Miért fölösleges teleszülni Európát?

Murguly Mátyás

Szerző:
Murguly Mátyás

2019.03.18. 17:33

A népességfogyás nem akkora tragédia, csak egy felfújt műbalhé. És hogy miért fújták fel? Hát a pénz miatt: kevesebb ember kevesebbet fogyaszt.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Minden nap szembetaláljuk magunkat néhányszor azzal, hogy demográfiai válságban van az EU, elöregedőfélben van a népesség, és kevesebb gyerek születik, mint ahány haláleset következik be évente.

De biztos, hogy olyan nagy tragédia ez, és nem csak egy felfújt műbalhé az egész?

Felvállalom az ördög ügyvédjének szerepét most, mivel szerintem nincs ezzel semmi gond, és ebben a cikkben egy közös brainstormingra hívom az olvasót.

Az áldás, amivel a bajok kezdődtek

Először is lássuk, hol kezdődött a népesedési probléma. Az emberiség népességrobbanása a harmadik ipari forradalommal kezdődött, hála a feketehimlő elleni első vakcinának, a vezetékes ivóvíznek, a csatornázás terjedésének és a pasztörizálásnak – na meg persze az ezzel együtt járó higiéniai előírásoknak. Ennek a többévtizedes népességrobbanásnak még két világháború sem vetett véget. Hazánkban a folyamat a Ratkó-korszakkal teljesült be.

Ha biológusként közelítem meg a jelenséget, akkor egy jól ismert populációdinamikai folyamatot vélhetünk felfedezni: a gradációt, ami népességnövekedést és túllövést jelent.

A népesség azért tudott nőni, mert volt mire nőnie,

hiszen a létrejött gyári munkásrétegnek és a polgárságnak nem kellett tartania a birtok feldarabolódásától, és a vidéki lakosságból is sokan áramoltak be a városokba, hála az újfajta megélhetési formáknak. Ha megfigyeljük, akkor a gazdasági növekedés a népesség növekedésével párhuzamosan állt be egy exponenciális görbébe, ami pedig teljesen természetes.

Biológusként természetes ezzel szemben az is, hogy amikor az erőforrások, a megfelelő mennyiségű élettér és egyéb életfeltételek – azaz az ökológiai niche – határain túl nyúlik egy populáció, akkor elkezdődik a degradáció folyamata, ami fogyást jelent.

Az emberiség nyugaton szépen be is állt egy új egyensúlyra való törekvésre azzal, hogy relatíve kevés gyerek születik, ennek pedig banálisan egyszerű oka van: a rekordalacsony gyermekhalandóság.

Viszont szerte az EU-ban folyamatosan hallani lehet a vészes jóslatokat az elfogyásról annak ellenére, hogy valójában egy természetes folyamatot láthatunk végbemenni. Mi lehet a mozgatórugója ennek az egész „szüljük tele a vén kontinenst” dolognak?

Az idősek lennének tényleg a bűnbakok?

Az egyik legnépszerűbb elmélet az, hogy mivel

elöregedik a társadalmunk, ezért több gyereknek kell születni, hogy legyen, aki kitermeli a nyugdíjat. Ez érthető is lenne, ha nem lenne lassan mindenre egy robot,

ez pedig mellesleg lehetővé tudná tenni azt is, hogy több időt és erőforrást tudjunk fordítani idős szeretteinkre a legutolsó baby boom-ból.

Valamint van egy teljesen nyilvánvaló probléma ezzel, amire David Attenborough utalt: ha több gyerek születik, akkor több idős lesz egyszer, és erre még több gyerek vállalásával kéne így reagálni.

Szóval a nyugdíjasokra nem lehet igazából rákenni a reproduktív túlórát. De akkor még mi lehet az oka?

A fogyasztói társadalom rövidzárlata

Mint fentebb említettem, ameddig nőtt a relatíve fizetőképes népesség, addig nőtt a gazdaság is, és ez teljesen logikus dolog: egy újabb gyerek, egy újabb potenciális fogyasztó, eddig tiszta sor. Viszont most pont a fordítottját láthatjuk: csökken a fogyasztók száma, viszont a gazdaságnak meg növekednie kell, igazából a fene se tudja, hogy miért.

De a probléma így adottá vált:

hogyan tudsz több terméket eladni egy létszámban egyre szűkülő piacnak? A válasz az, hogy sehogy.

Senki sem fog azért venni nyolc újabb autót és tizenhat újabb telefont azért, hogy legyen (persze mindig vannak kivételek, de az ilyen gyűjtögető hajlamú emberek nincsenek túlsúlyban), valamint senki sem fog többet falatozni vagy több szolgáltatást igénybe venni, mint amennyit tud. Tehát a népesség csökkenésével törvényszerűleg következik egy piacszűkülés is, ami pedig bevételkiesést is generál.

A kialakult gazdasági berendezkedés meg nem szereti a játékszabályok átalakulását, így egy banálisan egyszerű megoldáshoz folyamodik: generáljunk helyben népességet! 

A nagyobb népesség több fogyasztót eredményez, és nőhet a gazdaság, ezzel stabilizálva a nagy lufit.

Jogos felvetés lenne viszont az, hogy miért nem a harmadik világot kezdik el megcélozni ezek a cégek, hiszen növekedésre szükség van, ott pedig még bőven tart a népességrobbanás.

A válasz a profitban keresendő: egy bangladeshi gyári munkás bére töredéke az itteni minimálbérnek, így az alap alkatrészeket ott előállítva helyben már csak össze kell szerelni lépésről lépésre – és rá lehet írni az adott autóra, laptopra, vagy bármilyen tervezetten elavuló használati tárgyra, hogy az EU-ban készült. És mivel az ottani embereknek nem csorog le szinte semmi a jólétből, ezért az ottani oktatás sem fejlődik, aminek fejlettsége pedig fordítottan arányos a termékenységi állandóval.

Ezt a háromlépcsős modellt véli mellesleg szolgálni a kétsebességes EU koncepciója is: egy belső megafogyasztó réteg az elittermékeknek; egy külső, még az EU gazdasági stabilitását élvező (legalább is a gyárak élvezik) zóna a tömegtermékek piacának és az elit termékek összeszerelésének, és a szerencsétlen gyarmatok, ahonnan a nyersanyagok kitermelése és azok alapszintű feldolgozása folyik, cserébe nagyjából a nagy semmiért.

Ha alaposabban megfigyeljük a világot, ez a berendezkedés nem csak az EU-t jellemzi, hanem a legtöbb gazdasági nagyhatalom körül kialakult egy ilyen zóna, például a Kína–Indokína–Kelet-Közép-Afrika tengely.

A megoldás csak rajtunk múlik 

Ennek az egész problémának lenne egy egyszerűbb megoldása: írjuk át a gazdaság játékszabályait, és a mindenáron növekedés helyett a minőséget, a stabilitást, a megbízhatóságot és az átláthatóságot emeljük be rendezőelvek gyanánt. Természettudósként mentséget nem látok arra, hogy ezt ne tegyük meg.

A gazdaságot mi találtuk ki; nem úgy, mint a gravitációt, ami akkor is volt, amikor az ember fasorban se volt, és akkor is lesz, amikor csak egy koszos palacsík marad belőlünk a jövő régészeinek.

A gazdaság és a társadalom működésének kereteit mi formáljuk, és igazából azt, hogy milyen játékszabályok mentén haladnak a folyamatai, nem éteri szellemek határozzák meg, hanem hús-vér emberek mindennapi döntései.

Szerintem a feladat nem megoldhatatlan, „csak” idő és közösségi (tehát társadalmi és politikai) akarat kell hozzá.

Egyfelől a fejlődés szót le kellene végérvényesen választani a mennyiségi növekedésről, ugyanis az is fejlődést jelent, ha hatékonyabban, jobb minőségű, nagyobb hozzáadott értékkel rendelkező termékeket állít elő az ipar. Játszunk el a gondolattal egy kicsit, melyik igazából a fejlettebb: száz darab kőbalta vagy egy tucat modern, acél hasítófejsze?

Másfelől át kell gondolni az emberi munka fogalmát: a monoton robotmunka a gyárakkal együtt jelent meg, és igazából az evolúció során az agyunk mindenre felkészült, csak arra nem, hogy egész nap egy csavart húzzon meg az ember egy kenyérpirító alján. Az automatizációval megszabadulunk a robotmunkáktól, hiszen robotok csinálják helyettünk ezeket a lélekölően monoton folyamatokat, viszont ez olyan feladatkörökhöz vezet, ahol a találékonyság, a kreatív problémamegoldás, az adatok gyors szűrése és értékelése, valamint az analitikus gondolkodási készség felértékelődik.

Az újrahasznosítási technológiák fejlesztésével és beüzemelésével, valamint a blockchain gazdasági modellel pedig

meg tudnánk valósítani egy fenntartható, kiszámíthatóbb gazdaságot, amiben az emberek újra emberként vennének részt, nem lojális fogyasztóként:

ezt a megnevezést amúgy sem tartom szerencsésnek, hiszen egy villanykörtéhez teszi hasonlatossá az embert.

Nem utolsósorban működőképes marad a gazdaság még stagnáló, vagy akár épp csökkenő népesség mellett is. Ez viszont csak egy alig részletezett forgatókönyv az úgynevezett „űrhajógazdaság” megvalósítására, a lehetőségek száma végtelen. Viszont ha nem változtatunk a szokásainkon, akkor egyértelmű a 2019-es katowicei klímacsúcs alapján: egy olyan világot terhelünk még jobban túl, ami össze fog omlani, ezzel szenvedésre ítélve a jövő generációját belátható időn belül. Pedig 

a gyerekek nem szolgálnak rá arra, hogy egy Mad Max-jövőben nőjjenek fel, miközben a Star Trek-jövőt is létre tudnánk nekik hozni.

A szerző biotechnológus, az LMP debreceni politikusa. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek