Egészséges-e az a környezet, amiben évente 1500 ember meghal?

Szerző: Tóth Csaba
2019.02.26. 07:54

Olyan magasra állították a szálló por határértékeit, hogy azok betartásával is meghal évente 1500 ember. Mégis hogyan egyeztethetőek össze az évi több ezer ember halálával összefüggésbe hozható levegőminőségi határértékek az egészséges környezet biztosításának alkotmányba foglalt követelményével? Bepereltem a fővárost, hogy kiderüljön.

Egészséges-e az a környezet, amiben évente 1500 ember meghal?

„Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.”

„A becsült többlethalálesetek száma Budapesten 1400 és 1660 között alakult.”

Az első mondat az Alaptörvény XXI. cikkének első bekezdése, a második a kormány 2017-es PM10 beszámolójában szerepel a budapesti PM2.5 szállópor-szennyezéssel összefüggésben. A PM2.5 a 2.5 μm-nél (avagy mikrométernél, a méter milliomodrészénél) kisebb részecskéket jelöli, amelyek azért különösen veszélyesek, mert könnyen bejutnak a tüdőbe.

Jogi végzettség nélkül is elég szembetűnő az ellentmondás a két mondat között, ami elég erősen felveti a helyzet alaptörvény-ellenességének gyanúját. Mégis miért van ez így?

Olyan magasra állították a határértékeket, hogy azok betartásával is meghal évente 1500 ember

Levegővédelem szempontjából a leginkább iránymutató jogszabály a 306/2010-es számú levegővédelmi kormányrendelet, amely meglepően szigorúan áll hozzá a levegővédelemhez: a rendelet 4. §-a egész konkrétan megtiltja levegőnek a határértéket meghaladó mértékű szennyezését.

Ez alapján azt gondolná az ember, hogy az a baj, hogy senki nem tartja be ezt a jogszabályt. De nem ez a fő probléma,

hanem az, hogy a PM10-re vonatkozó éves határérték olyan magas, melyeket még az 1500 ember halálát okozó budapesti légszennyezettség se ér el. A PM10 a 10 μm-nél kisebb részecskéket jelöli. A PM2.5-re nincs határérték, de a koncentrációja kb. a PM10 60-70 százaléka. A napi határérték pedig 50 μg/köbméter, ami évente legfeljebb 35-ször léphető túl. (Bár ezeket a határértékeket az EU írja elő a 2008/50/EC irányelvben, Magyarország megállapíthatna szigorúbb határértékeket, mint ahogy pl. Svédország is teszi.)

Szmoghelyzet esetén még magasabbak a határértékek, a tájékoztatási fokozat 75 μg/köbméter, a riasztási fokozat 100 μg/köbméter PM10-koncentráció esetén lép érvénybe. Nyugat-Európában sok helyen jóval alacsonyabbak ezek a határértékek, például Finnországban és Flandriában a tájékoztatási fokozat határértéke már 50 μg köbméterenként.

Mégis hogyan egyeztethetőek össze az évi több ezer ember halálával összefüggésbe hozható levegőminőségi határértékek az egészséges környezet biztosításának követelményével?

És hogyan egyeztethető össze a határérték évi 35 alkalommal történő átlépése, illetve a szmogriadóhoz kapcsolódó 75 és 100 μg/köbméteres határértékek a fenti 4. §-sal, mely értelmében 50 μg/m3 légszennyezettségi szint fölött tilos a levegő szennyezése? 

Még ezeket a magas határértékeket sem muszáj betartani

Azt lehetne gondolni, hogy ha már ilyen magasak a határértékek, akkor a döntéshozók legalább azt igyekeznek betartani. Hát nem.

A levegővédelmi kormányrendeletnek talán a leginkább ismert hatása, hogy előírja, hogy a veszélyhelyzet elkerüléséhez olyan füstköd-riadótervet kell készíteni, melynek legfontosabb részei a szmoghelyzet megelőzésére irányuló intézkedések, a tájékoztatási fokozat estén alkalmazandó intézkedések és a riasztási fokozat esetén alkalmazandó intézkedések. A Fővárosi Önkormányzat a 69/2008-as szmogriadórendeletben próbál eleget tenni ezeknek a feladatoknak, de nem sok sikerrel.

Megelőző intézkedésként egyedül az avar égetését tiltja, ami nyilvánvalóan alkalmatlan a téli szmoghelyzetek megelőzésére, hiszen télen senki se éget szétázott avart. Ősszel még talán lehetne némi hatása, ha az önkormányzat igyekezne megismertetni a tiltást a budapestiekkel (ki látott már ezzel kapcsolatos óriásplakátot, vagy egyéb hirdetést az elmúlt években?), illetve ellenőrizné a tiltás betartását.  

Ezek hiányában nem csoda, hogy ősszel továbbra is gyakori látvány az avarégetés a budapesti zöldövezetekben (nem kizárt, hogy ez is hozzájárult a múlt októberi kedvezőtlen légszennyezési értékekhez).

A tájékoztatási fokozat intézkedései

semmiféle kötelező korlátozást nem tartalmaznak, csupán felkérésre adnak lehetőséget:

a főpolgármester felkérheti a kerületi jegyzőket, hogy fokozottan ellenőrizzék az amúgy is tilos avarégetést, illetve felkérheti a különböző kibocsátókat (köztük az autóhasználókat), hogy önkéntesen korlátozzák a kibocsátásukat. A riasztási fokozatban sincsenek kötelező intézkedések, de a főpolgármester kitilthatja az átlagosnál szennyezőbb autókat (ezt általában meg is teszi, de előfordul, hogy csak részlegesen), illetve megint csak felkérést adhat ki számos légszennyező tevékenység korlátozására. A 2017-es szmoghelyzet idején láthattuk, hogy ezek az intézkedések mennyire hatásosak: a riasztási fokozatú szmoghelyzet öt napig fennállt.

Miért kellett folyamatosan gyengíteni a szmogriadó szabályait?

A 2008-as fővárosi szmogriadórendelet nem mindig volt ilyen gyenge. Eredetileg a rendelet megelőző intézkedésként kitiltotta a legszennyezőbb gépjárműveket a tágan értelmezett belvárosból október 20. és március 8. között. Ez a feltehetően

valóban hatékony előírás viszont nem sokkal az első tiltási időszak előtt kikerült a rendeletből.

Továbbá eredetileg a nagyobb fővárosi kibocsátóknak évenként aktualizált szmoghelyzeti felkészülési tervet kellett volna készítenie szintén megelőzési céllal. Ez is eltűnt a rendeletből. Végül míg korábban, 2009 februárja előtt a rendelet kötelezte a főpolgármestert az intézkedések meghozatalára, ma már a főpolgármesterre bízza, hogy milyen intézkedéseket hoz.

Ezek a módosítások önmagukban felvetik az alkotmányellenesség gyanúját, mivel ahogy azt az Alkotmánybíróság több alkalommal megállapította: a környezetvédelem jogszabályokkal biztosított szintje nem csökkenthető.

Nyilvánvaló tehát, hogy a magas határérték, és különösen a szmogriadórendelet folyamatos enyhítése ellentmondanak az Alaptörvényben rögzített egészséges környezethez való jognak. Miért nem történik akkor semmi?

Bepereltem a fővárost, hogy kiderüljön a turpisság – hiába

Arra jutottam, hogy beperlem a Fővárosi Közgyűlést egy olyan ügyben, melyben a döntéshez elvileg elengedhetetlen az, hogy a bíró az Alkotmánybírósághoz forduljon. Két pert indítottam, egy kártérítésit és egy személyiségi jogit. A kártérítési perben úgy érveltem, hogy

mivel a szmoghelyzet idején nem tudtam a gyermekemet kerékpáron szállítani az egészsége veszélyeztetése nélkül, kénytelen voltam igénybe venni a BKV-t 1 050 forintért. A perben azt kértem, hogy a Fővárosi Közgyűlés fizesse ki nekem ezt a költséget.

Bár a bíró kimondta, hogy a kártérítés lehetséges lenne, ha az Alkotmánybíróság megállapítaná a szabályozás alaptörvény-ellenességét, mégse tartotta szükségesnek, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon, mivel nem észlelt alaptörvény-ellenességet, azaz

nem gondolta úgy, hogy évi 1500 ember halála alaptörvényességi aggályokat vethetne fel.

Ezzel lényegében elvégezte az Alkotmánybíróság munkáját a saját szakállára.

A személyiségi jogi perben pedig úgy érveltem, hogy a szmoghelyzet miatt az egészségünk veszélyeztetése nélkül a kislányommal nem tudtunk olyan szabadtéri tevékenységet végezni, amiket normál időben nagy örömmel végzünk (például korcsolyázás, hógolyózás, kutyasétáltatás).

Ebben az ügyben a bíró azt gondolta, hogy a szabadidő egészséges környezetben való eltöltése nem személyiségi jog, és így nem kell az Alkotmánybírósághoz fordulnia. Nem mellesleg a bíró szerint már csak azért sincs semmi látnivaló itt, mert a rossz levegő nem akadályozott meg minket abban, hogy a szabadidőnket egymás társaságában töltsük, illetve mert ilyen eset előfordulhat akár senkire sem hárítható körülmények, például vihar vagy ónos eső esetén is.

Az elutasító döntések után ördögi körbe kerültem

Mivel a bírók megspórolták az Alkotmánybírósághoz fordulást, így az egyetlen esélyem az lett volna, ha magam teszek közvetlenül alkotmányjogi panaszt. Ehhez viszont szükséges az összes lehetséges jogorvoslat kimerítése, vagyis az, hogy a keresetemet másodfokon is elutasítsák. A fellebbezéshez azonban már

muszáj lett volna drágán ügyvédet fogadnom, amit nem akartam bevállalni.

Az alkotmánybírósági felülvizsgálat mellett a másik lehetőség a kormányhivatal és a Kúria lett volna: ugyanis a kormányhivatal eljárhat, ha az észleli, hogy egy önkormányzati rendelet (mint amilyen a budapesti szmogriadórendelet) ellentétes egy magasabb szintű jogszabállyal. Ilyenkor felhívja az érintetett önkormányzatot a jogszabálysértés megszüntetésére, és amennyiben az önkormányzat nem tesz eleget a felhívásnak, a kormányhivatal a Kúriához fordul, mely megsemmisítheti az adott rendeletet.

Mondanom sem kell, hogy természetesen a kormányhivatal nem tett semmit, mivel álláspontja szerint az önkormányzat mérlegelési jogkörben hozta meg a szmogriadórendeletet, és ilyen jogkörben azt csinál, amit akar, mivel a kormányhivatal szerint a kormányhivatal törvényességi felügyelete „nem terjed ki a mérlegelési jogkörben hozott önkormányzati döntések felülvizsgálatára.”

Mi ebből a tanulság?

Adva van egy alaptörvényi rendelkezés, miszerint mindenkinek joga van az egészséges környezethez.

Erre a jogra magasról tesz a kormányzat, és különösen a Fővárosi Közgyűlés, ami nemcsak hogy elégtelen szabályokat alkot, de még folyamatosan gyengíti is azokat, és nem sok mindent tesz a betartatásukért.

Ennek hatására kialakul az a helyzet, hogy a budapestiek egészséges környezethez való joga annyira nem érvényesül, hogy évente ezrek esnek áldozatul a szállópor-szennyezésnek. Jogi szempontból elvileg az Alkotmánybíróság léphetne közbe, de egy rakás pénzbe és macerába kerül, hogy oda forduljak, mivel az ügyben eljáró bírók ezt kikerülik.

A másik erre jogosult személy, az ombudsman, szintén kibújik a dolog alól. A szmogriadórendelet ügyében az ombudsman azért nem kíván az Alkotmánybírósághoz fordulni, mert, mint egy panaszomra küldött válaszában írja: „csak azt vizsgálhatom, hogy a szmogriadórendelet egyáltalán elkészült-e, valamint azt, hogy egyes rendelkezései sértik-e az Alaptörvény valamelyik cikkét”. Vagyis

ha a szmogriadórendeletben az állna, hogy szmoghelyzet esetén a város áldozzon fel egy bikát, ezen logika szerint az ombudsmannak azzal se lenne semmi problémája.

De az ombudsman önmagának is ellentmond, hiszen például amikor úgy gondolta, hogy az erdőtörvény módosítása csökkenti a környezetvédelem szintjét, akkor nem okozott problémát neki, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon.

Jelenleg tehát úgy állunk, hogy marad az évente kb. 1500 budapesti életét követelő légszennyezettségi állapot, melynek alkotmányosságát még megkérdőjelezni sem tudja vagy meri egyik illetékes intézmény se.

A szerző a CEU PhD-hallgatója.

NYITÓKÉP: Szeles József / Facebook

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek