Nem csak a filmes beszélgetéseket teszi tönkre a spoilermánia, de szép lassan a filmeket is

Ha egy film csak és kizárólag a váratlan fordulatoktól lesz jó, akkor azzal a filmmel már rég probléma van. A spoilerektől való rettegés olyan jelenséggé vált, ami maga alá temeti még az értelmes kommunikációt is.

A Bosszúállók-sztori lezárásával a legvisszafogottabb vélemények szerint is egy korszak zárult le a filmtörténelemben: elkészült az a megafilm, amit nagyjából húsz előzmény épített fel néha teljesen, néha kevésbé következetesen. Egyszerre kapjuk meg az összes marveles szuperhőst és megállíthatatlan szupergonoszt, hogy aztán valami őrült nagy csinadrattával rendet tegyenek az univerzumban. 

Hogy a nagy költségvetéssel dolgozó mozik kvázi sorozattá alakításán és az eredeti ötleteken alapuló forgatókönyvek teljes lemészárlásán kívül hozott-e bármi filmművészeti értéket ez a korszak, az még tárgyalás kérdése, de a popkultúrát alapjaiban változtatta meg ez az időszak.

Ahogy arra a Vox cikke is rámutatott, nagyjánól a Bruce Willis-féle Hatodik érzék környékére tehető annak a kezdete, amikor a film legfontosabb része nem a koherens történetmesélés, vagy az érdekes téma lett, hanem egy teljesen váratlan fordulat. M. Night Shyamalan 1999-ben egészen katartikus élményt okozott a nézőknek mindössze azzal, hogy a film végső befejezésére az égvilágon semmi nem utal annak, aki először látja az egészet, másodszorra pedig azért érdemes megnézni, mert a végső csavar ismeretében lehet figyelni a számtalan elrejtett utalást. 

A recept annyira sikeres lett, hogy 2001-ben Nicole Kidmannel is forgattak egy remekül sikerült, de teljes egészében a Hatodik érzék csattanójára épülő filmet, de leginkább ennek köszönhetően születhetett meg a Hulla, hó, telizsák című akciófilm Ben Affleck főszereplésével, ahol teljesen nyakatekert csavarral próbálták eladhatóvá tenni az amúgy is rettentő béna darabot.

Ahogy Shyamalan zsenije is gyorsan kifulladt, úgy az egyszerűen meglepetésre épülő filmek is viszonylag gyorsan eltűntek, de a spoilerek jelentősége újra kiújult, amikor a tévésorozatok és az azoktól csak pénzügyi lehetőségben és gyakoriságban eltérő Marvel-filmek átvették a hatalmat a világ felett. Ez a jelenség csúcsosodott ki a már említett Bosszúállókkal, illetve a múlt héten az utolsó évadát nyomó Trónok harca-sorozattal. Felnőtt emberek konkrétan rettegni kezdtek tőle, hogy megtudnak valami fontos dolgot ebből az őrült filmből. A mozikba kerülés előtt már szolgáltatás is indult, amivel pénzért cserébe spoilert küldhetsz azoknak a barátaidnak, akiket meg akarsz szivatni. 

A spoilerektől való rettegés, illetve az ezzel kézben járó rajongói találgatás akkorára nőtt, hogy magát a filmipart is megváltoztatta: hirtelen eseménynnyé vált egy filmhez kapcsolódó trailer megjelenése, de ami még durvább, hogy

Ezekben néha kiderülnek konkrét dolgok a várható történetből, néha viszont csak pár képkocka az egész.

A spoilerektől rettegő rajongók viszont ezekből imádnak konteókat gyártani. Tele van az internet akár félperces előzetesek tízperces videós elemzésével, ahol emberek gyakorlatialg konteókat szőnek arra, hogy melyik rész mire utalhat, ki kinek lehet az apja, ki térhet vissza a hamvaiból, satöbbi. Ezek ugyebár nem spoilerek, hiszen a konteók nagyrészéről a valóságról szőtt elméletekhez hasonlóan általában kiderül, hogy bődületesen nagy hülyeség volt, úgyhogy mindenki megnyugodhat.

A probléma az, hogy nem csak a rajongóknak lett fontos, hogy meglepődjenek akár többször is egy filmen vagy sorozatrészen, hanem a készítők is áthelyezték a hangsúlyt arra, hogy a néző teljesen lehidaljon a nem várt fordulattól. A Bosszúállók: Végtelen háború már eleve azzal fejeződik be, hogy nagyon vesztésre állnak a jók, de a film alapjául szolgáló képregények ismeretében sem tudta megmondani senki, hogy fognak majd feltámadni. Márpedig fel fognak, hiszen valahogy sikerült még három órát leforgatni a sztoriból. 

Az állandó meglepni vágyás miatt viszont sokszor eltűnik a teljes egész saját íve, már ha volt neki egyáltalán, és sokszor valami nagyon elnyújtott hullámvasutat kapunk  a legvégső megoldásig.

És itt el is jutottunk a kognitív pszichológiával foglalkozó Vera Tobin, a Case Western Reserve University kutatójának megállapításához a spoilerekről. Röviden összefoglalva annyiról van szó, hogy a spoilerek csak a gyengén megírt történeteket teszik tönkre. Nyilván idegesítő, ha valaki elárul fontosabb csattanókat, de egyáltalán nem véletlen, hogy az úgynevezett jó filmeket többször is meg lehet nézni, legyen szó a Csupasz pisztolytól kezdve a Schindler listáján át egészen A víz érintéséig, de talán az sem véletlen, hogy az igaz történeteket elmesélő filmek is vonzók tudnak lenni annak ellenére is, hogy ezeket a történeteket már bárki megismerhette mozi előtt is. 

Nem is beszélve azokról a beszélgetésekről, amiket valaki azért szakít meg, mert nem akar semmit megtudni az adott témáról előre.

Azt még senki nem látja, mikor vált vissza egészségesbe a kitalált történetek követése, de talán mindenki hozzá teheti a magáét azzal, ha kicsit leszakad az értelmetlen találgatásokról, a kiépített univerzum részleteinek boncolgatásáról, és kicsit elkezd csak úgy filmet nézni.

FOTÓ, SPOILER: Darth Vader, illetve Darth Vader fia, Luke Skywalker