakat, leginkább az Egyesült Államokat tekintik mindenben élenjárónak, pedig egyre több jel utal arra, hogy ezek az országok legfeljebb csak csúcstechnológiákban őrzik vezető szerepüket, de a jövő szempontjából egyre fontosabb civilizációs váltásban, a klímavédelemben, fenntartható gazdasági minták bevezetésében és szociokulturális kérdésekben egyre kevésbé példaértékű politikákat követnek, közben pedig a szabadságjogok terén is elég látványos visszalépéseket látunk a neoliberális politikát követő nagyhatalmaknál.

 

Erre szokta a putyinista trollsereg rávágni (régi komcsi csasztuskát ismételve): lám, a „hanyatló Nyugat” – aminek az ő egybites világukban egyetlen alternatívája nyilván a putyini Oroszország-Kína-Magyarország illiberális tengely. Egyszóval Orbán.

 

Nem csak a következtetésben van azonban durva csúsztatás. Már a diagnózis is téves, amire bazírozzák. Mert van a nyugati világban olyan ország is, ahol nemcsak siránkoznak a globális környezeti válságon, a terrorizmus előretörésén és hasonlókon, hanem élen tudnak járni a civilizációs modellváltásban – ahol a jövő tényleg elkezdődött.

 

Egy pénzügyminiszter a közjó pártján

 

Elsőre elég fura ilyet hallani, de Új-Zéland pénzügyminisztere most bejelentette: az ország jó gazdasági mutatói ellenére a jövőben nem kizárólag a GDP-növekedést tekintik a siker értékmérőjének, hanem a polgárok fizikai és lelki egészségét, illetve szociális helyzetét is figyelembe vevő sokkal komplexebb mutatók alapján bevezetik a világ első közjóléti költségvetését. Vagyis

 

az ország költségvetését ezentúl nem a gazdasági elitek és tőkeérdekek által diktált GDP-paramétereknek fogják alárendelni (a máshol általános neolib gazdaságpolitika szerint), hanem a közjó szempontjait tekintik prioritásnak.

 

Ugye milyen meglepő, szinte kirívó a példa, amikor egy országnak normális vezetése van, amikor valóban működik valahol a demokrácia, és nem merül ki a választási kampányok felelőtlen ígérgetésében, ami után jellemzően a „gazdasági” érdekek, azaz az elitérdekek érvényesülnek mindenhol, a társadalom nagy többsége és a természet rovására.

 

Külön figyelemre méltó körülmény: nem egy mély válság kényszere vezetett Új-Zélandon oda, hogy szemléletváltásra van szükség a kormányzásban és a gazdaságpolitikában, hanem olyan józan emberi belátás, ami máshol gyakorlatilag eltűnőben van a világpolitikában, amikor Trumpok és Bolsonarók diktálnak egyre több nagy országban. Az új-zélandi gazdaság 2019-es növekedése 2,5 százalékos, jövőre pedig várhatóan 2,9 százalékos.

 

Azonban a kormány ennek alapján nem egy valóságtól elrugaszkodott sikerpropagandát nyomat, hanem az állampolgárok érdekeit védve felhívja a figyelmet arra, hogy ebből a növekedésből számos jel alapján sokan nem tudnak profitálni az országban. Növekedett a gyerekszegénység, romlottak az öngyilkossági statisztikák, romlottak a mentális egészségi paraméterek, nőtt a hajléktalanség és a szociális segélyek iránti igény.

 

Az új-zélandi kormány nem törődik bele az egyenlőtlenségek növekedésébe, mint valami fatális gazdasági szükségszerűségbe. A pénzügyminiszter szerint ugyanis „ez a szakadék a politikai retorika és a valóság között, a jólétben élők és a nélkülözők, az elit és a nép közti szakadék az, amit világszerte kihasználnak a populisták”. Mondja egy pénzügyminiszter. Nem csak földrajzilag vagyunk nagyon messze Új-Zélandtól.

 

Jogokat a természetnek!

 

Ugyan eddig is bekerült néha a színes hírekbe, hogy az egzotikus miniország, Bhután királya is bevezetett egy hasonló modellt, melyben a fő közpolitikai értékmérő nem a GDP, hanem a bruttó nemzeti boldogság – de ezt még elintézhették a gazdasági megmondók egy cinikus mosollyal, hogy ki a fenét érdekel Bhután, mikor a hagyományos gyarmattartó országok modellje egészen más szemléletet követel meg a kormányzásban, a világ minden más országában. Új-Zéland azonban egy minden tekintetben fejlettnek számító nyugati ország, így erre a precedensre már nem lehet ugyanúgy legyinteni, mint Bhután példájára.

 

Aki figyelte a híreket, annak nem ez az első jelzés, ami egyértelműen arra utal, hogy Új-Zéland elsőként vált politikai és civilizációs paradigmát a nyugati országok közül. Miniszterelnökasszonyuk, Jacinda Ardern a terror és az iszlámmal való együtt élés kérdéseinek kezelésében is a nyugati sajtóvisszhangok szerint példaértékű módon állt ki, amiben világszerte több elemző is egy új politikai vezetési sztenderd mintaképét látta. A nap híre, hogy Jacinda Ardern Emmanuel Macron francia elnökkel közösen intéz nemzetközi felhívást (Christchurchi felhívás néven) a közösségi médiában népszerűsített terror és gyűlölködés megfékezésére.

 

Nem csak a köztük élő bevándorlókat és a vallási kisebbségeket védik Új-Zélandon az erőszakkal és a gyűlölködéssel szemben. Az óceániai szigetországban az őslakosokkal való együttélés sem merült ki abban, hogy rezervátumokba zárták őket, hanem például a maori kultúra és jogfelfogás jelentős elismerése volt, hogy két éve a világon elsőként egy folyót elismertek önálló jogalanyként – a maorik által szentként tisztelt Whanganuit.

 

Ezt csak addig tarthatjuk apró színes hírnek, amíg bele nem gondolunk, milyen meghatározó eleme lenne az egész nyugati világban egy fenntartható jogrendszer kialakításának az, hogy

 

ne csupán az embernek, illetve cégeknek legyenek jogai, hanem elismerjük a többi élőlény és az egész élővilág alapvető jogait is.

 

Hiába minden siránkozás és fogadkozás az ökokrízis kapcsán, addig úgysem fogják sem az államok, sem polgáraik többsége tiszteletben tartani az élővilág legalapvetőbb jogait sem, amíg még igazából ezeknek a jogoknak a formális elismerésére sem képes a jogrendünk. Ebben sem a legfejlettebbnek tartott nyugati országok járnak tehát ma élen. Sőt.

 

Új-Zélandnak tehát nemcsak mérsékelt éghajlata kiváló, hanem a szociokulturális klímája is számos jel alapján a legvonzóbb a nyugati világban. Kérdés: miért nem követik jó példáját az európai országok, miért nem ezt tartjuk az új globálisan követendő modellnek? Talán, mert túlságosan is megtanultunk együtt élni a fogyasztói („piacgazdasági”) rendszerkorrupcióval és megszoktuk, hogy pont olyan felelőtlen politikusokra szavazzunk, amilyenek mi is vagyunk hétköznapi fogyasztóként.

 

Talán mert a közéletben is csak fogyasztói élményeket keresünk, nem pedig válaszokat a felmerülő kérdésekre. Talán pont ezért tartjuk annyira korrupt dolognak a politikát és nem a közös megoldáskeresés fórumát látjuk benne. Pedig attól még az marad, hogy mást gondolunk róla, vagy éppen semmit.

 

Olvass még több cikket Kardos Gábortól az Azonnalin!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt követelik, hogy az elnök ne kössön kompromisszumokat az ukrán rendezés ügyében, Ukrajna föderalizációja például fel se merüljön.

Johnsonnak is feltették a kérdést, amivel már elődjéből is sikerült hülyét csinálni.

Miközben Lukasenka Szocsiban Putyinnal tárgyalja meg a belarusz-orosz gazdasági integráció mélyítését, Minszkben a szuverenitásvesztéstől tartva tüntet a helyi ellenzék.

Megtolta kicsit a fideszes jelölt kampányát a kormánypárti média Győrben, ingyen szórták a lapot az összes postaládába.

Igazi reneszánsz ember a Fidesz polgármesterjelöltje, Dézsi Csaba András, de éppen a városi ügyekre maradt kevés ideje az elmúlt években.

A cseh elnök egy év alatt harmadszor gondolta meg magát abban az ügyben, hogy kisegítené-e Andrej Babišt az ellene folyó nyomozás kapcsán.

Azóta megy a vita arról, hogy az olasz művész alkotása – azaz egy banán falraragasztása – művészetnek minősül-e.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, a politikai intézményrendszer? Dec. 10.

December 11-én az NKE-n lehet honvédelemről trécselni a kormány bevándorlásellenes kabinetjének vezetőjével.

Kifejezetten érdekesnek tűnő konferencia a budapesti Goethe Intézetben december 12-én.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás