Egy görög dokufilm szerint Jézus görög volt

Szerző: Pintér Bence
2019.02.13. 08:16

Halottakat támasztott fel és a mennybe ment: Tyanai Apollónioszról gyanúsan hasonló sztorik születtek, mint Jézusról.

Egy görög dokufilm szerint Jézus görög volt

Ha eddig azt gondoltad volna, hogy Jézus magyar volt, netalántán pártus herceg, akkor talán érdekelhet, hogy egy görög dokufilm szerint – ami az ígéretes Bibliai összeesküvések címet viseli –

akit mi Jézusként ismerünk, az szerintük nem volt más mint a görög filozófus, Tyanai Apollóniosz.

A két férfi nagyjából egy időben élt, bár Apollóniosz nem a történelmi Palesztinában, hanem Kis-Ázsiában. Írásai neki sem maradtak fent, tanításait az ő esetében is csak századokkal később keletkezett leírásokból ismerjük. Ezek alapján Apollóniosz is támasztott fel holtakat, követői szerint majd halála után a mennybe ment.

A két tanító összevetése nem szenzációs újdonság egyébként, több kutató is foglalkozott már az üggyel az elmúlt két évezredben. A dokumentumfilm újdonsága a Greek Reporter szerint leginkább az, hogy szerintük nem csak hasonló a két férfi története, hanem valójában ez egy történet, és akit Jézusként ismerünk, az valójában Apollóniosz.

De – ahogy arra G. K. Chesterton keresztény-konzervatív író rámutatott – a két történet, bár nagyon hasonlít, mégis eltér egy nagyon lényeges ponton: Apollóniosz sztorijából hiányzik a mártíromság. Őt ugyanis a róla írottak szerint nem végezték ki a római hatóságok, hanem túlélt egy találkozást a különösen kegyetelen Domitianus császárral is.

A dokumentumfilmet az Amazon Prime-on lehet megtekinteni. Itt mondjuk az is kiderül, hogy annyira azért nem friss, mivel 2016-os, csak mostanában került fel az oldalra.

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek