Vatikáni bíboros kapcsolta vissza az áramot a hajléktalanoknak

Szerző: Hutter Marianna
2019.05.13. 10:20

Több száz hajléktalan – köztük gyerekek – élnek abban a haszonálaton kívüli, állami tulajdonú házban, ahol visszakapcsolta az áramot a vatikáni bíboros.

Vatikáni bíboros kapcsolta vissza az áramot a hajléktalanoknak


A „kétségbeesés gesztusának” nevezte egy vatikáni bíboros, Konrad Krajewski, hogy visszakapcsolta az áramot egy római hajléktalanok által elfoglalt házban szombat este annak ellenére, hogy a rendőrség elzárta a főkapcsolót – írja a Guardian. Az állami tulajdonú, egyébként használaton kívüli épületben, amit elfoglaltak a ajléktalanok, körülbelül 450-en élnek, köztük 100 gyerek, és május 6-a óta voltak világítás és meleg víz nélkül.

Konrad Krajewski bíboros teljes mértékben tudatában volt annak, hogy amit tesz, lehetnek jogi következményei, de meggyőződése volt, hogy szükséges ezt megtennie a családok érdkeében – kommentálta az ügyet egy vatikáni forrás.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter pedig úgy nyilatkozott:

reméli, hogy az egyházi segítség a megkésett villanyszámla kifizetésére is terjed, amelynek összege egyyébként háromszázezer euró (vagyis 97 millió forint). 


Krajewski egyébként nemrégiben tért vissza Leszbosz szigetéről, ahova azért ment, hogy adományt vigyen a menekültek megsegítésére és biztosítsa az ottani sátortáborokban élőket, illetve a helyieket arról, hogy a pápa nem feledkezett el róluk.

Szerintetek jól döntött a bíboros, hogy visszakapcsolta az áramot? Szavazzatok!
Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek