A Görgei-kiállítás érdeme legfeljebb annyi, hogy egyáltalán van

Nem sokat árul el Görgei Artúr tábornok életének valódi drámájáról a Magyar Nemzeti Múzeum időszaki kiállítása, ahogy arról sem, hogy hogyan és miért lett teljesen átpolitizált a Görgei-kérdés mind a dualizmus, mind a kommunizmus időszakában. Azért jó, hogy megcsinálták Az ismeretlen Görgei című kiállítást, bár annak megnézése után Görgei ugyanúgy ismeretlen marad.

Ha március 15-én körbekérdezünk, hogy ki volt a forradalom és a szabadságharc legfontosabb figurája, az emberek minden bizonnyal a márciusi ifjakat, különösen Petőfi Sándort, illetve rajtuk kívül esetleg Kossuth Lajost vagy Táncsics Mihályt emlegetik fel.

Ennek nyilván az az oka, hogy az iskolai ünnepségeken leginkább az eseményeknek ezt a vonalát szokás kidomborítani, de ahogy arról a minap már írtam: még március 15-én is érdemes kitekinteni – mind a forradalom napja elé, mind utána.

A még szintén eléggé ismert Batthyány Lajos, Deák Ferenc, illetve az etnikailag homogén nemzetállamot építeni kívánó rezsimben kissé kínos, etnikailag eléggé heterogén képet mutató aradi vértanúk mellett hajlamosak vagyunk elfeledkezni a szabadságharc csendesebb, de létfontosságú munkát ellátó hőseiről: Szemere Bertalanról, Csány Lászlóról, vagy éppen Görgei Artúrról.

Pedig ha az egész eseménysor legfontosabb hősét keressük, akkor nem említhetünk jobb példát

Róla készített kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum születésének kétszázadik évfordulójára, amit kissé megkésve idén év elején mutattak be – ami nagyon jó dolog. Na de kezdjük is itt: mi az a Görgei-kérdés?

Mára nem kérdés, hogy hős vagy áruló

Görgei Artúr a semmiből lett hónapok alatt a forradalmi magyar hadsereg vezetője: a kémiai tanulmányokat folytató leszerelt katona gondolkodás nélkül felelt a nemzet hívására, s ajánlotta fel szolgálatait, majd meglepő gyorsasággal emelkedett felfelé a ranglétrán.

Katonai zsenijét a felvidéki, majd a tavaszi hadjáratban mutatta meg, a szabadságharc alatt több alkalommal is a magyar hadak fővezére és hadügyminiszter is volt, a kétfrontos háború végóráiban a török határ felé menekülő Kossuth teljhatalmat adott neki, így a forradalmi Magyarország utolsó vezetője lett. Ebben a minőségében a reménytelen helyzetben Világosnál maradék csapataival letette a fegyvert.

A minden elemében igazságtalan vádnak csak további alapot adott, hogy Görgeit a császári megtorlás során – az oroszoknak tett ígéretet betartva – nem végezték ki és nem zárták börtönbe, csupán Ausztriába internálták. Innentől kezdve datálhatjuk a Görgei-kérdés történetét.

A visszavonultságban élő Görgeit évtizedekig tartották árulónak, annak ellenére, hogy korábbi bajtársai is kiálltak mellette; csak élete végén mozdult felmentése irányába a közvélemény. Kosáry Domokos klasszikus munkája 1936-ban látott napvilágot, de Görgeinek holtában sem jutott nyugalom: a kommunista rendszerben ismét árulóként próbálták lefesteni.

Manapság szerencsére komoly helyeken már kevesen vitatják, hogy Görgei nem csak hős volt és a maga területén zseni, de államférfiként az utolsó pillanatig vállalta azt a felelősséget, amit a március 15-én kirobbant forradalom és az azt követő szabadságharc megkövetelt.

Az ismeretlen Görgei megnézése után Görgei ugyanúgy ismeretlen marad

Azért volt szükség erre az elég hosszú felvezetőre, mert ha ezt a történetet a Nemzeti Múzeum kiállítására felfűzve akartam volna elmesélni, elég nagy gondban lettem volna. Ugyan érdekes kiállítási tárgyakból rengeteget vonultat fel Az ismeretlen Görgei,

Hiszen hiába érdekes megnézni Görgei tábornoki kinevezését, vagy személyes tárgyait, ha ezek köré a falon kiemelt idézetek nem igazán próbálnak egy könnyen megérhető, ugyanakkor a Görgei-kérdést jól felvázoló kontextust adni.

Nem csak laikusként, de Görgei-kérdést közelebbről ismerő történészként sem éreztem úgy, hogy a kiállítás elmagyarázná, miért volt a tábornok katonai tehetsége kulcsfontosságú a szabadságharc szempontjából, egyáltalán mi okozta a törést közte és Kossuth között, ahogy arról sem esik igazán szó, hogy milyen körülmények vezettek a világosi fegyverletételhez. Hiába vannak szép festmények a tavaszi hadjárat csatáiról, ha nem tudjuk meg, hogy miért volt jó az a hadművelet.

A tábornok szabadságharc utáni kálváriájával pedig ismét hasonló a helyzet:

Mindezek nélkül Az ismeretlen Görgei végigjárása után mind Görgei, mind a Görgei-kérdés története ugyanolyan ismeretlen marad, mint amilyen eddig volt. 

Az egyetlen pozitív dolog, hogy egyáltalán létrejött a kiállítás, és ennek apropóján talán lehet kicsit beszélni Görgeiről, és arról, hogy mit árul el a magyar nemzet immár 170 éve tartó pszichózisáról az, ahogy teljesen alaptalanul elbántunk az egyik legfontosabb nemzeti hősünkkel.