Ígéretes varázsló, vagy Trumphoz hasonló hülye? Sz. Bíró Zoltánnal fejtjük meg az új ukrán elnököt

A tévéképernyő után a valóságban is az ukrán elnök szerepébe került Volodimir Zelenszkij. Mit üzen a színész-showman győzelme a posztszovjet térségnek és főleg az oroszoknak? Meg tudja-e szilárdítani a hatalmát az új elnök az októberi parlamenti választásig? Hogyan rendeződhetnek az ukrán-orosz kapcsolatok, és miért lehetett szimpatikus Zelenszkij a kárpátaljai magyaroknak? Sz. Bíró Zoltán ruszistával beszélgettünk.

Volodimir Zelenszkij személyében egy zéró politikai tapasztalattal rendelkező ember került a térség egyik legbonyolultabb problémáival szembenéző állam élére. Armageddon lesz így Ukrajnában?

Nem lehet ezt kizárni, de azért az ukránok az elmúlt évtizedekben megmutatták, hogy számtalan nehézségen úrrá tudnak lenni. Elsősorban a posztszovjet átmenet nehézségeire gondolok. Magáért beszél, hogy a rendszerváltás kezdete óta lezajlott hét elnökválasztásból ötször a nem hivatalban lévő, ellenzéki jelölt győzött. Ez is jelzi, hogy mégiscsak olyan politikai rendszert sikerült kialakítani, ami minden korlátozottsága, problémája és korruptsága ellenére nem betonozott be egy szűk politikai elitet a hatalomba.

Persze kétségtelen, Zelenszkij felkészületlensége, tapasztalatlansága kockázat.

Kérdés, hogy Zelenszkijnek sikerül-e a ma még a parlamenten kívüli pártját, a Nép Szolgáját annyira felépítenie, hogy jelentős erő legyen a parlamentben, segítve az elnököt. Nem a listás eredmény tűnik kétségesnek, mert a felmérések szerint magas a Nép Szolgája támogatottsága, hanem az, hogy az egyéni körzetekben sikerül-e megfelelő jelölteket találni és azokat győzelemre vinni. Mert a rendszer úgy működik, hogy a Verkhovna Rada 450 képviselőjének egyik felét pártlistákról arányosan, a másik felét egyéni körzetekben választják „a győztes mindent visz” alapon.

Október 27-ig viszont a Nép Szolgája nem tud semmilyen támaszt nyújtani az elnöknek. Addig meg van kötve Zelenszkij keze?

Ő hivatalosan június 3-ától lesz Ukrajna elnöke. Ezután jön a nyár, amikor a törvényhozás szünetel. A nyár végén, az ősz elején meg már kezdődik a kampány. Így ez egy elég speciális, köztes időszak, ami nem feltétlenül hátrány Zelenszkijnek. Ez a parlamenti választási kampányra és a tényleges elnökségre való felkészülés időszakának is tekinthető.

Valami jogilag, közpolitikailag értelmezhető dolgot tud tenni ebben az időszakban az elnök?

Ukrajnában a koalícióképes többség alakít kormányt, és nem az elnök vágyaitól függ, hogy ki a miniszterelnök, illetve kik a miniszterek. Így

Szerintem a jelenlegi miniszterelnök, Volodimir Hrojszman is érzi az ebből a helyzetből fakadó felelősségét, és az érintettek lesznek annyira bölcsek, hogy addig is kompromisszumok mentén irányítsák az országot.

Érdemes ennyire optimistának lenni az ukrán belpolitika esetében, ahol a parlamenti képviselők simán összeverekednek, ha úgy támad kedvük?

Szerintem ez nem optimista, hanem realista megközelítés. Annyi problémája van szegény Ukrajnának, hogy hatalmas felelőtlenség lenne ebben a politikai helyzetben újabb konfliktusokat teremteni. Ráadásul ezt a helyzetet nem a pártok, a politikusok pillanatnyi akarata hozza létre, hanem az alkotmányos berendezkedés. Ehhez ésszerűen alkalmazkodni a legalapvetőbb felelőssége lenne a politikusoknak.

A realizmuson túl Porosenko viselkedése az, ami engem némi optimizmussal tölt el. Az exit pollok eredményeit ismerve azonnal elismerte a vereségét, nem keresett kifogásokat, a kampányt és a választást korrektnek értékelte – ez utóbbi jelentős részben az ő politikai teljesítménye is. Ezen felül felajánlotta Zelenszkijnek a segítségét, elsősorban a külpolitikai kérdésekben, amennyiben az EU- és NATO-tagság felé vezető politikai irányvonalat tartja. Ezek is mind pozitív gesztusok Porosenko részéről. Persze tudjuk, az ígéret egy dolog, aztán hogy mi lesz a valóság, az más kérdés.

Azért jelzésértékű volt Porosenko azon nyilatkozata is, hogy ő ugyan nem fog kiszállni a politikából.

Lehet, hogy meglepő dolgot mondok, de

Mennyire tekinthető legitimnek a választás úgy, hogy sem a kelet-ukrajnai Donbaszban, sem a Krímben nem volt szavazás?

Ez két olyan vis maior, amiről a pillanatnyi hatalom és a választási szervek aligha tehetnek. Orosz részről persze erre hivatkozva próbálják néhányan megkérdőjelezni a választás legitimitását, de hivatalosan még az oroszok sem állítottak ilyet.

Érdekes, hogy Porosenko nyugat vs. kelet, EU és NATO vs. Oroszország relációban gondolkozik, miközben ha a választási térképre nézünk, ezeket a törésvonalakat most nem látjuk.

Hasonló történt a legutóbbi 2014-es elnökválasztáson is, ahol Porosenko már az első fordulóban megszerezte az elnöki székhez szükséges szavazatokat.

De az egy elég speciális helyzet volt, a Majdan után tartottak előrehozott elnökválasztást.

Igen, az egy forradalmi helyzetben született forradalmi legitimáció volt, ahol az volt a cél – és ezt a lakosság többsége felismerte –, hogy a hatalomváltást követő bizonytalan helyzetben minél gyorsabban legyen elnöke az országnak. Az is nyilvánvaló, hogy azt az egységet az Oroszországgal való szembehelyezkedés, illetve Ukrajna megvédése hozta létre.

Most viszont nem az oroszokhoz vagy a nyugathoz való viszony eredményezte ezt, hanem a mindent átható korrupció elutasítása és a mindennapi élet súlyos nehézségei. Ezek megoldását, illetve enyhítését ígérte kampányában Zelenszkij. Ezen túlmenően az is jól látszik, hogy az ukrán társadalom belefáradt a konfliktusokba, és örülne, ha sikerülne az oroszokkal zöld ágra vergődni, vagy legalább a közvetlen katonai ütközést el tudnák kerülni, amire Zelenszkij sokkal inkább tűnt alkalmasnak, mint elődje. Nyilván nagyon szűk lesz ebben a tekintetben Zelenszkij mozgástere, de a jelekből ítélve ezt fontos ígéretének tartja, amit minden bizonnyal igyekszik majd teljesíteni.

Ráadásul úgy, hogy eközben – ahogyan ezt Porosenkóhoz hasonlóan kampányában többször is megerősítette –, a cél továbbra is az EU- és NATO-tagság elérése. E mögött persze taktikai megfontolás is állhatott, hiszen ezzel nem egy bizonytalan szavazót tudott Porosenkótól elcsábítani. Mindazonáltal

Az első forduló idején volt szerencsénk bejárni Ukrajnát Kijevtől egészen Mariupolig. A helyiek mindenhol arról számoltak be, hogy mindent az oroszokhoz való viszony határoz meg: a félnáci szélsőjobbos pont ugyanannyira Putyin-ellenes, mint a liberális. Ha rendeződik a helyzet az oroszokkal, mennyi esély van rá, hogy ez az egység megmarad?

Az az érzésem, hogy ez a viszony még sokáig nem fog rendeződni. Az egy dolog, hogy feltehetően lesznek majd bizalomnövelő gesztusok, a felek kísérletet tesznek a tárgyalásra, ám a tényleges rendezés egészen más dolog. De azt például üdvözlendőnek tartom, hogy Zelenszkij a két forduló között ígéretet tett arra, hogy rendezik a nyugdíjak és a szociális segélyek problémáját a szakadár területeken. Ha Kijev Ukrajna állampolgáraiként tekint az ott élőkre, akkor nem teheti meg – mint ahogy korábban megtette –, hogy nem folyósítja ezeket a juttatásokat. Ez is egy kis lépés afelé, hogy a Kelet-Ukrajnában élők Kijevvel szembeni bizalmatlansága csökkenjen.

Hogy aztán sikerül-e valamilyen átfogó megoldást is találni, az egyelőre nyitott kérdés. Józan számítás szerint Moszkva és Kijev is érdekelt lehet ebben. De ez egy hosszú alkufolyamatot fog igényelni, aminek a Krím belátható időn belül nem lesz része.

Ezzel kapcsolatban érdekes adalék, hogy az elmúlt években miként változott Ukrajnában és Oroszországban az egymásról kialakult kép. Noha a Porosenko-vezetés sokat tett annak érdekében, hogy az ukránokat az oroszok ellen hergelje, mégis

Úgy tűnik, hogy a megbékélésnek az ukrán társadalmi szövetben több alapja van, mint az oroszországiban. Ez azonban nem olyan akadály, amit ne lehetne leküzdeni. Amilyen könnyen sikerült Oroszországban a propagandamédia össztüzével az embereket az ukránok ellen hangolni, éppoly könnyen sikerülhet ennek ellenkezője is. Ez csak politikai döntés kérdése.

Míg Ukrajnában nyolc nagy televíziós csatorna működik különböző oligarchacsoportok érdekeltségében, addig Oroszországban sokkal erőteljesebb az állami kontroll a média felett. Különösen igaz ez a Krím annektálása óta. Ezért is lehetett jóval hatékonyabb a gyűlöletkeltésben. De ha az orosz politika úgy dönt, hogy nem az ellenségeskedést, hanem a megbékélést propagálja, akkor ez a médiagépezet hetek alatt képes megfordítani a közhangulatot.

Ennyire könnyen manipulálható lenne az orosz társadalom?

Azt hiszem, igen. Végül is egy olyan társadalomról beszélünk, ahol viszonylag kevesen beszélnek idegen nyelveket, viszonylag kicsi azok száma, akik az internetet politikai tájékozódásra használják, és a lakosság kevesebb, mint ötödének van útlevele, vagyis a társadalom nagy többsége soha nem járt külföldön.

Putyint mi motiválhatja arra, hogy ha a Krímet nem is, de a donbaszi helyzetet rendezze?

Leginkább a rosszul teljesítő orosz gazdaság, ami ugyan most már növekedési pályán van, de annak üteme még mindig nagyon alacsony, mindössze két százalék körüli. Ahhoz, hogy Oroszország ne szakadjon le a világgazdaság centrumától, legalább évi öt százalékos növekedésre lenne szükség.

Azért az orosz gazdaság nem volt olyan rózsás helyzetben már 2011-12 magasságában sem. Putyint pont az húzta ki a csávából, hogy a Krímmel rá tudott játszani az oroszok birodalmi vágyaira.

Való igaz, a Krím eufóriája sok mindent kompenzált. De azt azért már megérzik az emberek, hogy 2014-től öt éven át jövedelmük reálértéke folyamatosan csökkent. Több jel utal arra, hogy

A kormány nemrég adta közre a 2036-ig előretekintő költségvetési prognózisát. Abban a gazdasági növekedés a következő hat évben három százalék alatt marad, a jövedelmek reálértékének növekedését pedig ennél is alacsonyabb, évi két százalék körülire teszi. Vagyis az ország vezetése első számú céljának a tartalékok felhalmozását tekinti. Mégis azt gondolom, hogy ha lehetőség nyílna arra, hogy Oroszország kilépjen ebből a politikai és gazdasági elszigeteltségből, akkor meg fogja próbálni. De csak akkor, ha közben Putyin nem szenved el politikai arcvesztést. Ha azonban erre nem lesz esély, változás sem lesz. Oroszország pedig tovább távolodik a világ centrumától.

Ez egy elég komoly ördögi spirálnak tűnik.

Mert az is. Ezek az autokratikus rendszerek meglehetősen törékenyek. Olyanok, mint az öntött vas, hiányzik belőlük a hajlékonyság, és egy pillanat alatt képesek megtörni. Komoly kockázatot hordoz magában, ha egy társadalom tartósan lejtmenetbe kerül gazdaságilag, ha nem csupán a szegények és a gazdagok közötti szakadék nő, hanem a legszegényebbek még önmagukhoz képest is tovább szegényednek. Vannak tehát olyan körülmények, amik politikai értelemben a rendszert – az orosz társadalom komoly tűrőképessége ellenére is – egyre kockázatosabb zónába terelik. Ha valamilyen csoda folytán Putyin kiesne a történetből, az teljesen újraírhatja a helyzetet. Nyilván ez annak függvénye is, hogy Putyin hogyan távozna.

Van realitása most, 2019-ben erről beszélni?

Annyiban igen, hogy már most probléma az, hogy 2026-ban lejár az elnöki mandátuma, és utána – az alkotmány értelmében – már nem lenne újraválasztható, mert egymás után csak kétszer töltheti be egy azon ember az elnöki pozíciót.

Korábban sem okozott nagy problémát ez az alkotmányi kitétel, okosba megoldották Dimitrij Medvegyevvel.

Igen, de kérdés, hogy most hogyan fogják megoldani.

A jelenlegi politikai erőviszonyok mellett – merthogy ennek sem jogi, sem politikai akadályai nem lennének – ki lehetne venni az alkotmányból az említett korlátozó passzust. Igaz, nehéz lenne elmagyarázni, hogy ez most miért tehető meg, ha 2008-ban nem volt az. Eljátszhatnák újra azt a változatot, amit Medvegyevvel egyszer már eljátszottak, hogy tudniillik valaki ideiglenesen foglalja a helyet Putyin számára. Sőt, még azt is meg lehetne tenni, hogy a Putyint „helyettesítő” elnök nem tölti ki teljes ciklusát, így Oroszország erős emberének visszatérésére nem kellene hosszasan várni.

És még számos ötlettel lehetne előállni annak érdekében, hogy Putyin biztonságban érezhesse magát. De egyik változat sem mutat a plurális demokráciák irányába. Az ukrán példa pont azért lehet nyugtalanító az orosz hatalom számára, mert megmutatta, hogy lehet fair, tisztességes választásokat tartani a szomszédban.

A magyar választásokat sokan azért kritizálják, merthogy azok nem tisztességesek és nem biztosítanak egyenlő feltételeket. Ebből a szempontból Ukrajna előrébb tartana a demokráciában, mint Magyarország?

Érdemes kiemelni Arsen Avakov ukrán belügyminisztert, aki a kormány tagjaként az elnökválasztás előkészítése és lebonyolítása során mindvégig hangsúlyozottan semleges maradt. A másik fontos körülmény, hogy – mint már utaltam rá – a médiatér egészen másképpen néz ki ott, mint Magyarországon vagy Oroszországban. Még akkor is, ha az persze egészségtelen, hogy oligarchák uralják a médiát.

Nem egy központ uralja a médiatér egy jelentős részét, hanem sok kicsi.

Így van. Megfigyelhető, hogy

Félreértés ne essék, ebben az esetben nem egy westminsteri demokráciát kell elképzelni, mert hát mégiscsak abból a történelmi közegből, azokból a lehetőségekből, tapasztalatokból, társadalmi készségekből kell kiindulni, amik helyben adottak. Az, hogy Ukrajnában kialakult az erőszakapparátusok (gondolok itt kiemelten a titkosszolgálatokra) megosztott felügyelete, hogy az oligarchák egy sajátos médiapluralizmust teremtettek, önmagában is tisztességesebb politikai versenyt eredményezett, mintha ezek a körülmények hiányoztak volna.

Ha már szóba kerültek az oligarchák, adja magát, hogy elhelyezzük a politikai térképen Zelenszkij nagy támogatóját, Ihor Kolomojszkijt.

Ez azért nehéz kérdés, mert nyilván politikai motiváció is volt amögött, hogy Zelenszkijt ennek az oligarchának az embereként igyekezték feltüntetni.

Nem volt ebben valami? Mégiscsak Kolomojszkij tulajdonolja az 1+1 ukrán televízióadót, amelyen a Zelenszkij kezében lévő Kvartal 95-stúdió kabaréműsorai és az elnököt híressé tevő televíziós sorozat, A nép szolgája is futott.

Emiatt nyilván nem alaptalan ez a kép. De csak az elkövetkező fél vagy egy év távlatából tudunk majd arra válaszolni, hogy függ-e Zelenszkij Kolomojszkijtól, és ha igen, mennyire. Ez attól is függ, hogy mennyire rátermett emberek lesznek az elnöki adminisztrációban, illetve hogy hogyan alakulnak a parlamenti erőviszonyok. Ha e tekintetben Zelenszkij számára pozitívan alakulnak a dolgok, az egy olyan politikai erőt fog neki kölcsönözni, hogy konfliktusos helyzetben nem feltétlenül lesz kiszolgáltatottja Kolomojszkijnak.

Annak mennyi alapja van, hogy Zelenszkij – kis túlzással élve – egy Trumphoz hasonló hülye?

Abban van hasonlóság kettejük között, hogy mindketten populista politikusok, és mindkettejük felemelkedése nemzetközi trendekbe illeszthető.

A kevésbé intelligens populista ezzel szemben fűt-fát ígér. Zelenszkij azonban nem ezt tette. Ennek is megvannak a kockázatai, úgyhogy nem zárnám ki, hogy később fognak minket még meglepetések érni.

Kicsit olyan ez, mintha Zelenszkij a jó öreg Kállai kettőst járná: kacsintgatunk ide is, oda is. A nyugat, az EU, a NATO irányába, és Oroszország felé is. Hosszú távon tartható ez a kettős politikai játék?

Rá kell nézni a térképre, ez jórészt Ukrajna geopolitikai adottságaiból ered. Az ideális az lenne Ukrajna számára, ha egyszerre sikerülne kiegyensúlyozott, korrekt kapcsolatokat kialakítania Oroszországgal, miközben olyan belső normákat tudna elfogadtatni, amelyek segítenék a nyugathoz való közeledését. Ehhez persze nem kellett volna teljesen feleslegesen provokálni az Ukrajnában élő oroszokat a nyelvtörvénnyel. Több óvatosságra, türelemre, nagyvonalúságra lett volna szükség a 2014-ben hatalomra került ukrán politikusoktól.

Ha nem lett volna Krím, a NATO akkor is kétszer meggondolta volna, hogy vállaljon-e katonai felelősséget egy Oroszország tőszomszédságában lévő, az oroszok számára ennyire fontos államért.

Létezik olyan forgatókönyv, amiben Európa ha akarna, harmadik szereplőként ténylegesen tudna segíteni az ukrán-orosz konfliktus rendezésében?

Bizonyos értelemben most is segít, hiszen az elmúlt években komoly anyagi támogatást és hitelt nyújtott Ukrajnának. Ennél többet aligha tehet. Egy ilyen szegény, ilyen súlyos pénzügyi és gazdasági gondokkal küzdő országot még annak az EU-nak sem lenne egyszerű menedzselni, aminek a gazdasága vásárlóerő-paritáson számolva minimum hét, de inkább nyolcszorosa Oroszországénak.

Lehet egy olyan terv az orosz stratégák fejében, hogy jó képet vágunk Zelenszkijhez, szép szavakat mondunk neki annak érdekében, hogy könnyebben tudjuk őt befolyásolni?

Ennél tovább is mehetünk. Viktor Janukovics és köre – aki, mint az közismert, Oroszországba menekült és ma is ott él – folyamatosan biztatta Zelenszkij stábját, egyre-másra a támogatásáról biztosította, miközben Zelenszkij stábjának tagjai többször kifejtették, hogy erre nincs semmi szükségük. De ami a lényeget illeti, egyfelől valóban úgy tűnik, Zelenszkij párbeszédképesebb, mint Porosenko volt. Másfelől Zelenszkij hatalomra kerülésének demokratikus módja kockázatot jelenthet az orosz vezetésnek.

Milyen kockázatot?

Tényleg ekkora hatása lenne annak, hogy valakit elnöknek választanak? Pont ön mondta, hogy az orosz társadalom mennyire könnyen manipulálható a politikailag irányított média által, aminek meg nem érdeke, hogy kifejezetten Zelenszkijt propagálja.

Az orosz társadalom egy része, a kreatív, aktív nagyvárosi középosztály – ami paradox módon épp Putyin első két elnöki ciklusának köszönhetően kezdett el gyarapodni – számára szerintem világos Ukrajna példája. Zelenszkij legfontosabb mondata vasárnap az volt, hogy Ukrajna állampolgáraként a posztszovjet térség felé fordulva azt tudja mondani: „Nézzenek ránk, minden lehetséges!”

Ebben az értelemben vízválasztó lehet ez a választás az ukrán politikán belül? Gyökeret verhetnek olyan politikai mintázatok, amik végleg a nyugati demokratikus normák felé lökik az országot?

Igen, például abban az esetben, ha Zelenszkij betartja azt a többször is hangoztatott ígéretét, hogy csak egy ciklusra akar elnök lenni.

De egy ciklus alatt mélyreható társadalmi folyamatokat még elindítani is alig lehet, nemhogy véghezvinni.

Ez igaz, csak ne feledjük, hogy különösen Kelet-Európában az autokratikus rezsimek pont e nemes célra hivatkozva kezdik el kisajátítani a hatalmat. A Zelenszkij-féle mondat pont ennek ellenkezőjéről tanúskodik, aminek a politikai kultúra szempontjából fontos üzenete van.

Már csak azért sem, mert el sem indulok. Ebből a szempontból a másik fontos ígéret, hogy a képviselők mentelmi jogával is kezdeni kell valamit. Mert ugyan a mentelmi jog a független politizálás fontos intézménye, de vissza is lehet vele élni. És ahol olyan mértékű a korrupció, mint Ukrajnában, ott lehet, hogy a mentelmi jog korlátozása is elfogadható a társadalomnak, ha így a korrupciós ügyek nem maradnak feltáratlanok. Ez is egy olyan dolog, ami a politikai kultúrában változást hozhat.

Kicsit olybá tűnik, mintha Zelenszkij lenne az utolsó mohikán, aki áll egyedül harcmezőn, és hősiesen le akar számolni mindennel: a korrupcióval, az oligarchákkal, a szegénységgel, a túltolt oroszellenességgel, és úgy összességében a valósággal. Nem gyanús ez?

Mivel nem vagyunk lélekbúvárok, ezért nem tudjuk, hogy ez Zelenszkij esetében csak felvett póz, vagy valós szándék, amit azonban kellő politikai erő és ügyesség híján nem tud keresztülvinni. Ez majd idővel kiderül. De van itt még egy dolog, amiről eddig nem beszéltem, pedig nagyon fontos: az ukrán társadalom olyan drámán, olyan nehézségeken ment keresztül az elmúlt harminc évben, amihez nem mérhető az, amit a magyaroknak vagy általában Közép-Európának át kellett élnie. Emiatt az ukránok – számomra érthető módon – szeretnek varázslókat választani.

A Donbaszra visszatérve: hogyan történhetne konkrétan a helyzet rendezése? Mert az oké, hogy ledealeljük az oroszokkal, hogy ne folytassanak proxyháborút, de a szakadárok attól még szakadárok maradnak.

Pedig ez működne. Ha az oroszok kivonulnak a térségből, ha nem nyújtanak katonai, anyagi és egyéb utánpótlást a szakadároknak, akkor ezek a területek jelenlegi formájukban életképtelenné válnának. Ez teljesen biztos. Nyilván Oroszország ebbe csak akkor menne bele, ha garanciát kapna például arra, hogy a szakadárok oldalán pozíciót vállalt embereket ki tudja menekíteni. A helyzet rendezéséért cserébe Ukrajna és a nyugat meg azt tudná felajánlani, hogy az oroszok elleni szankciók egy részét elkezdi puhítani, majd idővel akár le is építeni. A kompromisszum lehetősége valahol itt van.

A másik, hogy ha Ukrajna tényleg rendezni akarja a helyzetet, akkor az ukrán vezetésnek rengeteg bizalomnövelő gesztust kell tennie a Donbaszban élők felé, hogy vissza lehessen terelni őket Kijev felügyelete alá, hogy elfogadják az ukrán központi hatalmat.

De a nyelvhasználat, illetve a kulturális autonómia terén például már lehetne nagyvonalúnak lenni.

Mondhatni, az egész világ ünnepelt, amikor Donald Trump és Kim Dzsong Un kezet fogtak. Elképzelhető hasonló egymásra találás Zelenszkij és Putyin között?

Ilyen jelenetet belátható időn belül nem tudok elképzelni. Ha ez mégis bekövetkezne, az óriási meglepetés lenne. Szerintem erre csak akkor kerülhet sor, ha a Kelet-Ukrajnát rendező megállapodás Kijev és Moszkva között már megbízhatóan működik, és hosszú hónapok, félévek után a felek kölcsönösen megbizonyosodtak arról, hogy teljesül az, amit aláírtak.

Érintettük már a nyelvtörvényt, amiben az a poén, hogy – bár a kárpátaljai magyarokat is hátrányosan érinti –, elsősorban az orosz kisebbséggel szemben fogadták el, miközben maga Zelenszkij orosz anyanyelvű.

Zelenszkij többször kifejezte, hogy ezt a törvényt ellenzi, úgy gondolom, nagyon helyesen. Eléggé sántít az az érv, ami a magyar kisebbség kapcsán is elhangzik, hogy ez a törvény adja meg a lehetőséget arra, hogy sikeresen be lehessen lépni az ukrán felsőoktatásba. Szerintem ezt bízzák a kisebbségekre. Ha valaki kisebbségiként úgy érzi, hogy az ukrán felsőoktatásban szeretne tanulni, akkor nyilván egy ponton ő maga fog úgy dönteni, hogy megtanul ukránul. Bizakodom benne, hogy Zelenszkij és a stábja megtalálja erre a megoldást.

Ráadásul a törvényt az élet is felülírja. Egy olyan országban, ahol az emberek jelentős része teljes természetességgel vált egyik nyelvről a másikra, ott teljesen értelmetlen ilyen korlátozásokat fenntartani. Az ukrán identitást nem a nyelven keresztül kell védelmezni.

A magyar-ukrán kapcsolatokra hogyan hathat Zelenszkij megválasztása?

Nyilván itt is a nyelvtörvény a leginkább neuralgikus pont, abba állt bele a magyar fél. Remélem, a magyar kormány a jövőben el fog állni a harcias retorikától. Racionálisan nézve ez lenne az érdekünk. Ukrajna itt van, itt lesz évtizedek múlva is, és fontos piaca lehetne Magyarországnak. Szerintem ezen kéne dolgozni.

Mennyire igaz a kormány által sugárzott kép, hogy a nyelvtörvény kapcsán mi vagyunk az egyetlenek, akik megakadályozzuk Ukrajna nyugati integrációját?

Semennyire. Nyilván okoz az ukránoknak problémát a magyar fél is, de ezek inkább piszkálódások, amiknek stratégiai jelentőségük nincs. Sokkal mélyebb okok, sokkal fontosabb körülmények, sokkal jelentősebb szereplők határozzák meg ezt a kérdést.

Ukrajna az utóbbi években – nyilván szükségszerűségből is – a régió jelentős katonai erejévé nőtte ki magát. Ezt a katonai középhatalmi státuszt feladhatja Zelenszkij az oroszokkal való megbékélés jegyében?

Biztos vagyok benne, hogy nem. Szüksége van Ukrajnának a haderejére, ez a geopolitikai realitás. Az ország katonai képességeit már csak azért sem lehetne leépíteni, mert azt a hazai közönséggel nehéz lenne elfogadtatni. Inkább annak van realitása, hogy a jövőben elmaradnak vagy kisebb mértékben, alacsonyabb intenzitással folynak majd az újabb és újabb haderőfejlesztések, már amennyiben békés megoldást találnának a felek. Ha nem, akkor semmi nem változna.

A helyzet amúgy itt is érdekes, mert a nyugati hatalmak sokáig csak olyan eszközöket szállítottak Ukrajnának, amik emberi élet kioltására alkalmatlanok. Bár bizonyos eszközök esetében nehéz meghatározni, hogy az pontosan mire is alkalmas, de ehhez az elvhez mégiscsak tartották magukat. Donald Trumpnak köszönhetően jelentek meg olyan tankelhárító rendszerek, amik érdemi befolyással bírnak az erőviszonyokra.

A választáson a kisebbségi magyar területeken is elsöprő többségben Zelenszkijre szavaztak. Lehetett ennek valami magyarspecifikus motivációja?

Nem. A nyelvtörvény lehetne ilyen, de az minden kisebbséget érint. De ennél is lényegesebbnek gondolom a már említett varázslókeresést.

Még a Szerbiában élő magyarok is közelebb vannak ehhez. Ezért egyáltalán nem meglepő körükben a csodavárás.

Vannak kárpátaljai magyarok, akik Magyarországra szöktek, és hónapok, akár évek óta nem is látogattak haza, mert tudják: ha megjelennének az ukrán-magyar határon, egyből vinnék őket a frontra. E tekintetben lehet változás?

Ez a harmadik tényező, ami miatt a magyarok Zelenszkijre szavazhattak. Úgy gondolták – nem teljesen alaptalanul –, hogy ez nem az ő háborújuk. Zelenszkij személye esélyt ad arra, hogy a besorozásokból adódó problémák enyhüljenek. A kockázat persze nem fog eltűnni egyik napról a másikra, már ha egyáltalán el fog tűnni. A legoptimistább forgatókönyv esetében is ehhez néhány évre biztosan szükség lesz. De még ha nem is szűnnek meg a besorozások, azért más úgy menni a frontra, hogy ott nincs harc, mintha mindennapos életveszélynek lenne kitéve az ember.

NYITÓKÉP: Volodimir Zelenszkij éppen ukrán elnököt játszik a Szluga Narodu nevű sorozatban

INTERJÚFOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali