A fakivágást sérelmező lakók jogos kérdéseire cinikusan, maguk elé meredve, minősíthetetlenül reagáló önkormányzati képviselőtestület zárt sorfalát látva felmerül a kérdés: mit keresnek ezek az emberek ebben a munkakörben?
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
„A kommunizmus nem csak a magántulajdont törölte el, hanem a valóságot is” – írta nagyon találóan nemrégiben Emmanuel Carrére kortárs francia író. Vitatható, de egyben elgondolkodtató mondat.
Ahogy elnézem a 444 videóján a ferencvárosi fakivágást sérelmező lakók, polgárok, honfitársak alapvetően jogos kérdéseire cinikusan, maguk elé meredve, meglehetősen minősíthetetlenül reagáló önkormányzati képviselőtestület zárt sorfalát – hogy mást ne mondjak –, megfagy a vér az ereimben és kinyílik a bicska a zsebemben, továbbá felmerül bennem pár, elsőre talán naivnak tűnő kérdés:
mit keresnek ezek az emberek ebben a munkakörben? Mikor jön el az a pillanat, amikor a lakók, az ország bármely vidékén végre a kezükbe veszik a saját közösségeik életének irányítását?
Mikor jön el a pillanat, amikor felismerik, hogy a politikának igenis köze van a mindennapi élethez?
Mikor jön el a pillanat, amikor abbamarad a legyintgetés, a bizalmatlanság, sőt lenézés bármilyen közösségi vetülettel bíró, a hétköznapokat közvetlenül érintő, egyéni vagy csoportos kezdeményezéssel kapcsolatban?
Mikor találnak ezek a derűs lakók és hasonszőrű embertársaik, akik felemelik a szavukat egy-egy ilyen vagy hasonló kérdésben felebaráti, szomszédi, lakószövetségi, stb. támogatásra?
A képviselőtestület reakciója inspiráló lehet bármely Kafka-követö számára. Bár ők képviselik a hatalom szavát, áldozatok. Egy újabb kollektív ideológia áldozatai, ami sikeresen működik, mint egy alternatív valóság. Hallgatásuk, illetve arroganciájuk mögött tanácstalanság bújik meg, és talán egy sejtés is azzal kapcsolatban, hogy reakciójuk – emberileg – nagyon is kifogásolható.
Mindeközben ezalatt a seb alatt, az utca emberének napi életét a passzivitás és a nézőszerep uralja. Az emberek nem szeretnek kiállni sem egymásért, sem magukért, és látszólag nincs más választásuk, mint elviselni a kis, közepes és nagyléptékü zsarnokságot – ahelyett hogy ellentmondanának neki, annak ellenére, hogy valójában kárt nem tudna okozni nekik, hiszen csak azzal a hatalommal bír, amit maguk a lakók adtak neki. Mégis
inkább tűrnek, így maguk az emberek azok, akik hallgatásukkal újratermelik kiszolgáltatottságukat.
Ebből a krumpliföldből emelkednek ki azok a felháborodott lakók vagy éppen valamilyen lelkes, intellektussal vagy akár küldetéstudattal bíró egyének, akik rendszerint a közösség támogatásának hiányában lelkesedésük, illetve erejük fogytáig küzdenek egy elvileg közös érdekért. Azt hiszem, sokan fel tudnak idézni hasonló helyzeteket. Ennek is nagy hagyománya van.
A lakók derűje, szerenitása tiszteletreméltò és követendő példa számomra. Ebben a történetben csak ők beszélnek, mindenki más hallgat. Remélem, lassan támogatásra lelnek nem csak ők, hanem bárki, aki képes a saját túlélésén túli erőfeszítésekre, mert ahogy Márai írja, „a morál pedig létezik, de lassan mozdul, és nehéz megérteni”.
A szerző vállalkozó. Vitatkoznál vele? Hát rajta!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
