+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. április 11. csütörtök, 12:53
Hernando Colón válogatás nélkül gyűjtötte a könyveket a tizenhatodik században, most előkerült könyvtárának katalógusa.

Hernando Colónnak, az Amerikát felfedező Kolumbusz Kristóf törvényen kívül született fiának élete célja volt, hogy létrehozza a világ legnagyobb könyvtárát a 16. században: gyűjtött mindent, amire rá tudta tenni a kezét a könyvnyomtatás korai időszakában a fontos filozófiai és vallási művektől kezdve pamfletekig.

 

Az 1488-ban született és 1539-ben elhunyt férfi tizenötezer kötetet számláló gyűjteményének katalógusa teljesen váratlanul került elő Koppenhágában az Arnamagnæan-gyűjteményből. Ráadásul nem csak egy sima katalógusról van szó, hiszen

 

a Libro de los Epítomes maga is egy könyv, amiben nem csak felsorolva vannak a Colón könyvei, de közülük kétezernek megvan benne a rövid kivonata – olyan könyveké is, amelyek mára elvesztek.

 

Colón ugyanis, miután összegyűjtötte ezt a több ezer könyvet, alkalmazott egy csapatnyi írót, akiknek az volt a feladata, hogy ebben a könyvben összefoglalják a kötetek egy részének rövid tartalmát, a pár soros összefoglalóktól kezdve Platón életművének harminc oldalas összefoglalójáig.

 

A harminc centi vastag könyv 350 éve hevert a 17. századi izlandi tudós, Árni Magnússon háromezer darabos könyvgyűjteményében anélkül, hogy felfedezték volna – az 1730-ban a koppenhágai egyetemnek ajándékozott kollekcióban alapvetően főleg skandináv és izlandi nyelveken írt könyvek vannak. A spanyol nyelvű katalógus jelentőségét a kanadai kutató, Guy Lazure ismerte fel, majd a gyűjtemény kezelője felvette a kapcsolatot a Colón életét kutató Edward Wilson-Lee-vel és José María Pérez Fernándezzel.

 

A két tudós nekiállt az anyag feldolgozásának, az eredményeket várhatóan 2020-ban teszik közzé.

 

Wilson-Lee szerint a felfedezés nem csak Colón szempontjából óriási hír, hiszen a katalógus – a spanyol könyvgyűjtő széleskörű érdeklődése és gyűjtőszenvedélye miatt – ablakot nyithat a nyomtatás korának korai időszakára, kiderülhet, hogyan és miket olvastak az emberek.

 

FOTÓ: Suzanne Reitz / Den Arnamagnæanske Samling

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Az ellenzéki jelöltek indulását annak ellenére is akadályozzák, hogy azok elég aláírást gyűjtöttek össze. Nem csoda, hogy a helyiek kiakadtak.

A hesseni szélsőjobb szerint a német politika és média „pogromot hirdetett a jobboldal ellen”, el is mentek vagy százan a tüntetésükre. A szélsőjobb-elleni válaszdemonstrációra meg vagy százszor annyian.

Hogyan áll most az előválasztás szervezése, egyáltalán lesz-e? Megkerestük az érintett feleket, és azt is megtudtuk, volt-e üvöltözés a kutyapárttal az előválasztás miatt.

Egyes kutatások szerint 2060-ra megfeleződhet a német katolikus és protestáns egyházak tagsága.

A teljes adósságállomány tekintetében Párizs „lehagyta” a költségvetésük miatt leckéztetett olaszokat.

A hét kérdése

Föld alá vinnék a HÉV-et, de már idéntől 5-ös metrónak hívnák. Ilyen alapon bármi lehetne a hatos metró: mi legyen az?

Azért ide elnéznénk

Fesztivál, szabadegyetem, tábor a Felvidéken július 15-21. között.

A Művészetek Völgye legizgalmasabb borai július 19-28. között, esténként.

Az új-zélandi fiatalokból álló Alien Weaponry július 24-én a Dürerben meg is mutatja, hogy mennyire. Vendég: Cryptodira.

Hogyan érintette a Strache által felvásárolni akart Kronen Zeitungot az Ibiza-gate? Erről lesz szó. Bécs, július 25.

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogyan sikerülhetett véget vetni csúcsoligarcha hatalmának, és mi vár most Európa legszegényebb országára? Mizsei Kálmán leírta!

Különböző nemzetiségű és párthovatartozású EP-képviselők mondták el az Azonnalinak, hogyan érintette őket a csúcsjelölti rendszer meghekkelése. Videó!

Akihez több botrány fűződik, mint önálló gondolat. A hétgyerekes családanya az egyik legsikertelenebb politikus: igaz, ahányszor megbukott, azt mindig felfelé tette.

Van mit ünnepelni az előválasztás után. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás