+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakodi Péter
2019. április 14. vasárnap, 10:00
Európa-párti fiatalok millióinak támogatását veszíthetik el, figyelmeztet a párt EP-delegációjának vezetője.

Nyílt kritikával illette a Munkáspárt vezetését a brit baloldal európai parlamenti delegációjának első embere, Richard Corbett, amiért vonakodnak állást foglalni egy második brexit-népszavazás mellett. A Munkáspárt jelenleg, a kivárásra játszva, sajátos taktikát követ, és nem kötelezi el magát az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésével kapcsolatos egyetlen lehetséges opció mellett sem. Ez azonban

 

hosszú távon elég sokba kerülhet, a konzervatívok meggyengülése miatt egyébként kedvező helyzetben lévő pártnak.

 

Corbett is erre igyekezett felhívni a figyelmet, a nyilvánosság erejével nyomás alá helyezve a párt vezetését. Az EP-képviselő szerint

 

a Munkáspárt Európa-párti fiatalok millióinak támogatását veszítheti el, akik a brexit kapcsán határozott álláspontot képviselő pártokhoz vándorolhatnak.

 

Corbett félelmei nem is alaptalanok. A Munkáspártból épp a vezetés brexittel kapcsolatos álláspontja miatt, idén februárban kivált, Change UK nevű formációt, a legfrissebb felmérések, már 7 százalékra mérik.

 

FOTÓ: Twitter / N Yorks for Europe

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mit szól ahhoz, hogy nem lett Jobbik-elnök Jakab Péter? És miért szavazna a győriek helyében az ott elinduló budapesti vloggerre? Megkérdeztük.

Egy kiszivárgott dokumentum szerint a média rossz színben tünteti fel az orosz igazságügyi rendszert, ez ellen pedig sürgősen cselekedni kell.

Ha nemzeti ünnep lesz Trianon évfordulója Romániában, akkor nemcsak központilag, de szinte minden településen is meg kell ünnepelni azt. Ez provokáció, mondta az RMDSZ-szóvivő.

Hogy fogja vezetni a Liberálisokat, mit gondol pártja 2022-es esélyeiről, és miben mások ők, mint a DK vagy a Momentum? Bősz Anettel beszélgettünk!

Ezúttal egy újabb civil jelentkezett be.

A Handó Tündével korábban kifejezetten kritikus Országos Bírói Tanács szóvivője elmondta az Azonnalinak, miért támogatták a Handó utódjának jelölt Senyei György Barnát az Országos Bírósági Hivatal élére.

A szervezetek szerint a magyar kormány szisztematikusan építi le a sajtószabadságot és a hirdetési pénzek elosztásával tartja sakkban a független médiát. Kovács Zoltán Sorossal magyarázza a dolgot.

A hét kérdése

Miközben Matolcsy György, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum azon vitázik, jó vagy rossz lenne-e Magyarországnak az euró minél előbbi bevezetése, az Azonnali az olvasókhoz fordul: kell-e nektek magyar euró?

Azért ide elnéznénk

Nem is akárhol: a híres Pezsgőházban! December 7-én fél Közép-Európa ott lesz Baranya fővárosában!

Hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, a politikai intézményrendszer? Dec. 10.

Kifejezetten érdekesnek tűnő konferencia a budapesti Goethe Intézetben december 12-én.

November 22-től egészen december 15-ig a PIM-ben!

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Twitter megosztás Google+ megosztás