Új politikai erő lépett színre az EP-választásokra: a román boszorkányok

Szerző: Fekő Ádám
2019.05.02. 08:10

Nem pártként indulnak, hanem a román kormánypártot buktatják meg a mostanra már online is elérhető varázsigéikkel.

Új politikai erő lépett színre az EP-választásokra: a román boszorkányok

Bár a szomszédban történik, mégis egészen megdöbbentő történetet dolgozott fel a Reuters: Romániában újra szárnyalnak a helyi boszorkányok, illetve az általuk adott mágikus szolgáltatások. Az ősi praktikák az internetre kerülve ugyanis végre függetlenedhetnek a távolságtól: a boszorkányok már videóhívásokon is intézik a dolgaikat, ami akár egy szerelmi varázslat is lehet egy eltévelyedett indiai ügyfélnek. 

„Nem a telefon vagy a Facebook varázsol, hanem azok a szavak, amiket kimondunk. A rituáléhoz az is elég, ha egymás szemébe nézünk, és már működik is”

– mondta a húsz éve boszorkányként dolgozó Cassandra Buzea, hozzátéve, hogy egy igazi és erős boszorkány le tudja küzdeni a távolságot.

Az újság szerint nagyjából 4000 boszorkány látja el a világot varázsigékkel, az ügyfeleik pedig minden kontinensről jelentkeznek. 

A buli nem olcsó, ugyanis egy tarotolvasás 50 eurónál, azaz úgy 17 ezer forintnál kezdődik, de vannak külön igék pénzre, egészségre és úgy általában minden olyan dologra, amiket az itthoni telejósdákból is ismerhetünk.

Ami viszont sokkal fontosabb, hogy a boszorkányok hirtelen politikai erővé is váltak,

és hivatalosan is csatlakoznak a korrupcióellenes tüntetésekhez a maguk módján, és megátkozták a „szociáldemokrata”-liberális román vezetést.

Az átkozást online is lehetett követni, ott más országokban élő boszorkányokkal tömeges szertartás volt látható. Azt üzenték, hogy “azok, akik nem végzik a dolgukat, és rossz szándékkal élnek, elveszítik munkájukat, és az egészségük is romlik”. 

Mihalea Minca boszorkány azt is megígérte, hogy külön az EP-választásokra is készülnek:

„Május 25-én újra szertartást rendezünk. Nagyon erős rituálé lesz a román kormány ellen, úgyhogy a 26-i EP-választásokra elhelyezett igék jók lesznek az országnak.”

FOTÓ: Youtube

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek