Wellnesközpontnak jó volt, a Magyar Zene Házának is jó lesz? Hányszor adhatja el ugyanazt egy sztárépítész?

Szerző: Gulyás András
2019.04.10. 12:32

Annyira egyedi és különleges a Városligetben épülő Magyar Zene Háza, hogy tervezője már egészen konkrétan kétszer elsütötte ezt az ötletet, ráadásul teljesen más funkciójú épületeknél. Miért rossz, ha mindenképpen ikonikus épületet akarunk építeni, és egyáltalán miért pont a Városligetben?

Wellnesközpontnak jó volt, a Magyar Zene Házának is jó lesz? Hányszor adhatja el ugyanazt egy sztárépítész?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mi lehet közös a Liget-projekt keretében épülő Magyar Zene Házában és egy Franciaországba tervezett wellnessközpontban? Nem csupán tervezőjük, Sou Fujimoto, hanem az is, ahogy a két épület kinéz. És ha idevesszük még Fujimoto katalóniai háztervét is, korántsem tűnik egyedülállónak a több mint egymilliárd forintért megtervezett Magyar Zene Háza, melynek teljes költségvetése közel húszmilliárd forint lesz.

A MAGYAR ZENE HÁZA SOU FUJIMOTO TERVEI ALAPJÁN (FORRÁS)

A wellnessközpontot a japán építész a franciaországi Pézenas-ba tervezte – hívta fel a Ligetvédők posztja a figyelmet a hasonlóságra. Tetején átlyuggatott, méretes tányér látható, mint a budapesti épületen, melyet értelmezték már hanghullámként, lyukas palacsintaként is.

WELLNESSKÖZPONT SOU FUJIMOTO TERVEI ALAPJÁN (FORRÁS)

A wellnessfürdőről szóló rövid ismertetőben, amely az Arquitectura Viva honlapon jelent meg, ugyanazokat a közhelyeket olvashatjuk, mint a Magyar Zene Háza kapcsán. Nyitottság a természetre, egyszerűség. És a lyukas tányér motívuma látható egy katalóniai ház tervén is, amit szintén Fujimoto tervezett, és amelyben három korong van egymás felett, a lyukakon pedig fák nőnek ki.

KATALÓNIAI HÁZ SOU FUJIMOTO TERVEI ALAPJÁN (FORRÁS)

A „páratlan intézmény”,  a „különleges épület” tehát mégse olyan egyedülálló és páratlan, hiszen két másik, funkciójában tökéletesen eltérő tervénél is ugyanazt látjuk.

Mindez akár emblémája lehetne annak a kultúrpolitikának, amely a helyi értékeket – a 200 éves közparkot, a Városligetet, a világ első közparkját – fel nem ismeri, ezért épületekkel zsúfolja tele, miközben drága, divatos, nemzetközi látványosságot keres.

De vajon a látványosságon túl milyen lesz maga az épület?

Nehéz eldönteni.

A válaszhoz tudni kellene, milyen valós, meglévő igényt elégít majd ki. Minderre azonban nehéz válaszolni, ahogy a múzeumi negyed megvalósítása is számos kérdést vet fel. Miért van szükség új múzeumi negyedre? (Lásd ehhez a Magyar Urbanisztikai Társaság kötetét.) Biztos, hogy ez a legégetőbb feladat múzeumaink tájékán? (Hiszen a múzeumi dolgozók bérezése gyakran egészen méltatlan, ahogy az például az Orbán Viktornak írt levélből kiderül, illetve a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének állásfoglalásából is kiolvashatók támogatási aránytalanságok a Liget-projekt kapcsán.) De ha már szükség van új múzeumi negyedre, miért pont a Városligetben kell megépülnie?

Magának a Liget-projektnek a reklámszövegei szerint a Magyar Zene Háza a város „legújabb zenei centruma, a második érzék interaktív élményközpontja” lesz, „törekszik a harmonikus átmenet kialakítására a természetes és a mesterséges környezet között”. „A múzeumba üveg oldalfalakat tervezett a sztárépítész, melyek olyan nyitott érzést keltenek, mintha az ember a szabadban sétálna”. Az egyre módosuló látványterveken a tetőn áttörnek a fák, és mintha ott se lenne a park közepén ez a nagyjából tizenöt méter magas, mindig verőfényben úszó épület.

Természetközeli élményt fog nyújtani. Ehhez ugyanis a park önmagában kevés lenne, így sokkal természetközelibb lesz.

Tudom, lesz benne érintőképernyős kiállítás, föld alatti kiállítóterem, kávézó és minden más. Ez majd elbűvöli a látogatókat, akik mit sem fognak abból érteni, ugyan miért tiltakoztak néhányan ez ellen? Pedig ellenérvük nem oly bonyolult:

koncerttermek, múzeumok bőven vannak a városban, kétszáz éves közparkból viszont sajnos elég nagy a hiány.

Fujimoto terve egyébként úgy győzött a versenyen, hogy saját bevallása szerint nem is járt azon a helyen, ahol majd megépül. Ezzel a háttértudással rajta tényleg nem kérhető számon a kétszáz éves közpark sorsa, vagy az épület illeszkedése a parkhoz, a városhoz, a helyi hagyományokhoz.

Deyan Sudjic Épületkomplexus című könyve alapmű az ikonikus épületek utáni pusztító hajsza megértéséhez. A szerző sztárépítészekről írt sorai akár a Magyar Zene Házáról is szólhatnának. „Ennek a harminc embernek a neve kerül szóba újra meg újra, amikor egy-egy délibábot kergető város áldozatul esik annak a téveszmének, hogy a vonatszerencsétlenség helyszínére vagy repülő csészealjra emlékeztető galéria (…) még a bilbaói Guggenheimet is felülmúlja.”

De mi a minőség kritériuma ebben az ikonikusnak nevezett, látványosságra összpontosító építészetben?

„Az egész egyszerűen furcsa épületek tengerében vajon mi alapján tudja eldönteni az ügyfél, mit kapott? Hogyan állapíthatja meg, hogy az ő kisiklott vonata vagy repülő csészealja nagyhatású nevezetesség lesz-e vagy pusztán egy rakás szemét, ahogy a lelke mélyén gyanítja? A válasz az, hogy sehogy.” Ezért hagyatkoznak a megrendelők sztárépítészekre.

„Nekik papírjuk van róla, hogy lehetnek akármilyen furcsák, tehát aki közülük választ építészt, azt nem fogják körberöhögni. Olyan ez, mint amikor az embernek fogalma sincs a divatról, ezért a megfelelő márkajelzéssel ellátott öltönyt veszi meg. (…) Mindez az »ikon« utáni bizarr hajsza természetes következménye” – zárja gondolatmenetét a Sudjic.

Az öltönnyel vont párhuzam esetünkben nem elég pontos. Hiszen

ha az ember drága öltönyt vesz, legalább tudhatja, hogy ugyanazt a design-t nem fogja úszónadrágként viszontlátni, míg a jellegzetes lyukas tányér – ami miatt az épület oly „ikonikus” – itt is, ott is jó lehet. A francia wellnessközponttól a katalóniai házon át a városligeti épületig.

Ami pedig a három terv hasonlóságát illeti, gondolom, már íródik húszezer forintos óradíjban a marketingkommunikációs válasz, valahogy így: „A Magyar Zene Házával hazánk végre nemzetközi mezőnybe került, francia és katalóniai épületek közé. A sztárépítész különleges sorozatának egyik darabja itt, Budapesten, a Városligetben épülhet meg. Így zárkózik fel Európa élmezőnyébe városunk.”

A szerző fordító. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek