Brüsszel nekimegy az Apple-nek

Szerző: Fekő Ádám
2019.05.06. 07:33

Ha a versenyhivatal a Spotifynak ad igazat, az Apple-nek kötelezően ugyanolyan feltételeket kell biztosítania a külsős zeneszolgáltatóknak, mint a sajátjának. Nagyon sok pénzről van szó.

Brüsszel nekimegy az Apple-nek

Úgy tűnik, meghallgatta a Spotify panaszait az Európai Bizottság versenyhivatala, ugyanis a Financial Times forrásai szerint a következő hetekben már be is indul a nyomozás az Apple ellen, amiért az a saját fejlesztői feltételei segítségével terelgeti el a hasonló termékektől a felhasználókat, és részesíti előnyben az Apple Musicot. A gyanú szerint már szabályokba ütközik, ahogy az Apple saját előfizetős szoftverét erőlteti a többi helyett, de az amerikai óriáscég kommentárja szerint a Spotify egyszerűen több pénzt akar keresni, és kihasználni az Apple Store előnyeit úgy, hogy semmivel sem járul hozzá a rendszerhez. 

A Spotifynak az a baja, hogy az App Store szigorú szabályzata szerint az alkalmazások nem tartalmazhatnak semmi olyan gombot, ami az Apple rendszerét megkerülő fizetési rendszerre mutatna, tehát ha valaki fizetős Spotifyra szeretne váltani, azt nem teheti meg Apple-termékeken. 

Az Apple közben az Apple elindította saját  zenei streamingszolgáltatását, az Apple Musicot, aminek havidíját ráadásul a konkurencia alá lőtte be úgy, hogy közben a rivális platformoktól beszedte az előfizetési díj után megfizetett 30 százalékot. A panasz szerint az Apple közben blokkolja a Spotifyt és más zeneszolgáltatókat saját fejlesztésű termékein, tehát a hangfelismerő Siri sem ismeri fel a svéd cég applikációját, de az Apple órájával sem lehet tökéletesen párosítani.

A nyomozás eredményétől sok függ, ugyanis ha a svéd Spotify nyer, alapjaiban változtathatja meg az Apple egyre növekvő szeletét a teljes piacon azzal, hogy nem csak a külsős zenei szolgáltatóknak kell ugyanolyan feltételeket biztosítania, mint a saját fejlesztésű termékeinek, de valószínűleg minden más platformmal is ezt kéne tennie Európában. 

FOTÓ: Pixabay

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek