+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gazda Albert
2019. február 19. kedd, 07:58
Európa ma csak kulturálisan érdekes. És hogy érdekes is maradjon, ahhoz szükség van újabb színekre, árnyalatokra. Ezek általi gazdagodásra. Gazdagítódásra. Megtermékenyedésre. Amelyek nem onnan fognak jönni, ahonnan kétségbeesett emberek sokasága érkezett az elmúlt években. Ezek inkább Białystokon túlról jöhetnek. Gazda Albert írása az Azonnali Európa-vitájában!

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Most Gazda Albert újságíró írását közöljük.

 

Európából sok van, és közülük kettő érdekes: az egyik viszonylag kicsi, a másik nagyon is nagy. A kicsit az egyszerűség kedvéért Közép-Európának szokás nevezni. Nem sok kedveset mondhatunk róla napjainkban. Határai körvonalazhatatlanok, identitása nincs. Nyugat felé kapaszkodik, kelet felé tapos. Értékeivel sincs tisztában, érdekeit ritkán ismeri fel, közösségként viselkedni képtelen. Közép-Európa illúzió.

 

Nagy-Európa is az. Sosem létezett, lehet, hogy nem is fog. Ha megszületne, egyik vége Lisszabonnál lenne, a másik Vlagyivosztoknál. Ez közúton 13 714 kilométer, személygépkocsival 160 óra, a sebességkorlázások betartása mellett, a határátlépések okozta fennakadásokkal, télies útviszonyokkal, további emberi tényezőkkel nem számolva.

 

Paradoxon: Nagy-Európának jelen állás szerint zéró a realitása – holott értelme volna.

 

A gondolat születését Charles de Gaulle-hoz kötik, 2010-ben Vlagyimir Putyin lepte meg vele a Süddeutsche Zeitungot, 2015-ben Angela Merkel és Sigmar Gabriel beszélt róla Davosban, 2018-ban már csak Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek jutott eszébe Dubajban.

 

Most nekem Budapesten. Kopik, devalválódik, pusztul az idea, így megy ez.

 

Én nem tudom, hogy merre megyünk. Hogy Európában és Európából mi lesz. Szerintem mások sem – a különbség annyi, hogy nekem nem is muszáj úgy tennem, mintha tudhatnék bármit is. Elemzője sem vagyok immár semminek. Elrugaszkodhatok a realitások talajától, elemelkedhetek a legelszálltabb délibábokig is. Vállalva, hogy közben nem az erdőt látom – a fától –, hanem csak bárányfelhőket a messzeségben.

 

De mivel a ma olyan, amilyen, és a valószínű-várható holnap sem bizalomgerjesztő, nincs más, mint holnaputánokról ábrándozni. Innen nézvést: pokolba a Kelet-Nyugat ellentéttel, a Brzezinski-doktrínával, a pillanat determinálta geopolitikai sajátosságokkal. A Nyugat alkonyával, az Európai Unió megroppanásával, a liberális demokrácia mint társadalmi-politikai berendezkedés általános válságával.

 

Közhely: a történelem libikóka, amelyet a különböző erők dinamikusan változó egyensúlya mozgat.

 

A szovjet birodalom és a kommunista blokk összeomlásától azonban tán joggal várhattunk többet annál, mint hogy csak néhány száz kilométerrel keletebbre tolódjon a világokat elválasztó határvonal – de mégis itt maradjon a kontinensen. Egy darabig úgy tűnhetett, több történik tényleg – de ez átverésnek, átverődésnek bizonyult.

 

Messzire kerültünk a 90-es évek elejétől, amikor amerikaiak és oroszok még dokumentumokban rögzíthették, hogy nem ellenségek többé, kapcsolataik a barátságon és az együttműködésen alapulnak. A stratégiai partnerség és a terrorizmussal szembeni közös fellépés időszakának is befellegzett, az obamai resetpolitika szintén a múlté.

 

Hidegháború van. Az uralkodó narratíva szerint egyetlen ember hibájából. Valójában: az ellentétes globális érdekek összességének hatásai nyomán. Két dolgot dőreség lenne nem figyelembe venni. Az egyik: a két egykori nagyhatalom közötti viszony aszimmetrikus. Az oroszok szemében Amerikánál nincs fontosabb. Az amerikaiak számára Oroszország egy probléma több közül. A másik:

 

Európa ott nyünyög valahol a kettő közt, kicsit sárgán, kicsit savanyúan, de a miénk – és ami a fő: nem Vlagyivo-, hanem Białystoknál ér véget.

 

Nem arról beszélek, hogy kinek – milyen egyensúlyrendszereknek – kellene dominálnia, uralnia, irányítania a világot, vagy hogy hol lenne ebben a helye a mi Európánknak, úgy, ahogy próbáljuk elképzelni őt. Ehhez én romantikus vagyok. Az ilyesmi csak mérsékelten izgat, amíg tudom: az erkölcs, az eszme, az érték másodlagos, az erő, az érdek elsődleges. Mindenhol.

 

Ezért Európa számomra ma csak kulturálisan érdekes. És hogy érdekes is maradjon, ahhoz szükség van újabb színekre, árnyalatokra. Ezek általi gazdagodásra. Gazdagítódásra. Megtermékenyedésre. Amelyek nem onnan fognak jönni, ahonnan kétségbeesett emberek sokasága érkezett az elmúlt években. Ezek inkább Białystokon túlról jöhetnek. Nem annak ellenére, hanem pont azért, mert ott is rock and rollt hallgatnak az emberek, és IPA-val öblítik le a kézműves hamburgert.

 

Európának így lehet tágasabbá válnia, amennyiben meg akar maradni ha nem is nagyhatalomként, de kulturális entitásként.

 

Mindegy: volt rosszabb is. Sokkal. Jobb is lesz. Ez teljesen független attól, hogy milyen eredmények születnek az európai parlamenti választásokon. Hogy mekkora baromságokat csinál Donald Trump. Hogy meddig nem lép le a színről Vlagyimir Vlagyimirovics. A valóság nem ők. Ők a felszín. A felszín fecseg, üt néha, fájhat is – azonban elmúlik. A valóságos valóságot másmilyen dimenziókban célszerű keresnie mindenkinek. Lisszabon és Vlagyivosztok közt félúton.

 

A vita többi hozzászólását itt olvashatod!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Gulyás Márton és a Partizán műsora Gajdics Ottóval tarolt, TGM és a többi véleményvezér pedig a nyomukban!

A Marosvásárhelyi Rádió műsorvezetői csütörtök esténként sikeresen teremtenek olyan hangulatot, amiben a rádióhallgató azt érzi: egy mikrofontól mentes baráti beszélgetésbe csöppent bele.

Miközben a világ Joe Bidenra figyelt, az internet népe Bernie Sandersből csinált sztárt.

A közfeladatok ellátását veszélyeztető kormányzati intézkedésekről szóló kampány összesen 22 millió forintjába kerül a budapestieknek.

Korábban António Costa azt nyilatkozta, nem áldozná fel a most tanuló generációt, a katasztrofális járványadatok most más álláspontra terelték.

Az FFP2-szájmaszkok áfáját meg eltörölték.

A kormányinfón megtudtuk azt is, hogy később a háziorvosnál sem lehet majd regisztrálni a koronavírus elleni vakcinára.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Twitter megosztás Google+ megosztás