„Nem tudom, mit fog mondani, de nagyon várom, mert biztos igaza lesz!” Elkaptuk az orbánizmus lényegét március 15-én

Szerző: Fekő Ádám
2019.03.15. 12:51

Elvegyültem kicsit azok között, akiknek a legtermészetesebb dolog elmenni egy szabadnapon megnézni, ahogy valaki beszél, és ha már ott voltam, kicsit meg is értettem, mi tartja össze a Fideszt. A közönségben három kétharmad után sem a dolgok jól alakulása iránti örömöt lehetett érezni, vagy a március 15. hőseire való büszkeséget, hanem azt a rettegést, amit sokkal inkább képzelnék el egy Heti Hetes-reunionhoz.

„Nem tudom, mit fog mondani, de nagyon várom, mert biztos igaza lesz!” Elkaptuk az orbánizmus lényegét március 15-én

Több embert is ismerek, aki a Fideszre szavaz, de mivel én úgy általában csupa olyan emberrel lógok, akiknek rendszeresen volt jobb dolga annál hosszú hétvégéken, mint kiállni szabadon választott párt mellett Budapest valamelyik fontos terén, ezért

nekem ez az ünnepnapi tüntetősdi pont akkora sci-fi volt eddig, mint az emberek, akik már délben odaülnek a Sziget-nagyszínpad első sorához,

hogy közelről láthassák a Placebót. És akkor még ehhez jött a kérdés: vajon ténylegesen kiket tud megmozgatni a Fidesz a péntek reggel kezdődő állami megemlékezésen március 15-én úgy, hogy az állami megemlékezés alatt értendő Orbán Viktor-beszéd, illetve a hozzácsapott műsor 10:30-ra van kiírva? 

Hát annyi mindent lehet csinálni egy borús szabad pénteken 10:30-kor, én például ha nem az állásommal játszottam volna, biztosan a 10:20-kor kezdődött Idétlen időkiget nézem Bill Murray főszereplésével a TV2-n, de hát ha meg kell hallgatni az aktuális beszédet a kereszténységért harcoló Magyarországról élőben, akkor meg kell hallgatni az aktuális beszédet a kereszténységért harcoló Magyarországról élőben.

Ha már elmentem, először is vettem egy kokárdát az egyik utcai árustól, de jól átvertek, mert csak azután vettem észre, hogy hiányzik róla a tű, miután kipengettem érte az ötszáz forintot. Aztán gondoltam, elvegyülök és megkérdezem a mellettem álló, kedvesnek tűnő, 40-es évei közepén járó figurát, szerinte mit fog mondani miniszterelnök úr, lesz-e valami nagy bejelentés vagy ilyesmi, de sokkal őszintébben kaptam meg az orbánizmus lényegét:

„Nem tudom, de nagyon várom, mert biztos igaza lesz.”

Ezzel az útravalóval már egész máshogy néztem erre az egész rendezvényre: Orbán Viktor többezres fanatikus táborának velem ellentétben nem fáradság kimenni a Múzeumkertbe beszédet hallgatni délelőtt, hanem egyszerűen nem létezik ennél jobb program, ezek a beszédek pedig igazából nem közösségi élmények, hanem mindenki megkaphatja a maga intim pillanatát Orbán Viktorral. 

Azt a pár percet, amikor csak hozzá beszél virágnyelven: a keresztény Európa és keresztény értékek alatt valójában a lilahajú nyugdíjas néniket és pufidzsekis nyugdíjas bácsikat, trendi vállalkozó fiatalokat és családdal érkező irodistákat kell érteni,

őket védi meg Orbán Viktor attól, hogy kötelező legyen buzulni, mecseteket építeni az otthonuk helyére vagy emberszámba venni a kommunista szomszédot is, akinek még mindig rajta van a postaládáján a Népszabadság-matrica.

Ahhoz a pár perchez persze szenvedni kell kicsit: Vidnyánszky Attila ünnepi műsora kicsit visszahozta azokat az általános iskolai élményeket, amikor minden tapsnál abban reménykedett az ember, hogy most már vége van a néptáncnak. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök beszéde pedig végképp csak arra volt jó, hogy láthassa a lengyel tömeg is, mennyivel karizmatikusabb főnöke van a magyaroknak. 

Aztán színre lépett végre Orbán 11:20 körül, és három perccel később már el is hangzott az első Brüsszel, a magyar szabadságszeretet iránti rajongás pedig gyorsan keretbe is lett helyezve: ez volt az az ország, ami hősiesen küzdött minden birodalom ellen, felvette a harcot a szovjet hadsereggel és megállította a migránsáradatot, csak hogy képbe kerüljünk, mekkora történelmi jelentőségű tettet hajtottunk végre egy kerítés felhúzásával.

„Igen, nagyon jól mondja” – hangzott el egy mellettem álló kendős nőtől tulajdonképpen Orbán összes mondata után, lehetett itt szó családokról vagy a nyugat hanyatlásáról, Orbán egyszerűen nem tudott semmit rosszul mondani. Nyilván nem is mondhat rosszat a legfanatikusabbak előtt, de azért így is meglepett, hogy páran tényleg összerezzennek, amikor a farkasvakságban szenvedő nyugat kerül szóba.

Ami szemet szúrt, hogy bár itt elvileg a győztes oldal gyűlt össze, akik alaphangon 12 évet kapnak egyhuzamban a számukra tökéletes kormányzásból,

valahogy mégsem a dolgok jól alakulása iránti örömöt lehetett érezni, vagy a március 15 hőseire való büszkeséget, hanem azt a rettegést, amit sokkal inkább képzelnék el egy Heti Hetes-reunionhoz.

Egy ideig csak néztem magam elé, miért nem lehet jó hangulat úgy, hogy sikerült áprilisban legyőzni Soros hadosztályait, és a közvélemény-kutatások szerint idén az európai parlamenti választásokkor sem fogja megrogyasztani a jó erejét a neoliberális vénember, aztán rájöttem, hogy a Fidesz valójában már 2010 óta nem azt ígéri, hogy jó lesz, hanem annyit, hogy szarabb nem lesz.

A világ változásaitól való félelemre pedig kiválóan lehet építeni abban az országban, ahol sokan még az online csekkbefizetést is valami ördögtől való trükknek tartják.

Orbán Viktor pedig ezen a március 15-én sem ígért többet rajongóinak, mint amit eddig: minden pontosan úgy marad, ahogy most van.

Illetve kicsit pontosabban: minden pontosan úgy marad, mint eddig volt, de majd valamikor a távoli jövőben eljön egy olyan kánaán, amit a biztonság kedvéért soha nem ír le semmilyen jelzővel a miniszterelnök azon túl, hogy nagyon jó lesz.

Ez kánaán előtti biztonság persze mindenkinek mást jelent: valakinek azt, hogy a következő pár évben is felgázszereli magát a Forbes leggazdagabb embereinek listájára, másnak azt, hogy idén nyáron is eljut horvátba nyáron, megint másnak pedig azt, hogy idén karácsonykor is tud venni halat az Erzsébetből.

Egyedül a tér közepén álló óvodás korúnak tűnő gyerekről tudtam elképzelni, hogy ő nem örül ennek a gondolatnak, hiszen ő már Orbán beszéde alatt is megcibálta párszor édesapja ingét azzal, hogy pisilnie kell, azon pedig tényleg jobb minél gyorsabban változtatni.

Én már csak búcsúzóul láttam meg a Momentum egyik házra kirakott molinóját a szokásos „nem adjuk a jövőnket”-üzenettel, amire valószínűleg az egykori Jobbiktól átszakadt Harcos-sapkás úriember meg is adta a frappáns választ az erkélyen álló ifjú Európa-pártiaknak: „Megjegyzem az arcodat, agyonverlek buzigyerek” – búcsúzott a körúttól az úriember, akin keresztül kicsit el is képzeltem, milyen erővel mehettünk neki 1848-ban a hülye labancoknak.

FOTÓK: Bakó Bea / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám vendégszerző

Pályaelhagyó újságíró, jelenleg a főváros sajtóreferense, ezért csak olyan dolgokról ír, aminek semmi köze a fővároshoz.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek