Weber a Bizottság elnökének, Orbán viszont európainak nem alkalmas

Európa perifériáján, a szélsőjobbal parolázva már teljesen mindegy lesz, mit gondol a magyar miniszterelnök Manfred Weberről, Frans Timmermansról meg a többi csúcsjelöltről, ha már a mostani – igen széles – menü sem elég finom.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

„Világossá tettem, hogy Webert mi végig támogatni fogjuk”

Orbán Viktor, 2019. március 3.

Két hónap nem nagy idő. Én, átlag magyar férfiként előreláthatólag 72,4 évet fogok élni, ennek két hónap körülbelül a két ezrelékét jelenti, szóval igazán elhanyagolható az egész. Körülbelül hatvan nap meg nyolc munkahét nem oszt, nem szoroz; magam is úgy érzem, hogy még tegnap volt, hogy a Fidesz az Európai Néppártból való felfüggesztésétől zengjen a teljes magyar meg a fél európai sajtó.

Mégis úgy tűnik,

ahogy azt az Azonnali is megírta, május 6-án, stílusosan egy másik európai szélsőjobbossal, Heinz-Christian Strache osztrák alkancellárral való találkozása idején jelentette be a magyar kormányfő, hogy nem hajlandó támogatni Manfred Webert (a Fidesz de jure hivatalos pártcsaládjának jelöltjét) az Európai Bizottság elnöki posztjára.

Persze az előzményeket nézve nincs ebben semmi meglepő: nem Manfred Weber lenne az első ember, akinek a Fidesz óriási forradalmi radikalizmusa, soha véget nem érő Brüsszel- és mindenellenes háborúja közepette hadat üzen. Ugyanis a Fidesz lényegéből adódóan olyan hanyatló gondolatok nem férnek meg benne, mint például a kompromisszumkészség, a kulturált vita, az ellenvélemények, vagy épp a hergelés és a politikai opportunizmus elutasítása. Aki pedig nem hajlandó beleállni az erőpolitizálásba, a pávatáncolásba, aki nem hajlandó felvenni a fideszes retorikai-ideológiai szemellenzőt, aki a világot nem feketén-fehéren, egy a tábor, egy a zászló-logika alapján látja az: kegyvesztett vagy ellenség. 

Orbán Viktor a Fidesz Európai Néppártban való felfüggesztése előtt minden jót elmondott az EPP csúcsjelöltjéről: „nagyszerű ember”, „bátor politikai vállalkozás”, akit „mi végig támogatni fogunk”, fogalmazott a magyar kormányfő Weberről csupán két röpke hónapja a német Die Welt am Sonntagnak adott interjújában.

Gyönyörű szavak, amiket Weber nem biztos, hogy megérdemel, elég csak megnézni a bizottsági csúcsjelöltek múlt heti firenzei vitáját, ahol az igazi showman Frans Timmermans, a megosztó, de kétségkívül karizmatikus Guy Verhofstadt, meg a zöld gondolatot nagy lelkesedéssel népszerűsítő Ska Keller mellett a színpad szélén ott állt Manfred Weber, aki sokat nem beszélt, igaz, sok mondandója nem is volt – a klímaváltozásra adott válasza például kimerült annyiban, hogy hisz az innovációban. Szóval, Firenzében

Az EP-kampányban a turbófokozaton pörgő Timmermans, meg az Európában szinte már mindenhol ismert Verhofstadt mellett Weber semmi meggyőzőt nem tudott felmutatni, és jóllehet, az EPP csúcsjelöltje nem is felel meg egy olyan fontos tisztség betöltésére, mint az Európai Bizottság elnöksége.

Egy európainak a kőkemény opportunizmuson kívül vannak még értékei, és nem úgy váltogatja az elveit, mint más a kabátot. Egy európai számára hirtelen egy nagyszerűből nem lesz valaki alkalmatlan jelölt, csak azért, mert a pártja az EPP-től annak nem európai viselkedése miatt kap egy ejnyebejnyét. Egy európai a problémákat párbeszéddel megoldani kívánja, és nem lejáratókampányokkal generálni őket. Egy európai tudja, hol vannak azok a bizonyos, sokat emlegetett vörös vonalak, ezeket pedig nem lépi át, mert képes konszolidálódni.

Orbán a fentiek közül egynek sem felel meg: ezért is álszent, mikor az európai értékek megmentéséről beszél, mikor belőle már bármilyen érték és elv leghaloványabb szikrája is kiveszett.

És ezért is nagyon őszinte, mikor végre nem bújik az Európai Néppárt szoknyája mögé, mikor végre tudatosul benne, hogy kiutáltatta magát a klubból, ahová majdnem húsz éve tartozik, mikor kihátrál a jelölt mögül, akit elvileg „végig támogat”,

Orbán lépése őszinte és bátor volt: végre fel lehet vállalni, hogy a magyar miniszterelnök nem kíván az európai klub része lenni, végre lehet öles léptekkel szaladni a szélsőjobb felé, Salvinikkel Röszkén kerítést nézni, meg Strachékkal cigizni a Karmelita-kolostor teraszán.

Persze miért is lepődtünk meg egy olyan miniszterelnök esetében, akinél nem is érdemes arra odafigyelni, amit mond, csak arra, amit csinál. Csak éppen azzal, amit Orbán Viktor csinál, azzal sem lesz túlzottan előrébb Magyarország:

Akkor majd eldöntik nélkülünk.

Olvass még több cikket Illés Gergőtől az Azonnalin!