+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2019. május 2. csütörtök, 20:13
És ha már ott van, felavatja Románia legnagyobb takarmánykeverő üzemét is!

Míg az itthoni lapok címoldalait Orbán Viktor és Matteo Salvini szélsőjobbos olasz belügyminiszter találkozója uralja, addig az erdélyi magyar lapokét nem, ugyanis azt jelentik be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleményére hivatkozva, hogy Orbán Viktor hamarosan két napos látogatásra érkezik Erdélybe.

 

Ez egyáltalán nem meglepő, egyrészt, mert május 9-én lesz az EP-választások előtti utolsó EU-csúcs a dél-erdélyi Nagyszebenben, így Orbán lényegében helyben kell, hogy legyen eleve. A magyar miniszterelnök a közlemény szerint május 8-án az európai parlamenti választásról fog tárgyalni az RMDSZ vezetőivel, önkormányzati képviselőkkel, egyházi méltóságokkal és egyetemistákkal is találkozik.

 

Május 10-én Orbánnak igazán vagány programja lesz, ugyanis felavatja Románia legnagyobb takarmánykeverő üzemét a Maros megyei Kerelőszentpálon, illetve ellátogat majd a Székelyföldi Jégkorong Akadémiára (ez jelentős magyar közpénzinvesztíciónak köszönhetően jött létre) és a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi Központba is.

 

Egyáltalán nem meglepő, hogy Orbán átmegy kicsit kampányolni a Fidesszel mostanság nagyon jó viszonyt ápoló RMDSZ-nek,

 

ugyanis minden előrejelzés azt mutatja, hogy kétséges, meglesz-e nekik az öt százalékuk az EP-választásokon, ennyi kell ugyanis a bejutáshoz.

 

Minden bizonnyal az sem segíti az erdélyi magyar pártot, hogy

 

egy hónappal az EP-parlamenti választások előtt megszavaztak olyan törvénymódosításokat, amely az ország és az európai pártcsaládok nagy része szerint a korrupciót segítik elő,

 

és amelyek miatt nagyon úgy tűnik, hogy az európai szocialisták pártcsaládja, a PES meg fog szabadulni a Szociáldemokrata Párttól (PSD), és a Liberálisok és Demokraták Európai Szövetsége az ugyanolyan nevet viselő román ALDÉ-tól.

 

A legutóbbi parlamenti választások előtt Orbán szintén elment az RMDSZ-nek segíteni, nem tudni, ennek is köszönhető-e, de akkor Kelemen Hunorék nagyon erős, hét százalék fölötti eredményt értek el.  

 

FOTÓ: Orbán Viktor és Kelemen Hunor kampányolnak Szatmárnémetiben a 2016-os parlamenti választások előtt / Youtube

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Egy kabinettag már így is lemondott, mivel például egy új népszavazás lehetősége is szóba került. Azt ígérik, Donald Trump londoni látogatása alatt még May lesz a miniszterelnök.

Természetesen a kiesések számára gondolok: 2010 óta harmadszorra kényszerül másodosztályba a focicsapat.

Migránsozás és sorosozás helyett kivételesen a fenntartható fejlődésért aggódnak a még néppárti kereszténydemokraták.

Állítólag az úzvölgyi katonatemető miatt rágott be az RMDSZ, de amúgy is kínos lehet nekik a kampányfinisben a PSD.

Farkas Flóriánék attól tartanak, beilleszkedni képtelen, idegen kultúrájú milliók fenntartására kellene költeni az állami pénzt.

A hét kérdése

Az osztrákok Habonya? Sebastian Kurz? Egy titkosszolgálat? Egy művészcsoport? Néha az élet egészen egyszerű válaszokat ad: itt vannak az Azonnali tippjei!

Azért ide elnéznénk

Újabb globális klímasztrájkot hirdet a Fridays For Future mozgalom. Május 24-én Budapest belvárosában is!

A Tanácstalan Köztársaság friss eseményének témája, hogy hogyan építették le itthon a környezetvédelmet.

Frissiben kielemzi az EP-választási eredményeket Deutsch Tamás, Donáth Anna meg egy csomó politológus.

A MoMe hallgatói értelmezik újra a stílust mindenféle formában a plakáttól a webdesignig. Május 31-től.

A Piacok Napján, az Erzsébet tér, egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án vasárnap.

Ezt is szerettétek

Hallottad, hogy lesz már megint valami választás, de azt már nem tudod, hogy pontosan miről meg minek meg mikor?

Vajon csak az etnikai alapú szavazást tudják elképzelni a székelyek? Az Azonnali Székelyföldön járt, és megkérdezte a járókelőket.

Volt, aki szerint a klímaváltozás ellen könnyebb tenni, hiszen ha meleg van, akkor nem kell kabátot venni, és kész. Videó!

Strache politikai pályájának ugyan vége, de ez nem jelenti azt, hogy a zeneit is fel kell adja. Mutatjuk a legjobb számait!

Twitter megosztás Google+ megosztás