15 éve vagyunk EU-tagok: mit nyertünk vele, és mit nyert Európa velünk?

Magyarország és kilenc másik állam lett EU-tag 2004. május elsején. Mik voltak a tizenöt éves EU-tagság legnagyobb sikerei, kudarcai és meglepetései? EP-képviselőket kérdeztük.

Két kis szigeten – Máltán és Cipruson – kívül a korábbi szocialista blokk országai csatlakoztak egy csoportban az EU-hoz pontosan tizenöt éve, 2004. május elsején: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia és persze Magyarország. 

Az évforduló alkalmából mind a tíz akkor belépett tagállamból írtunk egy-egy, a csatlakozás óta folyamatosan (vagy ahol ilyet nem találtunk, legalább 2009 óta) az EP-ben ülő képviselőnek, hogy értékeljék országuk tizenöt éves EU-tagságának tapasztalatait.

Ezekre voltunk kíváncsiak.

Számítottunk rá, hogy nem fogunk mind a tíz országból válaszokat kapni, de a megkeresett képviselők készségessége a legszkeptikusabb várakozásainkat is alulmúlta. Ismételt megkereséseink ellenére is mindössze ketten vették ugyanis a fáradságot, hogy röviden értékeljék nekünk az EU-tagság tizenöt évét, viszont egyikük legalább magyar, sőt, fideszes. Schöpflin Györgyön kívül – aki a 2004-es csatlakozás óta ült az Európai Parlamentben, idén viszont már nincs rajta a Fidesz listáján – a szintén a Néppártban ülő szlovén Alojz Peterle írt vissza az Azonnalinak. Ő szintén 2004 óta EP-képviselő, és onnan lehet ismerős, hogy az Európai Parlament legutóbbi ülésén, amely az utolsó volt ebben a ciklusban, elszájharmonikázta az Örömódát.

Bár Schöpflin György arra is felhívta a figyelmünket, hogy ilyen komplex kérdésekre nem érdemes leegyszerűsítve, egy-két mondatban válaszolni, azért szerencsére mégis megtette ezt, de előtte még lepopulistázott bennünket: „Azt, aki bonyolult folyamatokat leegyszerűsítve ír meg, populistának szoktuk nevezni. Vagy újságírónak.”

Jöjjön tehát a populizmus!

Miért éri meg az EU-tagságunk nekünk, és miért az EU-nak?

Az EU-csatlakozás hasznait nagyon hasonlóan látja a szlovén és a magyar képviselő. A legnagyobb előnyként mindketten az egységes piacot említették, Alojz Peterle külön részletezte az oktatáshoz, termékekhez, szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférést, és azt is hozzátette, hogy EU-s támogatások segítségével nagy projekteket tudtak megvalósítani Szlovéniában.

És hogy mivel járultunk hozzá az EU-hoz? Hát az olcsó munkaerővel és kedvező befektetési lehetőségekkel a nyugati, gazdaságilag erősebb tagállamok számára – írta Schöpflin. Szerinte ezáltal

Szlovén kollégája diplomatiusabb választ adott a kérdésre. Peterle szerint mint minden tagállam esetében, Szlovénia esetében is az a legfőbb hozzájárulás az EU-hoz, hogy félreteszik a saját nemzeti ambícióikat, és együttműködnek az EU-ban a prosperitás és a biztonság érdekében.

Sikerek? Kudarcok? Sargentini!

„A legnagyobb sikerünk egyben a legnagyobb kudarcunk” – írta nekünk Alojz Peterle, aki szerint Szlovénia túl gyorsan közeledett az európai integrációhoz. A belépés előtt egy sikersztoriként néztek a saját országukra, mint ahogy az is volt – jegyzi meg –, csakhogy emiatt meg a strukturális reformokat nem hajtották végre rendesen, ez meg is mutatkozott a gazdasági válságban. Sok reformmal még mindig késésben vannak szerinte. Ennek az egyik oka, hogy a régi struktúrákon nem tudtak teljesen túllépni, a másik pedig természetesen a kormány, amely a tavalyi választás óta balközép.

Peterle ezzel a kis apró odaszúrással letudta az aktuálpolitikát a kérdésben, nem úgy Schöpflin.

Szerinte a magyar EU-tagság legnagyobb sikere „az EU Jogi Eredménytáblája, mert ez világosan bizonyította a jogállamiság megkérdőjelezhetetlen működését Magyarországon.” ellenpéldaként pedig Olaszországot említette. Mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy ez az eredménytábla, az EU Justice Scoreboard, csak a rendesbíróságokra és a bírói eljárások statisztikai adataira épít, így arra vonatkozóan lehet belőle következtetést levonni, hogy mondjuk Olaszországban esetleg még hosszabbak a perek, mint nálunk, de a jogállamiság rendszerszintű összefüggéseit aligha lehet belőle kiolvasni.

Kudarcként Schöpflin „az írástudók árulását és a tényalapú érvelés hanyatlását” nevezte meg. Írástudók alatt az újságírókat, politikusokat, értelmiségieket, NGO-kat és think tankeket érti, a tényalapú érvelés hanyatlására pedig a Sargentini-jelentést hozta fel példának – ami egyébként jogos, itt írtunk róla részletesen.

Meglepetés? Brilépés!

Biztosra vettem, hogy az elmúlt tizenöt év legnagyobb meglepetése kategóriában a brexit (azaz azonnaliul brilépés) lesz a legerősebb versenyző, és nem tévedtem. Alojz Peterle ezen lepődött meg a legjobban. Szerinte ez veszélyes apátiát jelez az EU egyik legnagyobb országában. De Peterle még mindig hisz benne, hogy végül nem fogjuk látni a teljes brilépést.

Schöpflinnek azért ezt is sikerült optimistább kontextusba helyeznie, hiszen ő csak azon lepődött meg, „hogy a kirekesztettek lázadása csak 2016-ban kezdődött, nem korábban.”

NYITÓKÉP: Patrick Chappatte / International Herald Tribune