+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Illés Gergő
2019. február 23. szombat, 09:51
Az oxfordi születésű, majd 2014-ben az Iszlám Államhoz csatlakozó férfinak szülein kívül a pástétomok, a Doctor Who-epizódok és a brit élet kényelme hiányoznak a legjobban.

Szeretne hazatérni az Egyesült Királyságba a csak Dzsihád Jack néven elhíresült korábbi oxfordi diák Jack Letts, aki még öt éve csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezethez Szíriában – adja hírül a brit ITV televízió, akinek a terroristával sikerült interjút készítenie.

 

Honvágy, pástétomok, Doctor Who-epizódok

 

Letts – akit a kurdok két éven át tartottak fogva – ugyanakkor kételkedik benne, hogy az Egyesült Királyság visszafogadná. Persze az oxfordi születésű - és 2014-ben Szíriába szökött – férfi nagyon szeretne hazatérni, ahogy fogalmazott, hiányzik neki a brit élet kényelme, a Doctor Who-epizódok és a pástétomokkal töltött angol pite, a pasty is. 

 

A terrorizmussal gyanúsított férfi hozzátette: lehet, hogy ez gyerekesen hangzik, de az anyukája is hiányzik neki, akit szeretne legalább telefonon felhívni.

 

Ezért kéri a brit hatóságokat, hogy ezt engedélyezzék neki, habár hozzátette, „nincs abban a helyzetben”, hogy ilyen kéréseket tegyen.

 

A brit-kanadai kettős állampolgár azt nyilatkozta, „ha az Egyesült Királyság visszafogadna, akkor visszamennék, mert az az otthonom. De nem hiszem, hogy ez meg fog történni.” A brit anyától és kanadai apától született férfi hozzátette, nem beszélt szüleivel már két éve, és nem hiszi, hogy akár Nagy-Britannia, akár Kanada „eljönne és segítene” neki, mivel az ügy „senkit sem érdekel” igazán.

 

Egy oxfordi a rakkai Oxford utcában

 

Dzsihád Jack szüleit egyébként terrorizmus finanszírozásával gyanúsítják az Egyesült Királyságban, mivel azok pénzt küldtek a fiuknak. A férfi szülei ugyanakkor mindezt tagadják, és ragaszkodnak ahhoz, hogy Letts csak menekülteket segíteni ment Szíriába.

 

A 23 éves férfi azt mondta, először Jordániában tanult meg arabul, onnan Kuwaitba, Irakba, majd Szíriába ment, és az egykori Iszlám Állam fővárosában, Rakkában – az úgynevezett Oxford utcában – telepedett le.

 

Már feleségül is vett egy iraki nőt, akitől meg is született a gyermeke – őt ugyanakkor még sosem látta, hiszen nem tudja, hol lehet a felesége.

 

És hogy hogy reagált Letts az európai terrortámadásokra, köztük a párizsi esetre, ahol 130-an vesztették életüket? A riporternek azt nyilatkozta, „őszintén szólva akkor úgy láttam, ez egy jó dolog”. „Mikor Rakkában élsz, és minden ötödik percben lebombáznak az (Iszlám Állam elleni) koalíció vadászképei, és szó szerint látod, ahogy gyerekek égnek el élve...akkor ezt teszi veled a háború, 

 

és eszedbe jut: ó, miért is ne történhetne meg velük is ugyanez?”

 

Hozzátette: később rájött, hogy a párizsi áldozatoknak mindehhez semmi közük, és ártatlanok.

 

Akár meg is foszthatják állampolgárságától

 

Letts hozzátette: bár kettős állampolgár, de britnek érzi magát. Ugyanakkor brit és kanadai tisztségviselőket is megkeresett azzal kapcsolatban, hogy visszafogadják-e, de nem kapott választ. 

 

Az ITV megkereste a brit belügyminisztériumot is Letts helyzetével kapcsolatban, egy ottani szóvivő azt nyilatkozta, számukra „Nagy-Britannia és az itt élők biztonsága az elsődleges”, ennek érdekében pedig a belügyminiszternek joga van megfosztani valakit az állampolgárságától, amennyiben ezzel nem válna hontalanná,

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Noha a horvát belügyminisztérium továbbra se engedélyezné a tengerparti városnak a magyar időkben használt trikolórt, a baloldali többségű közgyűlés egy trükkel megkerülte Zágrábot.

Az Azonnali úgy tudja, Eszes Ádám nem a jobbikos kilépési hullámmal összefüggésben távozik a Jobbik portáljától.

Az egészségügyi tanácsnok szerint a budafokiak több, nem egészen konstruktív megjegyzést tettek az ehhez szükséges megállapodáshoz, így elhúzódott minden.

A Dél-dániai Egyetem kutatóinak robotja ráadásul pontosabban is tesztel, mint az emberek.

Ismételten több mint százzal csökkent az aktív esetszám, mivel 140 gyógyultra csak 23 új megfertőzés jutott.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Twitter megosztás Google+ megosztás