Orbáni évértékelő: polgári Magyarország 2.0

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Amikor Csonka András a saját Facebook-oldalán február 2-án úgy jelentkezett be Szingapúrból, hogy a hotelben, ahol megszállt, ő már „tükörtojás-készítőként” sem tudna elhelyezkedni, a tojást ugyanis már „egy robot csinálja”, akkor okkal várhattuk, hogy az idei orbáni évértékelő is legalább Csonka Pici szintű munkaerő-piaci reflexiókban lesz gazdag. Most ugyanis, hogy minden sarkon egy potenciális Yuval Noah Harari szédeleg, elvárható, hogy egy miniszterelnök is 21. századi beszédet tart.

Ez részben így is lett.

Bármennyire is akarják az ellenzéki pártok kommunikációs stábjaiban, Orbán nem nekik tart évértékelőket. Ez akkor is így volt és lesz is, ha a mindenkori miniszterelnöki beszélő pozícióból elvárható lenne szélesebb perspektívában gondolkodni. Nem túl eredeti sajtóközleményre elegendő muszájpuffogás az orbáni évértékelőkre úgy berregni, hogy az a kormányzás kudarcainak bevállalásának, magának a kormányzás és körülményeinek kritikus önvizsgálatának vagy a Freedom House jelentésekre való reagálásokok hiányával van „tele”.

A következőkben így el is tekintek attól a bevetett ellenzéki kommunikációtól, hogy Magyarországon ne zajlana kormányzás. Utóbbi van – a hibrid rezsimeknek is van gazdaság- és társadalompolitikájuk –, még akkor is, ha a kormányzói szándékot nehéz beazonosítani korrupciós cunamik sodrásában – vagy éppen azért könnyű. Mindenesetre attól még elemzői kötelesség keresni.

Még akkor is, ha az nem könnyű: Nikolay Petrov, Maria Lipman és Henry E. Hale a Post-Soviet Affairsben 2013-ban megjelent tanulmányukban éppen azt írják, hogy bár a hibrid rezsimek – az egyszerűség kedvéért fogadjuk el, hogy az orbáni is az – a vezetés terén kétségkívül erősek, ugyanakkor a túlzott központosítás a közpolitika-alkotást nehezítheti meg, ami a társadalmi problémák nem megfelelő beazonosítását eredményezheti, az pedig a társadalmi elégedetlenség – így az instabilitás – növekedésével járhat.

A krízist csak erősítheti, hogy egy hibrid rezsimnek jellegéből adódóan nincsenek olyan érdekegyeztető fórumai és intézményesült eljárásai, amelyek révén transzparens módon az érintettek bevonásával lehetne kezelni a problémákat. A magyarországi gyakorlatokból ismert eljárások után

A bejelentett 7 pontos „családvédelmi akcióterven” kár számon kérni a baloldali társadalompolitikai elveket, ez a kormány ugyanis jobboldali. Kormányzása – így szavazótábor-bővítési szándéka – nem a szegénység felszámolására irányul, az egyenlőbb újraelosztásra, hanem a (felső-)középosztály megerősítésére.

A bejelentett családpolitikai intézkedéseknek csak körvonalai, mintsem konkrétumai látszanak, és várhatóan arra lehet számítani, hogy azokat nem is egyszerre fogják élesíteni. Nem csak azért, mert együttes és célcsoporton belüli szűkítés nélkül borulna a költségvetés, hanem mert vélhetően ezen intézkedések lépcsőzetes bevezetése a ciklus egészének fő története kíván lenni, továbbá a szerintük (legalább) 2030-ig tartó kormányzás záloga.

Ha tud.

Mindenki számára világos ugyanis, hogy a családalapítás és a gyermekvállalás kérdése nem csupán a 7 pontban foglalt ösztönzők kérdése, nem beszélve arról, hogy – mint már említettem – a támogatásokban érintettek köre eleve a saját lábán álló (felső-)középosztály.

Nem volt ez másként 1998-2002 között sem, mondhatni a polgári Magyarország 2.0 projektjét látjuk viszont. Nem lehet ugyanis tagadni, hogy Magyarországon nem kevesen vannak azok, akik jól járnak a rezsim család- és társadalompolitikájával. Talán nem volt véletlen korábban a fogyasztói bizalmi index és a Fidesz-népszerűség emelkedésének kvázi együtt mocorgása sem, amelyre 2018. április 8-át megelőzően nem kellő mértékben fókuszáltunk (erről lásd Tóka Gábor tanulmányát az alábbi kötetben).

Az érintettek – azaz a nyertesek – ezekre aztán úgy tudnak tekinteni, hogy ha „az ellenzék jön, úgy ezeket az intézkedéseket felfüggesztik”. Ilyen volumenű bejelentésekkel a potenciális célzottak nem különösebben találkoztak a rendszerváltás utáni családpolitikában, így azokra, mint valamiféle „szerzett jogként” tekinthetnek majd. Ahogyan a rezsicsökkentést, úgy majd ezeket is meg kell „védeni” – persze az ellenzéktől.

De ez még messze van, egyelőre több a kérdőjel a konkrétumok kapcsán, mint azt Kocsis Máté látja, aki szerint a tegnapi az „évtized legnagyobb hatású beszéde volt”. Mindenesetre

– akárcsak az első Orbán-kormány idején.

Azoké biztos nem, akik elől kerítéssel és ponyvával választották el az évértékelőt és egymáshoz illedelmes közönségét, vagy akinek egy gyermek vállalása is komoly megélhetési kockázattal jár. Ők vagy a gyerek? Akiknek ez a kérdés, azoknak marad az ellenzék vagy a „migránsozás”. Azaz nem túl sok.

A szerző politikai elemző, az IDEA Intézet vezetője. Olvass még több cikket Böcskei Balázstól az Azonnalin!

Van még itt cikk a témában:

Soros György elárulta, ki a nyílt társadalom legveszélyesebb ellenfele

Egy hét alatt két olyan játékos érkezett Kubatov Gábor csapatához, akiktől elvileg félti az országot

Miért lobbizik a német liberálisok főtitkára Orbán mellett?