Hajszállal, de Isztambult is elvesztette Erdoğan

Szerző: Hutter Marianna
2019.04.01. 20:26

Ankara után Isztambulnak is ellenzéki vezetése lesz, miután ha csak néhány tized százalékkal is, de rosszabbul szerepelt a török elnök pártjának jelöltje a helyhatósági választáson.

Hajszállal, de Isztambult is elvesztette Erdoğan

Kevesebb, mint huszonnégyezer szavazattal, de kikapott Recep Tayyip Erdoğan török elnök pártjának isztambuli jelöltje a helyhatósági választáson – derül ki a Daily Sabah nevű török híroldalról. Az már korábban kiderült, hogy Ankarát, a török fővárost is bukták Erdoğanék, ám Isztambul sokáig kérdéses volt, miután az ezzel kapcsolatos adatokat befagyasztották.

Hétfő estére ugyanakkor megérkeztek az eredmények: százszázalékos feldolgozottságnál azt mutatják, a voksolók 48,79 százaléka – vagyis több mint négymillió ember – a legnagyobb ellenzéki párt, a kemalista, balközép Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltjét, Ekrem İmamoğlut választotta.

Ezzel szemben Erdoğan pártjának, a konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) indulója, Binali Yildirim a szavazatok 48,51 százalékát szerezte meg.

Összesen egyébként a választásra jogosult isztambuliak 83,88 százaléka járult a szavazóurnák elé, közülük több mint 8,5 millióan szavaztak érvényesen, míg majd 320 ezer voks bizonyult érvénytelennek.

Mint az Azonnali hétfőn már írt róla részletesebben: bár a nagyvárosokban nem teljesített túl jól az AKP, de a belső, kevésbé fejlett régiókban sikerült megőrizniük támogatottságukat, keleten pedig még érdemi szinten növelni is tudták a támogatottságukat.

FOTÓ: Recep Tayyip Erdoğan / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek