Nem Orbánra, nem Macronra: mit akar Kurz az EU-val?

Az osztrák kancellár befarolt Orbán és Macron tervei elé, és felmutatott egy harmadik, konzervatív utat: kevesebb területen kellene teljes egyetértés a tagállamok között, szigorítaná az EU-s pénzek kifizetését, megnyesné a biztosok számát. A javaslatok alapján világos: igazából Kurz, nem Orbán akarja megreformálni az EU-t.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Sebastian Kurzról, amikor 2017 őszén kancellár lett, a magyar sajtó zöme azt hirdette – negatív vagy pozitív előjellel –, hogy orbanizálódik Ausztria is. Én már akkor (az azóta megszűnt Magyar Nemzetben) megírtam: Kurz nem Orbán, neki a sérelmi frusztráción és kisebbrendűségi komplexuson túl is van mondanivalója, eleve nem is akarná Ausztriát a visegrádiakhoz letolni. Érdemes mindig figyelni Bécsre!

Ne feledjük: a balkáni útvonalat is ő záratta le, mert rá – ellentétben Orbánnal – hallgatnak (hallgattak) a balkáni állam- és kormányfők. Azt is tudni lehetett, hogy az osztrák politika legeurópaibb pártja, a Néppárt (ÖVP) elnökeként ő nem az Európai Unió szétverésén fog dolgozni. Számos konzervatív alapon antinacionalista páneurópaista van amúgy a környezetében.

Kurz most hétvégén a bécsi konzervatív Die Presse napilapnak adott nagyinterjút, amiben felvázolta a terveit a jövő EU-járól.

Kurz a következőket akarja:

+ nem szeretne egységes európai hadsereget (amit egykoron Orbán Tusványoson megpendített, Macron pedig még mindig támogatna);

+ új szerződési alapokra helyezné az EU-t, mert a lisszaboni szerződés elavult;

+ ebben visszaszorítaná az egy tagállam-egy szavazat elvét;

+ még inkább kiterjesztené a többségi elvet, azaz még kevesebb területen kellene teljes egyetértés, a renitens tagállamok így kevésbé tudnák blokkolni a folyamatokat;

+ csökkentené az EU-bürokrácia és az uniós biztosok számát, ami azt is jelentené: nem kapna minden tagállam biztosi pozíciót (ez egyébként nem Kurz ötlete, és nem is újdonság: elvileg a lisszaboni szerződés szerint is már 2014 óta a tagállamok kétharmadának megfelelő számú biztost kellene választani, kivéve, ha az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács egyhangúsággal máshogy határoz – ilyenkor úgy tűnik, nem olyan nagy probléma a gyakorlatban mégsem az egyhangúság);

+ szigorítaná az EU-támogatások kifizetésének ellenőrzését, és eleve azokat sokkal inkább kötné jogállami kritériumokhoz;

+ és szigorítaná a belső szankciós rendszert, mert ma tényleg az a helyzet, hogy egy EU-tagjelölttel szemben szigorúbb kritériumok és eljárások érvényesülnek, mint egy EU-tagállammal szemben (a mostani Magyarország – ezt már nem Kurz mondja – például nem lehetne EU-tag).

Kurz ötletei finom jelzések Macron föderatív tervei felé is: a bécsi diplomácia az EU áramvonalasításában érdekelt, de semmiképpen sem érdekelt abban, hogy szociálisabbá váljék az unió. Az ugyanis a nyugatiak pénztárcájából menne. Kurz tehát sok tekintetben a nyugat-európai EU-tagok vágyait, félelmeit is megjeleníti, javaslatai ugyanis végső soron azt célozzák, hogy a renitens (főként kelet-európai) tagállamok szerepe csökkenjen.

Kurz, akit a magyar, de a német sajtó egy része is osztrák Orbánként értett és ért folyamatosan félre, ezzel gyakorlatilag – mint jó páneurópaista konzervatív – egyszerre farolt be Orbán nacionalizmusa és Macron progresszivizmusa elé.

amely egy hatékonyabb, együttműködőbb, kifelé egységesebb, de a belső kulturális és gazdasági különbségeket nem erővel és felülről lefelé felszámolni akaró Európai Uniót akar.

Kurz, nem Orbán akarja megreformálni az EU-t

Hogy az osztrák kancellár mennyire nem Orbán, mutatja: Kurzba rögtön bele is szállt Harald Vilimsky, a mára informálisan a Fidesz osztrák testvérpártjává váló Szabadságpárt (FPÖ) EP-listavezetője. Szerinte nem kell új szerződés, punktum.

Ez is mutatja:

Amikor ugyanis valaki, mint most Kurz, tényleg meg akarná újítani – még csak nem is holmi föderatív-macronista alapokon – az EU-t, rögtön blokkolnak. Emlékezzünk: Orbán is csak addig volt híve a közös európai hadseregnek, határvédelemnek, amíg nem válhatott volna az realitássá – utána már nem akart közös hadsereget, határvédelmet.

Apropó: a pénteki Salvini-randevú után ma Heinz-Christian Strache ottakringi fogtechnikus, FPÖ-s osztrák alkancellár érkezik hazánkba. Orbán azokkal barátkozik tehát, akik 1. nem akarnak reformot az EU-ban, 2. otthon meg a magyar munkavállalók ellen heccelnek, mint az FPÖ Ausztriában.

Azzal, hogy az Európai Néppárt éveken át csak Orbánra figyelt, csak neki segített, elmulasztotta, hogy a páneurópai konzervativizmus a mai Magyarországon is létezhessék. Ezt a hibát ma már CSU-sok, ÖVP-sek is kezdik belátni, ahogy azt nekem Straubingban is többen mondták. De az is üzenetértékű, hogy Markus Söder bajor miniszterelnök is az EP-választási kampányban Zágrábba és Szófiába látogatott csak el. Orbánt pedig keményen is bírálta, amiért találkozott Salvinivel.

Az FPÖ Európa-politikailag – ahogy a hétvégi Der Standardban Hans Rauscher is írta – egyre kínosabb, mi több, tarthatatlanabb Kurznak. Ha ugyanis a széljobb (Le Pen, Strache, Salvini, Orbán) tényleg összeáll, az nem az Európai Unió, de az európai konzervativizmus végét is jelentené.

Ha most olvastad ezt a cikket először, az azért lehet, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele, amelynek olvasói ezt a cikket és még sok mást is megkaptak a postafiókjukba már reggel hétkor. Iratkozz fel te is a hírlevélre, hetente háromszor küldjük!