Kire szavaznak a sárgamellényesek? Megkérdeztük őket Párizsban

Szerző: Techet Péter
2019.03.10. 19:49

Tizenhetedik alkalommal vonultak hétvégén Franciaország-szerte utcára a sárgamellényesek. Elmeséljük, milyen volt az eddigi leggyengébb mozgósítás, aminek annyi eredménye azért volt, hogy egy napra megvalósult a sétáló Párizs. A fesztiválozókra emlékeztető tüntetők közt csináltunk egy mini, nem reprezentatív közvélemény-kutatást is: vajon kire szavaznának?

Kire szavaznak a sárgamellényesek? Megkérdeztük őket Párizsban

„Engedd át őt, dolgozik” – ordított rá egy sárgamellényes a Champs-Élysées-n pár másik tüntetőre, akik egy kisebb teherautó elől állták volna el az utat. Az érv nem győzött meg mindenkit, de végül szabad utat kap a sofőr, aki még kiordítja nekik az ablakból: „Mennétek ti is végre dolgozni!”

Szombaton tizenhetedik alkalommal mozgósítottak a sárgamellényesek egész Franciaországban. Párizsban azonban annyira kevesen vonultak utcára, hogy a több helyre is meghirdetett felvonulásokat, tüntetéseket végül az Champs-Élysées-n vonták össze.

Itt gyakorlatilag a rendőrség és a sárgamellényesek fel-le tologatták egymást a sugárúton:

hol a rendőrök tolták fel a két-három ezer embert a Diadalívhez, hol ők tolták vissza a rendőröket a Concorde tér irányába.

Utcafesztivál

A tüntetőknél is többen voltak azonban a turisták, akik kifejezetten élvezték, hogy az egésznaposra bejelentett demonstrációk miatt a francia főváros nagy része le volt zárva, 

azaz megvalósult a sétáló Párizs.

Japán és amerikai turisták szabadon fotózgathattak a Champs-Élysées közepén – a sárgamellényesek elvoltak magukban.

Inkább egy rosszul megszervezett fesztivál hangulatára emlékeztett az egész – és nem csak a mindent átható fűszag miatt. A sörösüvegeiket szorongató sárgamellényesek leginkább énekelgettek, táncolgattak. Csak a refrének utaltak igazán arra, hogy miért is vannak az utcán:

„Kié az utca? A miénk! Kié a börtön? Emmanuelé!”

A Macron elleni gyűlölet az, ami összeköti a tüntetőket. Ez már a tüntetésre menet is kiderült. A buszon, ahol utaztunk befelé, a sofőr bemondta, hol kell leszállni, ha valaki a tüntetésekre tartana.

„A csőcselék inkább örülne, hogy egy szabad országban élhet!” – vetette oda a párizsi nyolcadik kerülethez képest is feltűnően elegánsan öltözött idős hölgy.

Egy olasz (vagy spanyol) akcentussal beszélő fiatal lánytól meg is kapta a választ: „Szabad ország? Csak szociális biztonság nincsen! A maga Macronja miatt!” Valamelyest a sofőr menteni akarta a francia elnököt, mert megjegyezte a két vitatkozó nőnek: „Nem csak Macron tehet a mai helyzetről. A bankok nála is hatalmasabbak, azokat kéne államosítani!”

Kire szavaznak a sárgamellényesek?

A mai napig nem hogy hivatalos szervezők sincsenek a sárgamellényes mozgolódás mögött, de még egyetlen olyan szervezet sem, amely a tüntetők egészét képviselné. Az is kérdéses, hogy elindulnak-e – és ha igen, hány pártlistával – a májusi európai parlamenti választásokon.

Ezért mi

találomra megkérdeztünk harminchat résztvevőt, akik a Champs-Élysées-n sárgamellényben grasszáltak, ordibáltak, énekeltek vagy zászlót lobogtattak.

Apropó, zászlók. Feltűnően sok regionális (breton, korzikai, elzászi, stb.) zászló volt – ami nem csak azt mutatja, hogy a résztvevők egy jelentős része valóban vidékről érkezett. De azt is, hogy a tüntetéseket azért nehéz elhelyezni a bal-jobb-tengelyen, mert egy másik, tipikusan francia (bár éppen a magyar közegben se érthetetlen) ellentét, azaz a Párizs és a „vidék” közötti konfliktus döntőbb.

A regionális identitások ráadásul a sokszor absztraktnak gondolt francia köztársasági eszmével szembeni lokális kötődéseket fejezik ki. A sárgamellényesekkel gyakorlatilag az a Franciaország mozdult meg, amit Charles Maurras, antiszemita-royalista író egykoron „pays réel”-ként írt le: azon „tényleges országként”, amely a párizsi elittel, az absztrakt eszmékkel szembeni hallgatag többséget jelentené.

Tény: a megkérdezett harmincöt emberből összesen három volt párizsi, a többség nem is az agglomerációból érkezett.

„Nem vagyunk reakciósok“

Sokszor él az a képzet, hogy egy jelentős részük Marine Le Pen híve – ráadásul az Alain Finkelkraut neokonzervatív filozófus elleni nemrégi anticionista beszólások után antiszemitának is szokás gondolni a sárgamellényeseket.

A mi – persze még véletlenül se reprezentatív – kérdezősködésünkre egyetlen embert találtunk, aki azt mondta: Le Pen pártjára, a Nemzeti Tömörülésre szavazna. De a körülötte álló sárgamellényes barátai rögtön le is hurrogták. Ezután emberük módosított, hogy jó, akkor inkább Nicolas Dupont-Aignan konzervatív, EU-ellenes Előre Franciaország pártját ikszelné. Ám ez se tetszett a társainak, azaz végül azt mondta: inkább nem megy el, úgyse érdekli az Európai Parlament, „a mi pénzünkből élnek ott jól a politikusok munka nélkül”.

Tizenkét válaszoló Jean-Luc Mélenchon szélsőbaloldali mozgalmára, a Lázadó Franciaországra szavazna. Egy bizonyos Pierre szerint, aki pizzafutár Nannterre-ben,

„Macron egy jobboldali reakciós politikus, mi a reakció ellen vagyunk, újbaloldali forradalmat akarunk”.

Egy másik mélenchonista nő, aki nyugdíjas a párizsi agglomerációban, szintén azt mondta, hogy mozgalmuk baloldali: „egyenlőséget, igazságot akarunk, ezek baloldali jelszavak, semmi közünk a szélsőjobbhoz”. Sőt, szerinte Macron a szélsőjobboldali, mert „a nagytőke érdekeit szolgálja ki, a bankok bábja ő”.

Voltak néhányan, akik kisebb szélsőbaloldali pártokat (ketten a trockistákat, szintén ketten a proletárdiktatúrát szorgalmazó Munkásharcot és összesen egyetlen egy ember a régi fényéből sokat vesztett kommunistákat) ikszelné.

Kilencen pedig nem mennének el szavazni.

„A parlamentáris demokráciát elutasítjuk, közvetlen demokrácia kell, olyan, mint Venezuelában” – mondta például egy idősebb marokkói férfi, aki munkanélküli Párizsban. Venezuela kapcsán nem volt egészen világos, miért gondolja az országot működő közvetlen demokráciának. De a dél-amerikai ország eleve népszerű volt a tüntetők között: többeknél volt a palesztin mellett venezuelai zászló is.

A fennmaradt hatan pedig a sárgamellényesek valamelyik pártját támogatná – bár még ők se tudták, a sokféle szervezőbizottságnak és önjelőlt vezérnek sikerül-e összefognia egy közös listában.

Egyikőjük pedig Jézus Krisztusra szavazott volna.

Ő eleve egy hatalmas kereszttel érkezett, ami azt hirdette, hogy Franciaország harmadnapra feltámad. Közbevetésünkre, hogy legjobb tudomásunk szerint Jézus Krisztus nem indul az EP-választásokon, elmondta: őt eleve nem érdeklik az „evilági választások”, mert „a másik, fontosabb életre kell készülni”.

Akadt még egy idős bácsi is, aki orléans-ista zászlóval és katonának öltözve dobolta végig szorgalmasan az eseményt. Ő monarchiát akarna, de nem menne el szavazni. A sárgamellényesekkel se ért egyet, de elmondása szerint ő minden tüntetésen kint van, ami „ezen rohadt rendszer” ellen van.

Bukósisakos készültség

„Szedd fel azonnal!” – szólt oda egy óriási palesztin zászlóval járkáló sárgamellényes egy kissé ittasabb társára, aki kirúgta egy kuka tartalmát az utcára. „Ilyen esetekre vár a rendszermédia, hogy aztán elmondhassák: csőcselék vagyunk” – magyarázta aztán az Azonnalinak a fiatal férfi, aki betegápolóként dolgozik Dijon mellett egy faluban.

Csak késő délután felé kezdett a tömeg kissé idegesebb lenni. Sokan addigra haza is mentek már. Helyükre viszont

sok bukósisakos, símaszkos ember érkezett – ők felkészültek tehát egy komolyabb találkozásra a rendőrséggel.

A rendőrök a Diadalívtől akarták a megmaradt legfeljebb ezer embert eltávolítani: a területfoglalás ugyanis csak a Champs-Élysées-re szólt, de a sárgamellényesek a Diadalív környékét is blokkolni akarták.

Az autósok egy részének amúgy nem volt ezzel gondja, többen is támogatólag dudáltak, és kiordibálták a letekert ablakon: „Macron, takarodj!”. Egy török zászlókkal teli esküvői konvojból is győzelmi jeleket mutattak a tüntetők felé. Egy idős hölgy viszont majdnem belehajtott a tömegbe, nem volt hajlandó megállni, a letekert ablakból ordibálta kifele, hogy „hagyják békén Párizst, menjenek végre haza”.

A rendőrség is egy idő után megunta a helyzetet, és elkezdte könnygázzal oszlatani a tömeget – az esti órákban kisebb verekedések is kialakultak, de komoly sérülésről nem érkezett hír.

A sárgamellényesek tizenhetedik hétvégéje az egész országban elég gyérre sikerült. „Jön a tavasz, mi maradunk, Macron viszont már a nyarat sem éri meg” – magyarázta mégis optimistán egy idős nő már elfelé menet, aki Nantesből utazott fel Párizsig, „mert a nyugdíjamból nem lehet kijönni, a fiam pedig munkanélküli évek óta, mocskos egy rendszer ez a kapitalizmus”.

A sárgamellényesek iránti szimpátia csökken azonban a franciák között: este a színházban, amikor az amúgy az algériai-francia kapcsolatokról szóló darabban tettek egy kiszólást a sárgamellényesekre (anélkül, hogy megnevezték volna őket), akik miatt „áll a város”, páran a nézőközönségből egyertértőleg beletapsoltak a monológba.

FOTÓ, VIDEÓK: Techet Péter / Azonnali

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek