Kinek mi hiányzik a normális élethez?

Mit csinál egy alkoholista hajléktalan, ha kap egy bankkártyát egy csomó pénzzel? Elég-e ez a normális élethez? Nyolc sors, kétszáz oldal: nyolc ember, akiket összeköt egy bankrablás és az, hogy borzalmasan kilátástalan az életük. Nincs kedvük élni, nincs miért élniük, semmi jó nem történik velük. Bódi Péter regényében, az Engedetlenekben csak bűn van, bűnhődés és megbánás nincs.

Nyolc sors 199 oldalon. Ennyit vállal Bódi Péter harmadik regénye, az Engedetlenek (Kalligram), ami már csak a helyszűke miatt sem kis vállalkozás, pláne, ha (mint azt szerzője egy interjúban elmondta) könyve nem szereplőinek megkedveltetéséért száll harcba elsősorban, hanem hogy megértsük, ki miért teszi azt, amit tesz.

Ha mégis élettörténetet kapunk, az rövid, tömör összefoglalás. Különböző karakterek, különböző emberek, igen, de mindegyikükre igaz, hogy életüket nem tudják pozitív irányba fordítani: szocio- és pszichopatáktól ilyesmit talán nem is lehet várni.

Megtudjuk például, hogy a hajléktalan miért kerül utcára. Alkoholizmus, munkanélküliség, majd alkoholizmus, lecsúszás, kitagadás: hallottuk már a történetet, ismerjük jól. A „baszkikám, valamivel le kell öblíteni a szart” magyarázattal viszont nem igazán ébred bennünk iránta sajnálat. Mint ahogy igazából a regény egyik szereplője iránt sem – kínos erőfeszítéseket kell tennünk ahhoz, hogy bármelyiküket is valamicskét szerethetőnek vagy legalább sajnálhatónak lássuk. A hajléktalan, miután ajándékba kap egy bankkártyát, rajta rengeteg pénzzel és persze egy PIN-kóddal, látszólag rendbe teszi életét. Ruhákat vesz, lakást bérel, ismerkedni kezd. Az alkoholt, mely kétséget kizáróan közrejátszott utcára kerülésében, nem hagyja el. Külsőségekben fordít életén. Tervezi ugyan, hogy szembenéz családjával, mégsem teszi. 

Toni, akitől kapta a hajléktalan a szabad élet kártyáját, célját vesztetten utazik, kerül egyik helyről a másikra. Taxis, kamionos viszi a semmibe, majd Krétára vesz repülőjegyet, miért ne. Drogfüggő persze, aki élete legőrültebb pörgését várja, „mindenhol nyomot akar hagyni” – hogy miképp, nem igazán derül ki. Ha hajtja valami, az csak a menekülés: „Először jutott eszébe a kérdés, hogy valójában mi elől is menekül. Az apja elől, az életvitele elől, a társadalom elől, aminek az egyik fele bohócnak, a másik fel elévült hírességnek tartja, ha emlékszik még rá egyáltalán.”

Egykori lakótársa, a drogárusításból meggazdagodó tanár, öngyilkosságra készül. Miért?

Lehet, hogy megnyomorították őket, Toni életét például biztos nem emelték meg azok a szülők, akik kistestvérét versenyekre hizlalták, egészen addig, míg megállt a gyerek szíve. De hogy a horizonton se legyen olyan dolog, semelyik szereplő életében sem, amiért kicsit is érdemes lehet élni, úgy gondolom: kissé túlzás.

Csavarok a gépben

Gyilkosság, morbid halálok, bankrablás, skizofrénia, drogok, csalások, pedofília, a gyengébbek kihasználása, lemondás, érdektelenség – valamiképp így foglalható össze az Engedetlenek világa. Hiába a nyolc különböző alak, a nyolc különböző élet, végtére is mindegyik élet ugyanabban a mederben halad, melyet biztos, hogy nem tartunk követésre méltónak. Mindegyikük ugyanaz a csavar „a társadalom hatalmas gépezetének motorisztikus szerkezetében.”

Hogy van a világban bűn és büntetés nélküli bűntett, elrontott vagy elhibázott élet, gyilkos ösztön, kétségbeesés, gyűlölet? Van, igen. De hogy csak és kizárólag ez legyen? Persze létezik provokációnak szánt túlzás – de az igazi provokáció mögött ott van az a biztosnak gondolt morális álláspont, melynek nevében provokálunk, melynek nevében érdemes is támadásba lendülni, amit felnagyítunk, hogy túlzás erejét használva irányíthassuk rá a figyelmet.

A nők legfőképp a szexualitás tárgyaiként jelennek meg, akiket ki lehet, és ki is kell használni. Toni apja, miután egyik fia eltűnt (majd kiderül: meg is halt), másik fia épp (gyaníthatóan neki köszönhetően) szívelégtelenségben veszíti életét, érzelmileg semmiféle reakciót nem ad fiai elvesztésére, összepacsizik munkatársával, és voltaképpen minden folytatódna ugyanúgy tovább.

A szerző interjúban közölt szándékának megfelelően nem kedveljük meg az apát, korántsem. De ez a fajta kegyetlen érdektelenség, érzelmi üresség egydimenzióssá teszi alakját, így pont az az érzelmi összetettség hiányzik belőle, ami felől elgondolkodnánk, próbálnánk megérteni, miért viselkedik úgy, ahogy. Így csak a kegyetlenségét látjuk, és ezzel együtt saját feltétel nélküli megvetésünket, amelyben a megértő sajnálatnak nincs helye.

Az kétségtelen, hogy Bódi nem ítélkezik szereplői felett. Nincs igazán olyan nézőpont a regényen belül, amely felől a szereplők személyiségei, tetteik megkérdőjeleződnének. Az Engedetlenek akciódús bűntörténet, amelyben a bűnnek vagy a bűntettnek nincs igazi etikai és jogi következménye. Bűnhődés, megbánás végképp nincs. A fiát halálra hizlaló apa a regény legvégén önbíráskodás áldozata lesz; másik fiát, Tonit, alkalmi barátja öli meg, hogy megszerezze pénzét. A hajléktalan, miután rendbe teszi nagyjából életét, nem próbál fiáról gondoskodni. A pedofil pornórendező, aki rendőrként dolgozik, csak nagy valószínűséggel bukik le a memóriakártyára mentett felvételek miatt, bár ezt is megúszhatná.

ami a szabadság illúziójával ajándékozza őket átmenetileg. Gyilkosa mondja Toniról, hogy ő legalább átélte a szabadság egyfajta illúzióját, melyet csak kevesek élhetnek át igazán. Nem igazi szabadság Tonié, egyik szereplőé sem, annak csak valami félremagyarázott, hazug változata szerint élnek, gondolkodnak és cselekednek. 

Idegesítő álfilozófusok

Toni és Benjamin egyértelműen idegen, sokszor és hosszan beszélnek unalmukról, elegük van környezetükből, ahogy működik a világ körülöttük. Thoreau-ra, Freudra, Sylvia Plathra hivatkozgatnak. Idegesítő álfilozófusok, ahogy önigazolásul próbálják a szabadság illúzióját, hazug életüket magyarázgatni. Az igazi, megfontolt engedetlenségnek, amivel változtathatnának életükön, legszűkebb környezetükön, annak közelében sincsenek.

A baj az, hogy mindegyik szereplő ilyen. Nehéz megértően fordulni hozzájuk egy olyan világban, amelyben, amelyből szemmel láthatólag nemigen van kiút – az olvasó szépen lassan elfogadja és megszokja a regényvilág kegyetlen mértékegységét, és a regény végéhez közeledve csak a lelki kiüresedéssel és a (testi) brutalitással találja szembe magát.

Az érzés, hogy ugyanabban a mederben folyik mindegyik szereplő élete, abból is adódhat, hogy mintha mindegyikük mintha ugyanúgy beszélne. Nehéz a karakterek között különbséget tenni, ami már csak azért is probléma, mert a regény szerkezete sem segít éppenséggel ebben. A nyolc szólam jelzés nélkül váltakozik a regényben, sokszor nehéz eldönteni az olvasónak, ki is beszél valójában. A regény második felében főképp, ahol egyre gyorsabban váltakoznak a beszélők. Csak kapkodjuk a fejünket a gyors vágások közepette, sokszor apró jelekből kell olvasnunk, hol tartunk épp, melyik eseményszál van soron, és az hogyan kapcsolódik a többihez.

Persze jól ismert filmes technika ez, a bankrablást követő menekülés a regény nyitójelenete, annak előzményei folyamatosan állnak össze, majd a fináléhoz közeledve gyorsul a vágás, a jelenetezés dinamikája. De feltehető a kérdés, mennyiben növeli az olvasói élményt, ha szinte már jegyzetelve kell előrehaladnia a regényben, hogy kézben tudja tartani a szálakat. A nyolc karakter ebből a szempontból talán túl sok, annak ellenére, hogy a szerző elképzelése, a regény szerkezete, dinamikája, a dramaturgia teljesen érthető, főképp a sorozatok működésmódja felől. A regény elején azt várhattuk, hogy Toni vagy a hajléktalan története uralja majd a regényt, főszereplőkké lépnek elő. Tonit azonban megölik, celebmúltja a szülők története felől tárul fel.

A labdarúgásban van egy mondás: a frissen feljutott csapatnak a második éve az igazán nehéz, a folyamatos, kiegyensúlyozott teljesítmény elérése, amely garantálhatja hosszabb távra első osztályú tagságát. Hirtelen felemelkedni könnyű, visszaesni még könnyebb. Ugyanígy éreztem a hajléktalan történetével kapcsolatban. Személy szerint szívesen követtem volna tovább, hiszen a Nike Air Max és a lakásbérlés után következtek volna az igazán nehéz évek, valódi téttel: meg tud-e maradni a talált pénzen megváltott életben, sikerül-e visszatalálni fiához, esetleg volt feleségéhez, vagy új családot alapít-e.

Könyves Kálmán többi ajánlójáért, kritikájáért és interjújáért ide kell kattintani!