Érvényes papírjai ellenére sem engedett fel gépére egy menekültet a Ryanair

Szerző: Fekő Ádám
2019.04.12. 08:11

Bármiféle magyarázat nélkül tartották a reptéren Iyad El-Baghdadit, akiről viszont nem tudták, hogy politikai aktivistaként sokan figyelnek rá.

Érvényes papírjai ellenére sem engedett fel gépére egy menekültet a Ryanair

Talán nem lett volna különösebb balhé belőle, hogy a Ryanair légitársaság nem enged felszállni egy járatára egy minden szükséges okmánnyal rendelkező menekültet, ha az a menekült nem Iyad El-Baghdadi politikai aktivista lett volna. Az Emirátusokban született El-Baghdadi tevékeny résztvevője volt az Arab Tavasznak, ezért 2015-ben politikai menedékjogot kapott Norvégiában. A férfi szerdán utazott volna Berlinből Dublinba:

„Felhívtam az ír nagykövetséget, hogy megbizonyosodjak róla, minden rendben van-e. Ők az ír kormány honlapjára hivatkzova megerősítették, hogy utazhatok. A Ryanair ennek ellenére bármiféle indok nélkül nem engedett fel a járatra”

mondta a CNN-nek El-Baghdadi, aki szerint csak annyival tartották ott a pultnál, hogy a supervisor elfoglalt épp, és várjon még. 

A Ryanair azt állítja, a rendszere hibásodott meg Berlinben, és ezért nem tudott felszállni az aktivista gépükre, de azóta már megoldották a problémát, és egy későbbi járatukra felengedték őt, ami mellett elnézést is kérnek. 

El-Baghdadi végül tényleg eljutott Dublinba, viszont úgy tűnik, nem hisz annyira a Ryanair magyarázatának: „Arra gondolok, mi van azokkal a menekültekkel, akiknek nincs 122 ezer követőjük Twitteren, és ezért nem hívják őket azonnal vissza.”

FOTÓ: Iyad El-Baghdadi / Twitter

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek