Van-e még párt az MSZP-n kívül, ami szerint jó ötlet „patkánykormányzásról” beszélni?

Szerző: Hutter Marianna
2019.04.29. 19:30

Ugyan az MSZP beleállt a kormány patkányozásába, annyi biztos, hogy sem a Jobbik, sem az LMP, sem Momentum, de a liberálisok sem kívánják követni a példáját. Schmuck Andor pedig jóval megelőzött mindenkit, már két éve örökbe fogadott egy Hugó nevű patkányt.

Van-e még párt az MSZP-n kívül, ami szerint jó ötlet „patkánykormányzásról” beszélni?

Folytatódik a patkányozás-gate: miután a szocialista Bangóné Borbély Ildikó annak gyanújába keveredett, hogy lepatkányozta a Fidesz-szavazókat, az MSZP most beleállt a sztoriba: ezentúl patkánykormányzásként utal Orbán Viktorék rendszerére.

„Mostantól így hívjuk e rendszert: PATKÁNYKORMÁNY!”

– írta a szocialisták EP-kampányfőnöke, Ujhelyi István Facebook-oldalán felkonferálva az ezzel kapcsolatos – egyébként helyesírási hibákat is tartalmazó – videójukat.

Az MSZP azt követően vágott vissza, hogy a Fidesz kampányvideót készített arról, hogy Bangóné a kérdésre, hogy miért nő a kormánypárt népszerűsége, arról kezdett beszélni, sok a patkány az országban. Ennek apropóján az Azonnali megkérdezte a többi ellenzéki pártot, hogy hogy szerintük is jó ötlet-e patkányozni a kormányt.

Nem patkányozni kell a kormányt, hanem leváltani

A szocialistákkal szövetséges Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd kérdésünkre annyit válaszolt: amit a párt kommunikálni kívánt ebben a témában, már megtette korábban. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pénteken azt nyilatkozta még – igaz, nem a kormány, hanem annak szavazóinak lepatkányozásáról –, hogy „ha valaki azt gondolja, hogy a patkányirtásra szánt pénzek ellopása – és ezen keresztül Budapest elpatkányosítása – patkányság, azzal tulajdonképpen nehéz lenne vitatkozni”. Megjegyezte: attól sem lenne meglepve, ha esetleg a fideszes politikusok némelyike túlérzékeny lenne ebben az ügyben.

„Szerintem a kormányt nem patkányozni kell, hanem leváltani”

– reagált az Azonnalinak Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője, egyben a párt szóvivője. Úgy vélte, ehhez nem Bayer Zsolt szintjére van szükség, hanem egyel több X-re a választásokon. Így a Jobbik azért járja az országot, hogy ennek megfelelően alternatívát mutasson „azzal a Fidesszel szemben, amely mind anyagilag, mind morálisan soha nem látott mélységbe taszította az országot”.

Bármelyik oldal bármelyik szereplője patkányozik, az számunkra elfogadhatatlan

– nyilatkozta Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke. Hozzátette: az LMP az emberek problémájával foglalkozik,hiszen órási tétje van az EP-választásnak.

A Fideszt túllicitálni? Inkább ne

Az ügyben reagált a Momentum – szocialisták által is támogatott – 22. kerületi polgármester-jelöltje, Havasi Gábor is, aki pénteken az elsők között követelte Bangóné lemondását. Most csalódottságának hangot adva azt írta Facebook-oldalán:

„Tolvajkormány? Igen. Maffiakormány? Igen. Oligarchakormány? Igen. Patkánykormány? NEM!”

Szerinte a politikai ellenfeleiket csak tetteik alapján lehet támadni, személyükben és emberi mivoltukban soha. „Ezért katasztrofális a patkányozás, ezért tragédia a Németh Szilárd/Pócs János-féle fideszes gyűlöletcunami.”

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja úgy vélte, a patkányozás az MSZP részéről kampányfogás.

„Mi nem fogjuk a kormányt patkánykormánynak hívni”

– mondta azzal indokolva, hogy a közbeszéd színvonalán inkább javítani kéne, a Fidesz éppen elehet tesz azért, hogy romoljon, és „nem az a cél, hogy túllicitáljuk őket”.

A reagálási versenyt pedig egyértelműen Schmuck Andor nyerte, aki kirakott egy fotót arról, hogy két éve örökbe fogadott egy Hugó nevű patkányt

– erre szólította fel a többi politikust is.

A NER utáni közbeszéd legyen morálisan magasabb szintű

Van véleményem erről az ügyről, de még nem osztanám meg – reagált Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arra, belefér-e a fideszes politikusok lepatkányozása. Ő inkább azt tartotta fontosnak, hogy nem jó válasz született arra a kérdésre, hogy miért népszerű a Fidesz. Szerinte az egyik legfőbb valódi ok a sok pénzből fenntartott kormánypropaganda, míg a másik, hogy vannak, akiket megzsarolnak, másokat pedig megvásárolnak.

Bősz Anett független országgyűlési képviselő, a liberálisok politikusa arról beszélt: nagyon kell vigyáznia a politikusoknak a közbeszédre, ez alól egyik oldal sem lehet kivétel.

„Amikor mi kikérjük magunknak azt, hogy Bayer Zsolt milyen hangot üt meg, akkor nagyon fontos, hogy figyeljünk arra, hogy nekünk a NER utáni világban kötelességünk egy morálisan magasabb szintet megütő közbeszédben gondolkodni”.

Vagyis a liberálisok sem fognak patkánykormányozni.

Az Azonnali kereste a DK-t is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk reakciót. 

FOTÓ: Flickr

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek