Kolozsváron is szolidaritást vállaltak a Magyar Tudományos Akadémiával

Szerző: Kulcsár Árpád
2019.02.12. 20:42

Nem csak Budapesten, hanem például Kolozsváron is tiltakoztak az MTA beszántása ellen.

Kolozsváron is szolidaritást vállaltak a Magyar Tudományos Akadémiával

Miközben Budapesten nagyon sokan mentek ki élőlánccal tiltakozni az úgynevezett Palkovics-terv ellen, amely megszüntetné a Magyar Tudományos Akadémia önállóságát, és amire időközben az MTA-elnöksége nemet mondott, több vidéki városban és a határon túl is szolidaritási akciókat szerveztek az MTA védelmében.

Így tettek Kolozsváron is, ahol helyi idő szerint 13 órakor flashmobot tartottak a magyar konzulátus főtéri épülete előtt, ahová a résztvevők olyan könyveket vittek magukkal, amiket kiemelten fontosnak tartottak a magyar tudományból. Körülbelül 70–80 ember gyűlt össze, többségében fiatal egyetemisták. Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély főszerkesztője, aki a Facebook-eseményt megszervezte, az Azonnalinak azt mondta, elégedett a részvétellel: „Egész jó, ahhoz képest, hogy a Facebook-esemény megcsinálásán túl nem volt vele semmi munka, mindenki spontán jött el ”– mondja.

De miért pont egy újságíró szervez meg egy magyar kormány elleni eseményt?

Prózai okokból: „Egy Facebook-csoportban szombaton felmerült, hogy kellene egy flashmobot szervezni, de úgy tűnt, hogy senkinek nincs ideje megszervezni, vagy senki nem akarja, így

vasárnap reggel pizsamában megcsináltam én. Valóban nem érzem, hogy újságíróként nekem ez feladatom lenne, de hát annyian kevesen vagyunk Erdélyben már progresszívek, hogy ezeket a dolgokat fel kell vállalni” – véli Sipos.

Az eseményen elmondása szerint politikusok nem jelentek meg, és olyanokat sem látott, akik erdélyiként az MTA tagjai lennének, inkább a helyi Babeș-Bolyai Tudományegyetem diákjai és oktatói voltak ott, a magyar kormány által fenntartott Sapientia Tudományegyemről már kevésbé.

Sipost amellett, hogy a kevés erdélyi magyar tényfeltáró újságírók egyike, még onnan is lehet ismerni, hogy őt már sorosistának bélyegezte meg a 888.hu, pontosabban a közpénzlap egyik szerkesztője, a nemrég dicstelenül felmondott, erdélyi születésű Oláh Gellért. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e további megbélyegzéstől, Sipos ezt válaszolta:„Én ott tartok, hogy nekem teljesen mindegy, tényleg bármit bármikor szívesen bevállalok,

igen, sorosista vagyok, felvállalom,

akár még úgy is, ha valaki célpont, akkor legyek én inkább helyette. Én már régóta csinálom, kibírom.”

Aki pedig fotókat szeretne nézni szolidáris kolozsváriakról, megteheti a Transindexen. A szerkesztőség szintén részt vett a tiltakozáson.

FOTÓ: Átlátszó Erdély

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek