Barabás Richárd: Egy pártnál nem a méret a fontos, hanem a gondolatiság

Milyen út vezet az otthoni tükörre ragasztott SZDSZ-es matricától a Párbeszédig? Mit szól ahhoz a kritikához, hogy a formáció az MSZP parazitapártja lenne? Jobb-e politikusnak, mint színésznek? Ezekről is beszélt Barabás Richárd, a Párbeszéd 31 éves szóvivője az Azonnalinak a fiatal politikusokkal készült, Kölyökklub nevű interjúsorozatunkban.

Miért lesz egy fiatalból politikus, és miért pont annál a pártnál kötött ki, ahol? Mit gondol a közélet aktuális kérdéseiről? Az Azonnali interjúsorozatot indít az új politikusgenerációval, amelynek keretében a liberálisoktól egészen a Mi Hazánk Mozgalomig minden párttól leültünk beszélgetni egy-egy fiatallal. Felkérésünket kizárólag a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas nem vállalta. Az interjúsorozat többi része a Kölyökklub címke alatt érhető el.

Miért lett politikus?

2012 végén indultak el a diáktüntetések, az akkor ezek nyomán megszerveződő Hallgatói Hálózathoz csatlakoztam. Itt megéreztem, mennyire jó dolog kipróbálni, csinálni a demokráciát, hogy mennyire jó dolog tenni a változásért. Viszont rájöttem arra is: ha rendszerszinten szeretnék változást elérni, nem elég egy ügyre fókuszálni. Például az oktatás kérdését hogyan választjuk el a társadalmi mobilitástól, a szegénységtől, a költségvetés, a munkaerőpiac, a környezetvédelem kérdéseitől, az innovációs trendektől? Sehogy. Ez egy rendszer, amit egyben kell megérteni, és azt egyben kell folyamatosan javítani. Ez már a politika területe, amit azért választottam, mert szeretnék változást hozni az országba.

Otthon mit szóltak a politikusi karrierjéhez?

Az elején aggódtak, de kezdettől támogattak. A családból senki nem volt korábban politikus. Persze a politikával szembeni előítéletek nálunk is megvoltak, még úgy is, hogy rendszeresen politizáltunk, de a politika maga nem volt tabutéma. Rendszeresen szavaztunk, ráadásul nem is mindig ugyanarra, nem voltunk feltétlen hívei egyik oldalnak sem. De azért más dolog szavazni és újságot olvasni, és más dolog részt venni a politikában.

Önt milyen hatások érték otthon?

Debreceni vagyok.

Érdekes, mert nem emlékszem egyetlen olyan pontra, amire azt mondtam volna, hogy „ez már mindennek a teteje”, inkább egy folyamatnak látom a kiábrándulásom. De azért mondok valami konkrétat: színészként végeztem a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, később független színházban dolgoztam. Ott napi szinten éltük meg azt az egzisztenciális válságot, hogy a kormány az irányadó kurzust ideológiailag támogatókat karolta fel, míg az innovatív, progresszív színházi életet leépítette.

A színészként szerzett képességeinek hasznát veszi a politikában? Mondjuk annak, hogy ahogy a színészetben, úgy a politikában sem mondanak mindig igazat?

A szituációérzékenység, az emberismeret, a reflektív szöveghasználat, annak megértése, hogy mi történik egy adott helyzetben – ezek valóban hasznos skillek a politikában is. Hiszen a politika egy fontos aspektusa tudni azt, hogyan kell hosszú távú gondolatokat verbálisan megfogalmazni. Az eufemisztikus felvetésére reagálva: az nem jó, ha egy politikus nem azt mondja, amit gondol. Sokszor persze rengeteg olyan altéma van még, amiről sokkal többet beszélnék, mégsem tudok, mert nincs rá idő, nem megy át az üzenet, és mert nem biztos, hogy van a nézőnek vagy az olvasónak olyan háttérismerete, amivel be tudna kapcsolódni a témába.

Ön színésznek jobb vagy politikusnak?

Diploma után három évig voltam színész, 2019-ben meg már a hatodik éve leszek politikus. Úgyhogy dupla annyi ideig voltam már politikus, mint színész.

Akkor dupla olyan jó politikus, mint színész?

Ezt nem állítottam.

Mi lenne az a pont, aminek hatására visszatérne a színészethez?

Nem szeretnék visszatérni a színészethez.

Miért?

Mert elkezdett érdekelni a nagyvilág. Nagyon izgalmas, hogy az ember csinál valamit, és egyszer csak rájön, hogy „hoppá, ezen kívül mi van még; ez más dolgokkal is összekapcsolódik”. Nekiálltam a második diplomámnak – nemzetközi tanulmányokból –

Nem elég azt kiabálni, hogy le kell váltani Orbán Viktort, hogy – mellesleg valóban – igazságtalan a rabszolgatörvény, hogy hagyják lerohadni az egészségügyet, vagy hogy az oktatás nem készíti fel a 21. század kihívásaira a fiatalokat, ennél tovább kell menni.

Pontosan milyen vezető szerepre készül?

Közhelyes lenne azt mondani, hogy miniszterelnök. Nem az a lényeg, hogy mi szeretnék lenni, hanem hogy milyen problémákat akarok megoldani. Kinőttem már abból, hogy a titulus hangzatosságával azonosítsam egy ember jótékony szerepét a politikában és a társadalomban. Arra akarok fókuszálni, hogy Magyarország hosszú távon előnyös, nyertes pozícióban legyen a 21. században, felkészülve a most is zajló gazdasági, technológiai változásokra. Szívesen lennék mondjuk külügyminiszter, de mi van, ha nem ez lesz a céljaimhoz a megfelelő pozíció?

Egy normális országban van súlya annak, ha egy közepesen ismert színész kiáll valami mellett. Magyarországon a színházi világból mondhatni, Alföldi Róbert és Kovács Patrícia az egyetlen ilyenek. Miért van az, hogy nálunk színészként nem kap akkora súlyt az ember szava, mint politikusként?

Magyarország is normális ország szerintem. Egyébként nem tudom, ismerik-e noÁrt.

Igen, interjúzott is vele az Azonnali.

Molnár Áron, aki a noÁrt csinálja, az osztálytársam volt az egyetemen. Nagyon büszke vagyok rá. Az ő munkássága pont azt támasztja alá, hogy színészként, művészként is el tudsz érni embereket, és befolyásolni tudod a diskurzust.

És akkor a politikán kívüli közszereplők miért szólalnak fel olyan kevésszer?

A nagymamáméknál a karácsonyi ebédkor mindig nagyon sokat beszélünk politikáról. Aztán egyszer csak azt mondja a nagymamám, hogy „de ne politizáljunk”. Szerintem sokan hallották már ezt a mondatot, és ezen kell változtatni. De ez nem megy egyik napról a másikra, mert a „ne politizáljunk” gondolata legalább negyven, de inkább háromszáz éves társadalmi mintán alapul.

Jelenleg egy demokratikus kamaszkorban vagyunk. Most éppen az erős apa képét idealizáljuk; erős identitásokra van szükségünk, mert még nem találtuk meg az önbizalmunkat, hogy pontosan hol is van a helyünk a világban. De ezen is túlleszünk. Ehhez kapcsolódva: nagyon fontos, hogy ne figurákban lássuk a politikát. Az egész ellenzék Orbán Viktorról beszél, amivel őt tartja hatalomban. De Orbán Viktor csupán tünete annak a politikai problémának, hogy nem volt meg a megfelelő demokratikus alapunk a hatalom korlátozására.

A probléma vele az, hogy korlátlan a hatalma, ami korlátlan korrupcióvá és korlátlan önkénnyé változik egy idő után.

Most a teljes ellenzékről beszél, de eljön az idő, amikor a Párbeszéd önállóan is komolyan vehető, legalább öt százalék feletti párt lesz?

A Párbeszéd már most is három százalékon áll, ami jelentős előrelépés a korábbi nulla-egy százalékos támogatottsághoz képest. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy a parlamenti blokádban aktív szerepet vállaltunk, és bebizonyítottuk: van helyünk a politikában! Szakpolitikailag ezt már korábban is bizonyítottuk.

Az Együtt is azt bizonygatta, hogy milyen kiváló szakemberei vannak, aztán láthattuk, ez valójában mennyit ért. De visszatérve: eljön az idő, amikor a Párbeszédnek nem lesz szüksége a szocialistákra?

Szerintem nem a szocialistákra van szükségünk, hanem minden a miénkhez hasonló egymásra találásra az ellenzéki oldalon, ha változást szeretnénk. A Párbeszédnek egyébként nem csak jó szakpolitikusai vannak, hanem például remek küzdeni tudó képviselőink is. Amit Szabó Tímea vagy Tordai Bence csináltak az utóbbi időben a parlamentben, az nem csak a szakpolitikáról, hanem a szimbolikus politikáról is szólt.

A szimbolikus politizálás arról szól, hogy szelfibottal járnak a parlamenti ülésterembe?

Például arról, amikor Timi egy hónapra elment ápolónak, ami egy nagyon erős szimbolikus üzenet volt. Gondolok arra is, amikor Bence „CÖF-CÖF-CÖF”-özött a parlamentben.

Ez nem demagóg?

Tudják, meddig néznek ma átlagosan az emberek egy videót? Húsz-harminc másodpercig. Ennyi idő alatt milyen üzeneteket lehet úgy átvinni, hogy aztán megnézzék a következő egy percet is?

Akkor a „Soros-Soros-Soros”-ra az a jó válasz, hogy „CÖF-CÖF-CÖF”?

Szerintem igen. Ha a Fidesz mondjuk alátámasztaná érvekkel, hogy miért kell megvágni az egyetemek autonómiáját, akkor nem ez lenne a válasz. Hanem az, hogy nekünk meg ezzel szemben vannak érveink. De ha nem tudsz vitázni, ha a falnak beszélsz, akkor ki kell fordulni az emberek felé, és nekik beszélni. Bence a „cöfözés” után, ami egy eszköz, bement az tévébe és elmondta a nagyközönségnek, miért nem stimmel semmi ezzel a fideszes álcivil szervezettel.

Egy pillanatra a szocialistákhoz visszatérve: nem túl nagy ár, hogy ennyire szoros szövetségre léptek velük?

Ezt hogy érti?

A Párbeszéd olyan kritikákat szokott kapni, hogy na tessék, még Gyurcsánnyal is összefogtak, mostanra meg az MSZP parazitapártja lett. Nem vesztette el végső soron a pártjuk az önállóságát?

A szocialisták nélkül a parlamentbe se jutottak volna be.

Egyfelől mi adtuk a miniszterelnök-jelöltet, aki megduplázta három hónap alatt a pártszövetség támogatottságát. Másfelől a politikai együttműködés nem bűnös dolog. Egy represszív rendszerben, ahol nem engedik megszületni az együttműködést, minden kooperáció gyanús, mert azt a percepciót szüli, hogy itt valami csúnya dolog, machináció áll a háttérben. De nem. A modern világban azok valójában a sikeres emberi közösségek, amelyek az értékeiket megtartva, kompromisszumra nyitottan tudnak együttműködni. Az MSZP egy baloldali, a Párbeszéd meg egy progresszív párt, ami vegyíti a zöld és a baloldali értékeket. Teljesen természetes, hogy piros-zöld koalíciókat látunk szerte Európában, mert ezek a pártok ideológiailag közel állnak egymáshoz.

Vállalhatóak lettek mostanra a szocialisták? Elvégre például a Fidesz első kétharmada is nagyrészt nekik köszönhető.

Még egyszer hangsúlyoznám, hogy 2010-ben Fidesz-szavazó voltam, mert akkor még jobboldalinak gondoltam magam. Az emberek változnak.

Ezek szerint ön sem rajongott értük.

Rengeteg olyan ember van az MSZP-ben – önkormányzati és országos szinten is – akik a legtisztább jó szándékkal szeretnének egy igazságosabb társadalmat felépíteni. Ők felteszik ugyanazokat a kérdéseket maguknak, mint amiket önök nekem.

Hanem az, hogy megkérdezzük: mik az előttünk lévő kihívások, és ezekre tudunk-e valamilyen közös megoldást találni? Azt gondolom, a szocialista párttal jelenleg nagyon is tudunk. De tovább megyek: az egész ellenzék tud most a problémákra közös megoldást adni.

Vannak más pártok is – mondjuk a Momentum, a Jobbik vagy az LMP –, amik vonzók lehetnek egy fiatal számára. Nem kísértették meg valahonnan?

Amikor eldöntöttem, hogy csatlakozom egy párthoz, épp akkor szakadt az LMP. Gondolkoztam, hogy a szakadás során megjelenő vonalak közül melyik tetszik, melyik a szimpatikusabb. Bár akkor még sokkal kevesebbet láttam a pártok belső működéséből, de már akkor is azt éreztem: az együttműködni nem tudás, a sündisznó-pozíció biztosan nem vezet eredményre. Meg kell tanulnia nem csak a politikusoknak, nem csak nekem, hanem mindenkinek a közös célok mentén együttműködni, egymás szavát megérteni.

És mi van a többi párttal?

A Jobbik éppen egy önkritikus fordulaton megy keresztül, ami nagyon szimpatikus, és remélem, sikerülni fog. Én a gyorsabban, és nem a fontolva haladókhoz tartozom, ez a különbség a Jobbik és köztem. De ez nem baj, kell mindenki, hogy megtaláljuk a helyes tempót. A Momentumban nagyon szimpatikus a fiatalos lelkesedés, ugyanakkor egy picit balosabb vagyok annál, mint ami a Momentum nyilatkozataiból átjön. De ez sem baj, mert az a fontos, hogy megtaláljuk a kompromisszumot.

Mit mondana egy tizennyolc éves fiatalnak, aki szeretne egy jót politizálni, miért csatlakozzon a Párbeszédhez?

Először megkérdezném tőle: „mit gondolsz a világról?” Ha arról kezdene el beszélni, hogy az embereknek nincs esélye előrejutni a társadalmi ranglétrán, hogy milyen problémákat okoz a klímaváltozás, ha a kapitalizmus kritikáját fogalmazná meg a saját szavaival, akkor mondanám neki, hogy „szerintem közöttünk van a helyed, dumáljunk még erről!” Viszont ha azt említeni, hogy a világ bajaira a megoldás a szabadpiac, ami mondjuk a környezetvédelem területén biztosan ki fogja termelni a szükséges megoldásokat, akkor vitatkoznék vele. Ha ebben a véleményében megingathatatlan, akkor nem ajánlanám neki, hogy csatlakozzon hozzánk. De ez a lényeg: a pártoknak nem kell akkorára nőniük, mint a Fidesz, hanem azt a gondolatiságot kell képviselniük, amiben hisznek, és ezeket kell ütköztetni más nézőpontokkal.

A fiatalok jellemzően politikailag inaktívak. Hogyan lehetne ezen változtatni?

Ez természetes. Gondoljanak bele, huszonéves korában az ember még egyetemista, ide-oda költözik, keresi a helyét. Ugyanakkor a politikai kultúrát már az általános iskolában tanítani kéne. Ez alatt nyilván nem pártpolitizálást értek, hanem a vitakultúra, a pro és kontra érvelés fejlesztését, egymás meghallását. Abban viszont semmi kivetnivaló nincs, hogy az ember a húszas évei útkeresése közben még nem tud beágyazódni a tágabb közösségbe. Ekkor még azok a kérdések merülnek fel, hogy menjek-e külföldre, tanuljak-e tengerbiológiát és kibe legyek szerelmes. Mondjuk ez később is. Mindenesetre ha megtalálja az ember a helyét, akkor kezd el szerintem jobban figyelni a szélesebb környezetére, ez egy természetes érési folyamat.

Élnek a fiatalokkal kapcsolatban romantikus elképzelések, hogy ők a nagy tüntetők, az aktivisták, akik akár radikális akciókban is részt vesznek. Magyarországon miért nincsen ennek kultúrája?

A Párbeszéd szóvivője is diáktüntető volt, aki hidakra mászott, és elvitték a rendőrök. Ez nem bizonyítja ennek a kultúrának létezését?

Akkor úgy kérdezem, a mai fiatalokat nagyobb számban miért csak a szélsőjobboldal tudja megmozgatni?

Az igazságot nem tudom. A személyes véleményem pedig az, hogy a magyar társadalom identitásproblémákkal küzd.

A progresszív erők viszont általában arra figyelnek, hogy merre megyünk. A globalizmusnak nincs még átfogó narratívája, még nem tudjuk könnyen átérezni, hogy miért is kéne nekünk egy fülöp-szigeteki emberrel közösséget érezni. Ugyanakkor van internet, tudok fülöp-szigeteki barátokkal beszélni, a 9gages posztokon is együtt nevetünk. Az emberiség jelenleg egy bizonytalan, globális útkeresésben van.

A feladat, hogy megteremtsük azt a keretrendszert, ami elismeri, hogy magyar, fülöp-szigeteki, nicaraguai vagy, de ettől függetlenül érzékeli, hogy „helló, te is ember vagy, meg én is. Reggel lehet, hogy büdös a szád, de nekem is. És egyébként, ha a tengerszint megemelkedik a klímaváltozás miatt, akkor nagy bajban leszünk mindannyian.” Ezek a dolgok összekötnek minket.

Ha már a fiatalok csábításáról beszéltünk: a Párbeszéd egy bulis párt? A közös gondolatokon túl jó a közösségi élet is? Elmennek mondjuk néha piálni egy jót?

Persze, ez nem kérdés. Csak mondja meg, hogy hova szervezzük a bulit, és hogy hány barátját hozza még el, akikkel tudunk beszélgetni.

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali