A Jobbik is beáll Puzsér Róbert mögé

Szerző: Hutter Marianna
2019.03.14. 12:47

Az LMP után a Jobbik is úgy döntött, hogy Puzsér Róbert publicistát támogatja a budapesti főpolgármesterválasztáson. Nem csak az indulását támogatják, de a kampányát is segíteni fogják. Puzsér Róbert a sajtótájékoztatón elmondta, hogy továbbra is várja a Momentum Mozgalom csatlakozását.

A Jobbik is beáll Puzsér Róbert mögé

A Jobbik is Puzsér Róbert független jelöltet támogatja a főpolgármester-választáson, akárcsak az LMP – ezt csütörtökön jelentették be egy sajtótájékoztatón.

Jelzésértékű, hogy a bejelentésen részt vettek a pártok felsővezetői:

a Jobbik részéről Sneider Tamás elnök, Gyöngyösi Márton frakcióvezető, illetve Bencsik János budapesti elnök, az LMP-től pedig Keresztes László Lóránt és Demeter Márta társelnökök, továbbá Moldován László budapesti elnök.

A Jobbik döntése nem meglepő, hiszen bár a párt országosan a legerősebb ellenzéki erő, Budapesten hagyományosan gyengék, ennek okairól nemrég az Azonnali is kérdezte Bencsik Jánost. Ugyancsak a Jobbik Puzsérhoz és az LMP-hez való közeledését jelezte, hogy az elmúlt időszakban közösen tartották kerekasztal-beszélgetéseket vidéken, például Pécsett, ahol Puzsér arról beszélt: a kormányváltáshoz először ellenzékváltás kell.

Bencsik János, a Jobbik fővárosi elnöke elmondta: túlzás nélkül történelmi pillanat ez most a modernkori magyar politika életében.

Ugyanis csütörtökön a résztvevő felek háromoldalú politikai megállapodást írnak alá. Ebben kijelentik. a Jobbik és az LMP támogatja Puzsér indulását és kampányát, továbbá az együttműködés nem fog megállni ezzel, mind a huszonhárom kerületben a legszorosabb összehangolt munkára törekednek. Bencsik elmondta: a megállapodás aláírását – amely a sajtó előtt meg is történt – egy többhetes egyeztetés előzte meg.

A szöveg többek közt a kommunikációs- és kampánytevékenység összehangolásáról, illetve a közös kampányfinanszírozásról szól. Ugyanakkor van benne egy záradék, mely szerint június 30-ig átnézhetik a megállapodást, emellett nyitva hagyják a lehetőséget, hogy más szervezet is csatlakozhasson hozzájuk.

Puzsér szerint még a Momentum is „megfordulhat a kárhozat útján”

„Most emelkedünk a kurzusok felé, mert megmásztuk a hegyet egymáshoz. Most a feladat egy átjárható híd ácsolása, mert ez a centrum” – értékelte a megállapodást Puzsér Róbert. Hangsúlyozta: aki a centrumhoz tartozik, lehet konzervatív, szocialista és liberális is, de kitétel, hogy mérsékelt legyen. Hozzátette: még mindig várja, hogy a Momentum „megforduljon a kárhozat útján”, továbbra is ott egy szék az asztalnál a részükre.

Egy kormánypárti médiatermék részéről azt kérdezték Puzsértól, hogy mennyire zavarja a publicistát, hogy a Jobbikkal kapcsolatban botrányok merültek fel. 

„Mennyire zavarja, hogy a Jobbik egyre kevésbé fasiszta?” – válaszolt egy kérdéssel Puzsér,

és még azt is megkérdezte, hogy az kormánypárti lap munkatársát mennyire zavarja, hogy a Mi Hazánk meg fasiszta. „Most mi a probléma a Jobbikkal? Fasiszta párt? Csicskapárt? Buzipárt?” – firtatta Puzsér.

FOTÓ: Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek