Eurovíziós botrány Ukrajnában: visszadobta szereplését a nyertes énekesnő

Szerző: Hutter Marianna
2019.02.25. 19:36

Nemcsak, hogy választania kellett volna Ukrajna eurovíziós képviselete és oroszországi koncertjei között, de nem is improvizálhatott volna előadása alatt – állítja Anna Korsun énekesnő, aki hétfőn hétórás tárgyalás után döntött úgy, nem szerződik az ukrán műsorszolgáltatóval.

Eurovíziós botrány Ukrajnában: visszadobta szereplését a nyertes énekesnő

Ugyan a hétvégén megnyerte az ukrán Eurovíziót, mégsem Anna Korsun fogja képviselni az országot a májusi megmérettetésen Tel-Avivban – derült ki az énekesnő Facebook-oldaláról.

Az AP hétfőn írt arról: a Maruv néven előadó művésznőnek többek közt választania kellett Ukrajna euróvíziós képviselete és oroszországi koncertjei között, ugyanis néhány ukrán politikusnak nem tetszett, gyakran turnézik Oroszországban.

Az ukrán kulturális minisztérium pedig úgy nyilatkozott hétfőn az ügyben: „csak a felelősségük tudatában lévő patriótáknak” lenne szabad megengedni, hogy fellépjenek ukrán színekben,

„miközben hősök ezrei halnak meg Ukrajna területi integritásáért”.

Végül az énekesnő állítása szerint olyan szerződést tettek elé, ami nemcsak, hogy átmenetileg megtiltaná neki az orosz fellépéseket, de többek közt azt is, hogy előadása alatt előzetes engedély nélkül improvizáljon. Végül Anna Korsun nem is az orosz koncertek átmeneti szüneteltése, hanem a szerződés egyéb pontjai miatt döntött úgy, hogy nem írja alá a papírt az ukrán nemzeti műsorszolgáltatóval.

Az Eurovisionary szerint még nem tudni, hogy az énekesnő helyett ki fogja képviselni Ukrajnát az Eurovízión.

Íme a dal, amely végül nem jut ki az Eurovízióra:

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek