A zuglói baloldal semmivel sem különb, mint a Fidesz, Karácsony pedig ehhez asszisztál

2019.04.03. 07:40

Karácsonynak nem szóltak, hogy ő a polgármester? – teszi fel a kérdést Várnai László zuglói önkormányzati képviselő Karácsony Gergely parkolási mutyival kapcsolatos magyarázkodása kapcsán. Várnai az Azonnalinak bejelentette: a Civilzugló Egyesület színeiben elindul a polgármester-választáson, akkor is, ha az ellenzéki egyezkedéseken neki nem osztanak lapot. Fővárosi szinten viszont nem tudja eldönteni, hogy Puzsérra vagy Tarlósra szavazzon. Egy jó dolgot azért Karácsonyról is tud mondani. Interjú.

A zuglói baloldal semmivel sem különb, mint a Fidesz, Karácsony pedig ehhez asszisztál

Azt írta az Azonnalinak, meghökkenve olvasta a Karácsony Gergellyel készült interjúnkat a parkolási botrány kapcsán. Mi volt önnek ebben a meglepő, nem ugyanezeket mondja a polgármester a képviselőtestületi üléseken?

De, hallom ezeket Karácsony Gergelytől. Ő „az ember, aki ott sem volt” típusú jelenség, aki semmiért nem tartja felelősnek magát. Pedig a parkolási ügyben is lett volna lehetősége megakadályozni a szerződéskötést, ha él a polgármesteri vétójogával. Egyébként parkfenntartással és útfelújítással kapcsolatos közbeszerzések is hasonlóképpen, nagykoalíciós alkuval mentek át, szintén a polgármester tartózkodásával. Pedig törvényadta joga és kötelessége egy polgármesternek, hogy ha az önkormányzat érdekével ellentétes egy döntés, fellépjen ellene.

Furcsán nézett volna ki, ha a saját előterjesztését megvétózza.

Ha azt látja a saját előterjesztése után, hogy az olcsóbbik ajánlattevőt kizárják, megtehette volna. Ugyanis önmagában ez a döntés 291 millió forintos veszteséget okozott a kerületnek: a parkolóórákat drágábban vettük meg, és a parkolóórák üzemeltetése is 30 százalékkal drágább lett. Feltehetőleg ez a felár a zuglói „alkotmányos költség”.

Karácsony Gergely viszont azt mondta: a kizárt ajánlattevő nem élt az ingyenes jogorvoslat lehetőségével, pontosabban az erre vonatkozó kérelmét előbb benyújtotta, majd visszavonta, ami megkérdőjelezte a hitelességét.

A polgármesternek az lett volna a dolga, hogy megvétózza a szerződést, ezután a médiához fordulhatott volna, és az új szavazás így már nem ment volna át. Ezután kiírhattunk volna egy új közbeszerzést. Mivel a becsült értéknél drágább volt az egyetlen ajánlat, ezt minden további nélkül megtehettük volna. Ha pedig újra megszavazzák, akkor – ahogy Tarlós úr jól mondta – Karácsony Gergely még mindig megtehette volna polgármesterként, hogy nem írja alá a szerződést. Azt Karácsony is látta, hogy a kizárt cég beadott egy sokoldalas fellebbezést, majd valami történt, és az utolsó percben írtak egy kétsoros visszavonó nyilatkozatot. Ott valaki valakivel nyilván megállapodott.

Van utóbbira nézve bármilyen konkrét információja?

Nincs, de ha azt látjuk, hogy egy cég soktucatnyi munkaórával gondosan előkészít egy jogi anyagot, majd ebből hirtelen egy levéllel kitáncol az utolsó pillanatban, akkor ott valami történt.

Ön tett feljelentést a parkolási ügy miatt?

Nem, mert jogilag minden rendben volt, az önkormányzatok hozhatnak rossz döntéseket. Még Papcsák Ferenc polgármestersége idején 5-6 feljelentést is tettem, de azokból sem lett soha semmi.  

Karácsony Gergely azt ígérte, hogy mikor nyáron lejár az egyik szerződés, nem fogják meghosszabbítani, és az önkormányzat maga fogja üzemeltetni a parkolást.

Két évvel ezelőtt én is ezt javasoltam, hogy a Zuglói Rendészet üzemeltesse a parkolást. Ezt ugyan először megszavazta a testület, de rá egy hónapra visszavonták a döntést.

Tehát ha ezt a javaslatot Karácsony Gergely beterjeszti, végre egy platformon lesznek, és ön megszavazhatja „jobb később, mint soha” alapon.

Megszavazom, de az elmúlt két évben legalább 500 millió forintot vesztett a kerület. Attól még, hogy valaki utólag próbál rendet tenni, a hiba megtörtént. Zuglóban a parkolási biznisz az MSZP ügye, a szerződéskötést is láthatólag Tóth Csaba, a zuglói MSZP elnöke erőltette. Zuglóban köztudomású, hogy a kerület összes fontos döntését ő hozza.

Karácsony Gergelynél inkább a „cinkos, aki néma” kategória áll meg, mert a pénz nem hozzá kerül, ő túsza, de legfőképp politikai haszonélvezője is a helyzetnek.

Az mindenképp abszurd, hogy a polgármesterként az ideje kétharmadát nem a kerület ügyeivel tölti, hanem országos politikával, médiaszerepléssel. Számára csak ugródeszka Zugló, holott a kerületnek olyan polgármesterre van szüksége, akit érdekel az önkormányzat. Legyen a polgármester baloldali, jobboldali vagy civil, de igenis az legyen az életcélja, hogy vezesse ezt a százhúszezer fős kerületet. Tóth József vagy Pokorni Zoltán remek példák erre a maguk kerületeiben.

Lát ilyen alkalmas személyt Zugló élére?

A Civilzugló Egyesület indulni fog az önkormányzati választáson, és valószínűleg én leszek az egyesület polgármesterjelöltje.

Kilenc éve vagyok képviselő, láttam, hogy mit lehetett volna kihozni a kerületből, és azt is, hogy ehhez képest Zugló mennyire lemaradt.

Tehát önnek most érdekében áll Karácsony Gergelyt kritizálnia, hiszen a pozíciójára vágyik.

Nekem most már ő ebből a szempontból mindegy, hiszen el fog menni Zuglóból. Én az elvesztegetett újabb négy évet sajnálom. Már a zuglóiak is látják, hogy a pártok nem tudják ezt a kerületet vezetni. sokan unják már, hogy érkezik egy politikai ejtőernyős, komisszár valamelyik pártból – legyen szó Weinek Leonárdról, Papcsák Ferencről, Karácsony Gergelyről.

Mégis ők nyertek, ön meg mikor indult a polgármesteri székért az elmúlt években, kapott 8-10 százalékot.

Nincs olyan kerület a fővárosban, ahol civilek hozzánk hasonlóan jó eredményt érnének el, ami nagy dolog. Sajnos a kerületekben nem az adott személyekre szavaznak legtöbbször, hanem a pártok színeire.  

Ez akkor sem lesz elég a polgármesterséghez.

Várjuk azoknak a pártoknak a támogatását, akik szakmai alapon akarnak polgármestert választani, gondolok itt az LMP-re vagy a Momentumra.

Pedig jó eséllyel Horváth Csaba lesz a baloldal jelöltje, tehát azoké a pártoké, akikkel egyezkedik az LMP és a Momentum is.

Horváth Csaba a zuglói parkolással kapcsolatban adott interjújában megmutatta, mennyit ért a zuglói dolgokhoz. Egyébként nem biztos, hogy ő lesz a jelölt.

Akkor olyan helyzet is előállhat, hogy ön elfogadná akár az MSZP támogatását is?

Voltak tárgyalások, de a Civilzugló Egyesület úgy döntött, hogy erre nem kerülhet sor. Én nem szeretnék Karácsony Gergő sorsára jutni, a zuglói MSZP bábja lenni.

És most mit lehet tenni? Reálisan nézve ismét Fidesz-MSZP többségű testület lesz megint.

Nem biztos. Egy Civilzugló-Momentum-LMP együttműködés könnyedén hozhat 35 százalékot, hiszen Zuglóban már mind a Fidesz, mind a baloldal leszerepelt.

Akkor életszerűnek tartja, hogy ön lesz a polgármester, és még az önkormányzati testületben is az egyesülete kerül többségbe?

Nem, de az lehetséges, hogy egy olyan arány alakul ki, ahol az egyesület megkerülhetetlen, például egy 20 százalékos eredmény esetén.

Akkor is kompromisszumot kell kötni.

Igen, de szerintem kompromisszum kérdésében Karácsony Gergőnél és nálam nagyon más a határ. Erről beszéltek a Zuglóból az ő polgármestersége alatt felálló jegyzők is: hogy van egyfajta szakmai és erkölcsi minimum, ami alá nem lehet menni. Amikor azt látják, hogy rendre olyan testületi döntések születnek, olyan szerződések köttetnek, hogy a kerület rosszul jár,

amikor az önkormányzati cégek fekete lyukként nyelik el a pénzt, akkor egy idő után a szakemberek inkább felállnak.

A mostani jegyző is tajtékzott, mikor látta a zuglói állapotokat.

Tehát azt akarják, hogy a mérleg nyelveként legyen önöknél zsarolási potenciál?

Én azt gondolom, hogy lehetséges az áttörés, mert a zuglóiak már minden oldalban csalódtak.

Mi a helyzet a Jobbikkal? Az ő támogatásukat elfogadná?

A Jobbik Zuglóban nem létezik.

Feloszlatták, de aztán újraalapították.

Szerencsére a szélsőjobboldali nacionalista-rasszista ideológiának Zuglóban eleve nem nagyon van támogatottsága, pár százalékot szereztek csak.

Tehát akkor csak azért nem támaszkodna rájuk, mert nincs támogatottságuk, nem azért, mert nem szereti őket?

Nem, tőlem és az egyesülettől is távol áll ez az ideológia. Azt látjuk, hogy Zuglóban a Jobbik morálisan nem áll erős alapokon, képviselője együtt szavazott a Fidesz-MSZP-vel a mutyigyanús közbeszerzések esetében és nem is nagyon van támogatottságuk.

Na de az LMP – akinek meg várná a támogatását – együtt mozog a Jobbikkal.

Azt sajnálom is. Évekig voltam LMP-tag, és az alapján, akiket ismerek a párt fővárosi szimpatizánsaiból, úgy gondolom, hogy nem kompatibilisek a Jobbik szavazóival. Kétlem, hogy a jobbikosok szavaznának Moldován Lászlóra, aki az LMP budapesti elnöke, pedig ő egy jó képviselő, hiteles, minden fontos ügyben kiálló politikus, nem is értem, miért nem őt indították főpolgármester-jelöltnek…

Talán mert ő kevesebb szavazatot hozna, mint Puzsér Róbert?

Olyan embereket tegyünk már pozícióba, akik hitelesek, és értenek ahhoz, amit csinálnak!

De olyanokra nem szavaznak az emberek.

És akkor szavazzunk a magasabb, hangosabban beszélő, szimpatikusabb emberre? Politikai bonvivánokkal nem jutunk messzire.

Az LMP most ilyen, és mégis kéne a támogatása?

Nem gondolom, hogy az LMP ilyen, csomó mindent letettek az asztalra.

Akkor miért nem lép vissza a pártba?

A mostani LMP nehéz ügy, szomorú, ami a párttal történik.

Ha a mostani párbeszédesekben a pártszakadás előtt több elvhűség van, és nem csak a megszerezhető pozíciókat nézik, akkor az LMP ma egy 15 százalékos párt lehetne, és a Momentummal együtt egész messze juthattak volna.

Így végül az LMP is rossz irányba ment: otthagyta Schiffer András, de kár Hadházy Ákosért, Szél Bernadettért és Sallai Róbert Benedekért is.

Akkor a Momentumban látja az ígéretet?

Ők most olyanok, mint az LMP 2010-ben volt: az emberek nem tudják, hogy mivel szimpatizálnak. Nem tudnám megmondani például, hogy a Momentum mit gondol a globalizációról, Paks2-ről, vagy a dugódíjról. Ettől függetlenül a Momentum valószínűleg le fogja győzni az LMP-t az EP-választáson, és ez az LMP számára sorsfordító lehet.

Most nem egy sértett ex-LMP-st hallunk, akit kizártak a pártból?

Nem, ez nem így történt. A volt párommal volt egy utcai konfliktusunk a gyermekünk elhelyezése kapcsán. Aki volt már ilyen helyzetben, az tudja, hogy nem egyszerű, mikor az emberrel egyszer csak közlik, hogy mostantól csak kéthetente láthatja a gyerekét. Ebből lett egy utcai huzakodás, aminek a végén engem garázdaság miatt pénzbüntetésre ítéltek. Tehát nem volt bántalmazás, asszonyverés.

Pedig nőverésről lehetett olvasni.

Ez egy olyan dolog, hogy ha valaki kiabál az utcán, akkor az garázdaság, nem nőverés. Itt egymással veszekedtünk hangosan, és ebből lett ügy. Ezt követően pedig az esetet eszközként használták ellenem a gyermekelhelyezési perben.

És akkor az LMP nem hitt önnek, és kizárta?

Nem. Amikor az ügy kiderült, én felfüggesztettem a tagságomat, de ha az LMP-ben valaki ezt megteszi, és nem kéri ennek helyreállítását, akkor egy idő után magától megszűnik a tagság.

Akkor ezt ön nem tudta? Elfelejtette a határidőt?

Úgy gondoltam, az a korrekt, ha addig tart a felfüggesztésem, amíg nincs ítélet az ügyben. De ebben az volt a gusztustalan, hogy ezt Szél Bernadették politikai eszközként használták ellenem: kiálltak és bejelentették, hogy asszonyverő vagyok, és kizárnak, holott valójában nem zártak ki.

Tehát azt állítja, hogy ez csak egy ürügy volt, hogy megszabaduljanak öntől?

A pártszakadás után Schiffer András elkezdett rendet csinálni az LMP-ben, és mindenkit leszalámizott, aki nem volt annyira vonalas a párt különállásának kérdésében. Például a 2010-es frakcióból senki nem maradt meg András mellett 2014 után. Bárki, aki vele egyenrangúan mert vitatkozni, eltűnt. Azóta is

megmaradt a francia forradalmi mentalitás az LMP-ben: mindenkit kiirtanak, aki letett valamit az asztalra.

Pedig például abban, hogy most bekerült az LMP a parlamentbe, Hadházy Ákosnak és Szél Bernadettnek nagyon nagy szerepe volt, és őket is kicsinálták. A párt iszonyat sok pénzt, energiát, munkát tesz abba, hogy felépítsen valakit, aztán egyszerűen ezt kidobja a kukába. Ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, az LMP már káderhiánnyal küzd. Például hiába szimpatikus Demeter Márta, ha nemrég még az MSZP-ben ült. Vagy ott van Vágó Gábor…

… aki éppen Zuglóban volt átláthatósági biztos.  

Ő átláthatósági biztosként nyolc oldalt írt hétszázezer forintért. Ő is nekikoppant a zuglói MSZP-nek, és utána elhúzott, nem csinálta meg a munkáját, amit elvállalt.

Milyen dokumentumokhoz fért Vágó hozzá? Kiadták neki ezeket?

Mikor Vágó megkapta ezt a munkát, leültem vele, készített egy tervet. Átvilágította a családsegítőt, amivel semmilyen probléma nincs, konfliktusmentes. A következő lett volna a Vagyonkezelő Zrt. meg a Sport Kft. Előbbi MSZP-s kifizetőhely, utóbbi fideszes. Ott egyből leállt és eltűnt. Háromnegyed évvel később kikértem, hogy az átláthatósági biztos milyen anyagokat készített.

Kaptam egy nyolcoldalas valamit, két anyagot összesen. Megnézte, hogy a honlapon fenn van-e az igazgató neve meg ilyenek, és amint a keményebb részekhez ért volna, a cégeink, a közbeszerzések, szerződések, tanácsadói megbízások, ott abbahagyta. Ha nem adják oda neki az anyagokat, akkor írhat egy nyílt levelet, hogy megpróbálta áttekinteni a vagyonkezelő szerződését, de nem engedték, és kéri a polgármestert, hogy intézkedjen.

A parkolásig akkor el se jutott?

Nem, semmi ilyenig. De a szerződések nyilvánosságával kapcsolatban is bőven vannak bajok, még ha jobb szinten is van a zuglói átláthatóság, mint Papcsák idején.

Ezen a téren akkor jár a pirospont Karácsonynak?

Ez egy fél szívvel elvégzett dolog. Nincs egy kereshető exceltábla. Mivel a szerződések pdf-ben vannak feltöltve, tudnod kell, hogy melyik céget akarod megkeresni. Ha nem tudod a cég nevét, nem tudsz keresni. A vagyonkezelőnél meg egyáltalán nincsenek ezek meg. Volt olyan, hogy kikértem a Médiaszolgáltató Kft-től egy tanácsadási szerződést, hogy milyen tanácsokat adtak és hány hónapig. Arra hivatkozva nem adták ki, hogy a cég jogutód nélkül megszűnt. Az igazgató, az irodák, mindenki ugyanott maradt, csak jogilag a polgármesteri kabinet alá kerültek. Ez papcsáki szint. Persze nem sok pénz, 1-2 millió, de valószínűleg még sok ilyen van, a Fialával kötött szerződés is kiderült.

A zuglói önkormányzat kifizetőhellyé vált:

300 fősre felduzzasztották a hivatalt, a jegyző most visszatolta 260-ra, de Papcsák alatt 190-en voltak. A képviselői tiszteletdíjak is iszonyatosan meg lettek emelve. Aztán minek ide negyedik alpolgármester, nincs még egy kerület, ahol ennyi van. A DK-s ember.

A titkosszolga?

Igen. Mint egy igazi lehallgatótiszt, úgy üli végig a 6-7 órás testületi üléseket.

Azok amúgy is nyilvánosak.

Ezt arra értem, hogy szép csendben végigüli az egészet, és semmiről nincs véleménye. Kettő darab előterjesztést írt az elmúlt két év alatt, az egyik ebből egy poén volt, hogy mi is kössünk szerződést a Gundellal. A fickó két év alatt erre vett fel majdnem harmincmillió forintot: kvázi nem csinált semmit.

A teljes ellenzéki összefogást meg kellett valósítani, biztosan ezért van ott.

Igen, de akkor adjanak neki funkciót, és dolgozzon! Van korábbi együttes sportfőtanácsadó is. Emlékezetes Török Zsolt ügye, ő az MSZP álhírgyártásba belebukott kommunikációs igazgatója volt, aki azután kapott állást nálunk, hogy elsírta a médiában, hogy nincs melója. De hogy fideszest is mondjak: Szatmáry Kristóf fideszes parlamenti képviselő anyukáját megtették a zuglói önkormányzati piac igazgatójának pályáztatás nélkül. Harrach Péter KDNP-s parlamenti frakcióvezető borász fiát az egyik művelődési házunk intézményvezetőjének tették meg.

Ezért nem bántotta a Fidesz Karácsonyt az elmúlt négy évben, mert bőven juttatott oda is: pozíciót, állást, pénzt, mindent.

Azért egy ilyen MSZP-Fidesz háttéralkus helyen biztosan nem könnyű vinni a dolgokat. Kell diplomácia is ilyenkor, nem?

Csakhogy amikor két ménest kell etetni, akkor elfogy a pénz. A zuglói Óvodavezetők Szakmai Szövetsége nemrég nyílt levelet írt a polgármesternek, hogy elmennek az óvodai dolgozók, mert nem kapnak tisztességes bért.

Tegyük fel, hogy ön polgármester lesz. A Civilzugló Egyesületnek meg legfeljebb néhány önkormányzati képviselője, de többsége biztos nem lesz. Hogyan fogja így elérni, hogy kirúgják Szatmáry Kristóf anyukáját vagy Harrach Péter fiát?

Nagyon nagy rendet kell csinálni.

De a polgármester tud rendet csinálni a képviselőtestület nélkül?

Karácsony Gergőnek megvolt az a népszerűsége a ciklus elején, hogy kvázi akár egy új választással rendet tehetett volna. Ha én polgármester lennék, nagyon nehéz dolgom lenne – olyan súlyos öröksége van ennek az időszaknak, amit nagyon nehéz helyretenni.

A fővárosban úgy tűnik, kerületekre nézve megállapodik az ellenzék az önkormányzati választáson: itt önnek nem nagyon osztanak lapot, ön lesz az ellenzéki összefogás megakadályozója a maga nyolc százalékával.

Annak idején az LMP-t is ezzel támadták. De tudjuk, hogy mire vezettek a rossz alkuk 2014-ben és 2018-ban.

A zuglói baloldal működése sajnos semmiben sem volt különb annál, amit a Fidesz országosan csinál. És szomorú, de ehhez Karácsony Gergő asszisztált. A zuglói újság például semmivel sem objektívebb, mint a közmédia.

Elhallgatja például az óvodavezetők levelét a polgármesterhez, vagy az ingatlaneladásokat. Jellemző, hogy, amikor eladták a kerület utolsó, 450 milliós részvényeit – Papcsák nem merte megtenni, Karácsony megtette – akkor alig merte valaki megírni. Bezzeg mikor Papcsák csak ránézett a részvényekre, azzal tele volt az ellenzéki média. Most eladták, eltűnt, nem lett belőle megfogható fejlesztés – pedig ez volt a kerület „családi ezüstje”. De eladtak lakásokat, telkeket is: hozzávetőleg 2 milliárd forintnyi vagyon lett eladva a ciklusban. A könyvvizsgáló cég hivatalosan figyelmeztette a kerületet a vagyonfelélés veszélyére.

Azért van, amit jól csinált Karácsony Gergely az elmúlt években?

Nagyon jól tud lavírozni. Ez a fajta életben maradási képesség egy 1 százalékos párt élén, polgármesternek lenni, miniszterelnök-jelöltnek lenni, főpolgármester-jelöltnek lenni, ez lenyűgöző. De a kerületet nem tudja vezetni.

Semmit nem csinált jól a kerületben?

Szomorú, de nem. Na jó, annyit, hogy – miközben a feltételezhetően induló polgármesterjelöltek, a fideszes Jelen Tamás és az MSZP-s Horváth Csaba valahol Budán laknak – 

Karácsony legalább ideköltözött Zuglóba, mikor polgármester lett.

De a minimáljövedelemmel, amire annyira büszkék, azzal meg az a helyzet, hogy pénzt osztani nagyon könnyű.

Ha polgármester lesz, visszavonja ezt? Meg az önkormányzatnál a fizetésemeléseket?

Biztos, hogy ezzel kezdeni kell valamit.

Tehát visszavonja? Vagy csak csökkenti?

Csökkenteni kell valahogy. Egyébként Karácsonyék is csökkentették, bár nem vallják be. 800 millióról 500 millióra csökkent a szociális büdzsé. Ők is látják: az önként vállalt feladatok ilyen mértéke fenntarthatatlan, hiszen munkanélkülieknek pénzt osztanak, miközben munkaerőhiány van, és az önkormányzat nem talál embert gereblyézni. De a pénzeket be is kell szedni, az önkormányzati lakások bérleti díját sem emelték már tíz éve, a lakás- és helyiségbérbeadás területén 1,6 milliárd forintnyi kintlevőséget sikerült felhalmozni.

Kellemetlen döntéseket kell hozni, de ez sose ment: rendet kell csinálni a hivatalban, a cégeknél. Gergő a népszerűtlen, forró dolgokhoz sose mert hozzányúlni. A vagyonkezelő felügyelőbizottságában nincs párbeszédes tag, az üléseire a polgármester el se megy, és nem is delegál senkit: nem akarja látni, ami ott történik.

„Az az MSZP-é, ez a Fideszé, nem nézek oda.” Ez történt a parkolással is.

Ha a 444 nem csinálja azt a filmet, ha én nem teszem ki a blogomra a veszteségről szóló adatokat, akkor vajon szóba hozta volna Gergő, hogy mi történik? 

Ő azt mondja, hogy igazából minden Tarlós hibája.

Meg a jegyzőé, meg mindenki másé. Hogyne.

Neki nem szóltak, hogy ő a polgármester? A kerületben a polgármester a felelős – ha jó történik, ha rossz.

Emellett pedig ő a fővárosban se nagyon képviselte a kerületet, nem láttam például olyan indítványát, hogy fejezzék be a négyes metrót Zuglóig, nem lobbizott ilyen fontos ügyekben.

És ön hogyan akar lobbizni, ha egy kis egyesület színeiben lesz polgármester?

Legalább meg kell próbálni.

Honnan tudja, hogy Karácsony nem próbálta?

Nem voltak Zuglót érintő előterjesztései.

Karácsony Gergely vagy Puzsér Róbert főpolgármesternél lobbizna majd szívesebben?

Valószínűleg Tarlósnál kell majd lobbizni, elég esélyes, hogy ő marad.

Ön rá fog szavazni?

Nagyon szenvedek ettől. Nem tudom. Én azt látom, hogy

Tarlós legalább üzemeltette ezt a várost, és nem politikai karrierként, újabb lépcsőfokként tekint a főpolgármesteri pozícióra,

nyilván a korából adódóan se.

Akkor ön, mint civil jelölt, nem szavaz Puzsér Róbert civil jelöltre?

Puzsér Róberttel nagyon szimpatizálok, de a semmiből főpolgármesternek lenni úgy, hogy nem volt képviselő, nem ismeri a működést, egyetlen fővárosi közgyűlést nem ült végig, elég merész.

Tehát Tarlósra megy az iksz?

Nem tudom.

FOTÓK: Bakó Bea / Azonnali

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől
Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek