Elnököt választ az ország, ahol egyedül a prostitúció a biztos pont

„Ha más országról lenne szó, nagyon érdekesnek találnám a helyzetet, de mivel itt élek, egy katasztrófa az egész.” Kijevből sem túl rózsás a helyzet Ukrajnában, de mi egészen a kelet-ukrajnai Mariupolig mentünk el megnézni, miben reménykedhetnek azok, akiknek még Kijevbe is legalább húsz óra elmenni, a szomszédjukkal épp háborúban állnak, és ahol az éttermi itallapon csak sör és vodka van. Körbenéztünk Ukrajnában, ahol vasárnap választanak elnököt.

Vasárnap este közelebb kerülünk hozzá, ki vezeti a következő években Ukrajnát, ugyanis megtartják az elnökválasztás első fordulóját. Az országról a legtöbb magyar leginkább annyit tud, hogy eléggé szívatják ott a kárpátaljai magyarokat, legendásan sok prostituáltat adtak a világnak, a kalandvágyóbb részleg esetleg elment már pár napra Kijevbe kiélvezni a még magyar szemmel nézve is röhejesen alacsony árakat, de keletebbre már tényleg csak azok merészkednek, akik a saját szemükkel szeretnék látni, mennyi pusztítást tud végezni több száz év orosz fennhatóság.

Ukrajna 2014 óta ráadásul háborúban is áll Oroszországgal, aminek köszönhetően az amúgy is lepusztult ország egy részét még szét is lőtték, csak hogy véletlenül se lehessen túl erős a verseny Európa legszomorúbb sorsú országa címéért, amibe így tényleg csak Moldova és Koszovó tud beleszólni mellettük. A választások előtt egy héttel abban a szerencsében volt részem, hogy Kijevből indulva a fronttól csak pár kilométerre lévő Szjeverodonyecken át egészen a Fekete-tenger partján lévő gyárváros Mariupolig láthattam, mennyire mozgatja meg az ukránokat a közelgő buli.

A választás esélyese olyan, mint egy üres pohár

Az gyorsan meglepetést okozott a töméntelen választási plakáthoz szokott lelkemnek, hogy

Ennél furább már csak az volt, hogy még azok sem bíznak benne igazán, akik rá szavaznak majd: „Azért szavazok rá, mert ő még nem járatta le magát, a másik kettő viszont már többször” – utalt egy Majdan melletti étteremben dologzó nő a jelenlegi elnök Petro Porosenkóra és az örök második Julija Timosenkóra.

Azért érdekes, hogy csak három jelöltet mondott, mert elvileg több, mint ötven jelölt jelentkezett be a posztra, de ahogy arra túraszervezőm és vendégálátóm, Artemi felhívta a figyelmem, a közmédia csak hármuk kampányával foglalkozik, a többieket levegőnek nézi. Az elején elborzadtam, aztán gyorsan rájöttem, hogy ez speciel pont kettővel több induló, mint amennyivel a magyar köztévé komolyan vehetően foglalkozott április 8. előtt.

Visszatérve Zelenszkijre: jól láthatóan minél közelebb van valaki a napi politikához, annál inkább retteg tőle, mi lesz ha tényleg egy nulla politikai tapasztalattal bíró férfi fog irányítani egy olyan országot, ahol jelenleg csak az ország kilenc százaléka bízik a vezetésben, szeretne lezárni valahogy egy háborút, és sokan olyan mélyszegénységben élnek benne, ami mellett egy borsodi falu is minimum Dubajnak tűnik. Mivel

„Olyan, mint egy üres pohár. Tölthetsz bele bármit, tehát pezsgőt vagy mérget is” – vázolta fel a helyzetet a Szerhi Rakmanyin, a Dzerkalo Tizsnya hetilap főszerkesztő-helyettese arra utalva, hogy ha Zelenszkij győz, csak az a kérdés, ki befolyásolja. Megteheti például Vlagyimir Putyin, az USA, vagy a mögötte álló oligarcha, Ihor Kolomojszkij, aki nem is tagadja, hogy minden támogatást megad a színésznek.

De még Kolomojszkij sem a feltétlen rajongása miatt támogatja Zelenszkijt, hanem azért, mert egy felmérésen ő lett a legnépszerűbb politikán kívüli figura, és ismert embert olcsóbb kiállítani. Olyannyira, hogy pártjának alig van bármiféle fizikai reklámja az országban, hiszen úgyis mindenki tudja, ki az a Volodimir Zelenszkij.

„Ha más országról lenne szó, nagyon érdekesnek találnám a helyzetet, de mivel itt élek, egy katasztrófa az egész” – kommentálta Rakmanyin. 

Tökmindegy, ki lesz az elnök, úgyis minden szar

Az ukrán emberek viszont nem is a Zelenszkij-sztorit tartják katasztrófának, hanem úgy általában mindent: akárkivel beszélgettem kicsit a kijevi értelmiségi fiatalokkal kezdve egészen a mariupoli hotel recepciósáig, abban mind egyetértett, hogy igazából teljesen mindegy, ki lesz az elnök, mert rosszabb úgysem lehet. Pedig pont Kijevből nézve azért bőven lehet rosszabb: ameddig Ukrajna fővárosa sokszor egészen lenyűgöző tud lenni fényeivel, remek éttermeivel és túlméretezett épületeivel, addig pár óra utazás után könnyen olyan állapotok közt találja magát az ember, amilyeneket maximum a Boratban látott.

Vagyis vannak, de szét vannak rohadva, rosszabb esetben le is bombázták őket annyira, hogy harmincnál többel véletlenül se lehessen rajtuk menni anélkül, hogy ne legyen egy tuti tengelytörésünk.

Nem csak az életminőség romlott rohamosan Szjeverodonyeck felé, hanem a problémák is megváltoztak:

Az ország legkeletibb részén jól láthatóan minden az oroszokról szól. Érthető is persze, hiszen ott az embereknek ijesztően friss emlékei vannak arról, milyen az, ha ha fura figurák jelennek meg a falujuknál gépfegyverekkel, és egyik napról a másikra átveszik a hatalmat.

A 2014 áprilisától három hónapig a szeparatisták kezén lévő Szlovjanszk melletti falu iskolaigazgatója, Szerhij Borisenko még most is elbőgte magát, amikor megkértem, idézze fel a napot, amikor elkezdődött a háború. „Egy férfinak nem szabadna sírni, de nem bírok máshogy beszélni róla. Április végén felhívtak otthon, hogy elfoglalták az iskolát. Azonnal odamentem, de a bejáratnál fegyvert fogtak rám, és azt mondták, menjek haza, aztán pedig megfenyegettek, hogy ha újra visszamegyek, börtönbe zárnak.

– mondta, miközben mutogatta a videókat a szétrombolt iskolában eldobált fegyver-összeszerelési útmutatókról és fecskendőkről, hogy aztán mehessünk is utunkra az öt évvel ezelőtt földig rombolt kórházhoz, aminek a romjai mellé legalább már épített egy újat Németország.

Szlovjanszk lakóinak ez a választás rég nem világnézeti kérdés, ők csak valami változást akarnak: a fizetések alacsonyak, az árak magasak, sokaknaka túlélésre kell inkább gondolni.

Aki közelebb él a fronthoz, eleve szavazni is csak anyagi ráfordítással tud: mivel a Krímen és szeparatisták által érintett területeken nem tudná biztosítani az ukrán állam a szavazást, az ott élőknek vagy Mariupolig vagy Szjeverodonyeckig kell utaznia ahhoz, hogy beleszóljanak Ukrajna jövőjébe.

Ilyen körülmények között talán nem is csoda, hogy Szjeverodonyeck ránézésre gyakorlatilag alkalmatlan az életre: se a közvilágítást nem gondolták túl a városban, sem azt, hogy az ott lakók néha kilépjenek a hétköznapokból. A helyzetről sokat elmond, hogy

és bár a harmincvalahány tételt tartalmazó étlap nagy részét el tudják készíteni, jó szívvel csak a krumplis varenyikit ajánlja inkább. Nem mintha nem szolgálna kulináris értékkel egy üveg Nemiroff vodka 2000 forintért, de ilyen díszletek mellett az is érthető, miért az a város fiataljainak kedvenc szórakozása, hogy minél gyorsabban hülyére igyák magukat, mielőtt bedőlnek valahova aludni. 

Apropó, fiatalok: először nem vettem túl komolyan, amikor azt mondták nekem, hogy az egész országban egyre agresszívebbek a fiatalok, és mostanra már a hagyományos nemzeti ünnepeken sem szívesen nyitnak nekik ajtót a környéken, de amikor az egyik kijevi hotelben egy épp kuncsaftra vadászó prostituált is teljes őszinteséggel mesélte, hogy néha csak úgy elgáncsolnak idegeneket a buszon, elkezdtem komolyan venni ezt a problémát is.

Putyin összehozta az országot

Az orosz konfliktus annyira áthatja az országot, hogy még az általában egész Európában stabil megfontolásból hülye szélsőjobbot is összezavarja a dolog: „Nézd, itt még csak nem is téma szélesebb rétegeknél sem, hogy Zelenszkij oroszul beszél, vagy hogy zsidó. Ha valaki Vlagyimir Putyin ellen van, és elismeri Ukrajna létjogosultságát, akkor az barátnak számít.

Vicces, de Putyin szinte összehozta az országot” – tudtam meg idegenvezetőmtől. De ezt támasztotta alá az Ideiglenesen Megszállt Területek Minisztériumának tanácsadója, Olakszandr Levcsenko is: „Itt egyszerű a helyzet, mert nem rasszok vagy vallások harcolnak, hanem két világnézet: az orosz világ elkötelezettjei vannak azok ellen, akik szerint Ukrajnának Európában lenne a helye.”

Arra a kérdésemre sajnos senki nem tudott még csak elmélettel sem válaszolni, miért akar bárki is az orosz világ része lenni azután, hogy ez az orosz világ csak Ukrajnában százezreket éheztetett korábban halálra, ráadásul a világkép egyik legnagyobb elkötelezettjének számító Viktor Janukovics annyi pénzt lopott el elnökként, hogy a lázadás után elhagyott villáját azóta turistáknak is mutogatják a gátlástalan korrupció múzeumaként. 

„Én őszintén nem értem ezt, hiszen ezzel azzal, ami a Krímen most van csak a politikusok és a barátaik járnak jól” – mondta egy egyetemista már Mariupolban, aki mellékállásként a kifejezetten modern felfogású fiatalokat célzó kocsma pultosaként is dolgozik.

Mariupol városa külön fejezet az egyébként is lehangoló helyzetben: bár a Fekete-tenger partján lévő városnak nem csak gyárai vannak már, hanem egy komoly egyeteme is, a szárazföldi közlekedése szinte elzárja az ország maradék részétől és a világtól: mi autóval hét órát utaztunk oda, mivel a város felé vezető utakon csak kacskaringózva lehet haladni a gödröktől. Ezt lassítják tovább a katonai ellenőrzőpontok.

Bár a város a közösségi házzá alakított tornyot és a színházat tartja jelképének, a lényeget sokkal jobban leírja a tengerpartja: bár azt sejtettem, hogy nem Mariupol lesz Ukrajna válasza Barcelonára, azon azért így is meglepődtem

Bár azt azért hozzátette, hogy sokan vallási okokból mégis belemennek, ugyanis szerintük a víznek gyógyító ereje van, és ezen az sem tud változtatni, hogy bizonyítottan tele van hulladékkal. Nem mintha fürdeni kéne az egészségkárosodáshoz, hiszen a levegő is rettentő koszos a fekete füstöt okádó kéményektől, bár a vezetőség legalább már felvetette, hogy talán mégis minimalizálni kéne a nagyon sok szeméttel járó ipari tevékenységeket, esetleg bevezetni valami olyan technológiákat, amik nem ölik meg a város lakóit 60 éves korukra. 

Ehhez képest Mariupol kicsit talán dacból is vidám hely: a már említett kocsmába standuposokat hívnak, helyi zenekarok lépnek fel, az egyetem pedig nagy hangsúlyt fektet az oktatásra annak érdekében, hogy a diákjai legalább ezen a nyelven értesülhessenek róla, mi történik a világ szerencsésebbik felén. A nagyrészük persze el is akar menni onnan majd:

– mondta újdonsült barátom. 

Mi az egyetlen stabil pont ebben a káoszban?

Kijev felé vissza kicsit én is átértékeltem a világ dolgait magamban, és az a laza 13 óra, amit buszozással és vonatozással töltöttem, épp elég volt pár dologra. Én eddig akkor panaszkodtam, ha rossz minőségű vécépapír van néha a magyar benzinkutakon, miközben egy országgal keletebbre a benzinkutaknál lyukakba szarnak az emberek az ajtó nélküli pottyantósokban, és mégis remélik, hogy egyszer történik valami. Igazán ők sem tudják megfogalmazni, hogy mi, csak valami, ami nem állóháború Oroszországgal. 

Egyetlen ember volt, aki stabilnak látta a világban betöltött helyét: a már említett kijevi prosti. „Nekem mindegy, ki nyer, a mi szakmánkra mindegyik kormánynak szüksége van” – mondta nevetve, majd látván, hogy nem rajtam fog keresni 6000 hrivnyát, visszament a dohányzóteraszról, hogy aztán ki tudja, meddig mosolyogjon még minden részeg külföldire.

Itt megnézhetsz még több választási plakátot Ukrajnából.

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali