Két EP-képviselője is lehet az LMP-nek Vágó Gábor szerint

Szerző: Illés Gergő
2019.02.23. 18:40

Jobb ötlet lett volna összefogni a Momentummal? Bejut egyáltalán az LMP az Európai Parlamentbe? Van-e a pártnak más alternatívája az európai zöldeken kívül? És ki Vágó Gábor kedvenc EP-képviselője? Megkérdeztük az LMP listavezetőjét!

Két EP-képviselője is lehet az LMP-nek Vágó Gábor szerint

Az Azonnali elsőként írta meg a hírt, hogy Kendernay János és Demeter Márta ellenében Vágó Gábort választotta listavezetőjének a Lehet Más a Politika a májusi európai parlamenti választásokra. Vágót a listán Demeter Márta, a párt társelnöke követi. A harmadik helyre Kendernay János, a negyedik helyre Kóbor József, az ötödik helyre Kanász-Nagy Máté, a hatodik helyre Turcsán Szabolcs, a hetedik helyre Jakabfy Tamás került.

Idén is duplázásra játszik az LMP

Vágó korábban már röviden ismertette lapunknak, milyen munkát is képzel el az Európai Parlamentben: akkor azt mondta, szeretne jóval többet részt venni a hazai közéletben, és újraértelmezné az ex-LMP-s Meszerics Tamás EP-képviselő tevékenységét is. Hozzátette: a „nagyvállalatok Európája” helyett „a közösségek Európáját” szeretné megteremteni az Európai Unióban.

A listavezetőt lapunk az LMP 44. kongresszusa alatt telefonon érte el, és megkérdeztük az LMP esélyeiről az EP-választáson. Kérdésünkre Vágó leszögezte: bejutása esetén

csakis az Európai Zöld Pártban tudja elképzelni a munkát, hiszen szerinte „az LMP Magyarország zöld pártjaként” oda tartozik.

Így más frakciókhoz, köztük a globalizációellenes, baloldali GUE/NGL-hez nem ülne be a politikus.

Rákérdeztünk, hogy lát-e esélyt arra, hogy az LMP egyáltalán bejusson az Európai Parlamentbe, figyelembe véve, hogy az EP mandátumbecslése jelenleg nem jósol képviselői helyet a pártnak. Vágó emlékeztetett, az előző EP-kampány előtt, 2014 februárjában 2 százalékra mérték az LMP-t, ehhez képest most több közvélemény-kutatónál is 5 százalékot kapnak.

„Ha ugyanolyen duplázás lesz, mint 2014-ben, az két mandátumot is jelent” – jelentette ki.

Amennyiben két LMP-s is bejutna az EP-be, úgy Vágóval Brüsszelbe menne a párt társelnöke, Demeter Márta is, aki végül a lista második helyét nyerte el. Vágó hozzátette: erre azért is lát esélyt, mert a zöld pártok világszerte erősödőben vannak, Európában pedig az élre is törnek: „Belgiumban vezető erővé vált a két zöld párt, Németországban is több mint 20 százalékot képvisel”. 

A Momentum fel sem merült

Habár az LMP délelőtt már elvetette a közös lista lehetőségét az EP-választásokra, Vágótól megkérdeztük, nem lenne-e biztonságosabb a Momentummal együtt indulni. Vágó szerint ugyanakkor ez a kérdés fel sem merült, mert

a Momentum a kezdetektől fogva az önálló lista mellett állt ki, így „felesleges olyan ló után futni, ami nem áll meg”.

Vágó EP-beli példaképének José Bové francia EP-képviselőt nevezte meg, aki szerinte „nem csupán szakmailag megalapozott, de akcióival képes volt felhívni a szakmai álláspontokra a figyelmet”. Bové karrierjét mezőgazdasági kistermelőként kezdte, 1987-ben egy mezőgazdasági szakszervezetet is megalapított, valamint számos alkalommal felszólalt a génmódosított élelmiszerek ellen. 1999-ben azzal szerzett magának hírnevet, hogy támogatóival lebontott egy még épülés alatt álló McDonalds gyorséttermet Millau városában. Bové további emlékezetes akciója volt, mikor egy mező génmódosított kukoricát pusztított el Franciaországban. Az aktivista 2009 óta képviselő az Európai Parlamentben.

Végül azt is megkérdeztük az LMP EP-listavezetőjétől, hogy vannak-e tervei arra vonatkozóan, hogy melyik európai parlamenti szakbizottságba ülne be. Vágó kifejtette, ez elsősorban a frakcióban dől el, és ha vannak is tervei és preferenciái, egyelőre ezeket nem árulná el.

BORÍTÓKÉP: Vágó Gábor / Facebook

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek