Feri bá', aki egyszerre prédikátor és a szomszéd kocsmaasztalnál motyogó vénember

Gyurcsány évet ugyan nem értékelt, de legalább ismét megtudtuk, hogy minden lehetséges kérdésre ő a válasz. A DK évértékelőjének olyan volt a hangulata, mint egy prédikációnak és egy kedd délutáni részeg kocsmázásnak együtt.

Én igazán kíváncsi voltam, mi mondanivalója van a Demokratikus Koalíciónak az évértékelőjükön, mert hát gondoltam, kutya egy év volt nekik is, persze kicsit tartottam is egy újabb maratoni Gyurcsány-dünnyögéstől, de hát ez benne van a pakliban, szóval alapvetően vidáman estem be három perccel a kezdés előtt a a Sofitel Hotel luxustól bíborzó dísztermébe, ahol rögvest a kezembe is nyomták a pártelnök jó sokoldalas dolgozatát, s éppen belelapozni volt időm, amikor fölcsendültek az Örömóda első taktusai, és a terem haptákba vágta magát, ezzel is bizonyítandó, hogy a DK a legeurópaibb párt, jelentsen ez bármit is. Az EU himnuszát ugyanis egyenlő fogadtatásban részesítik, mint a magyart.

Kései érkezésem okán én a terem végében lófráltam, s innen néztem szerteszét. Elöl ültek a pártprominensek és a meghívottak a kifogástalan öltönyben, hátul a pártszimpatizánsok, ők is ünneplőben, igaz, az övéké már nem volt olyan márkás. A szervezők meg mintha pontosan tudnák, hány ember hajlandó elmenni egy ilyen eseményre, alig egy-két szék állt üresen a 100-150 főt befogadni képes konferenciateremben.

Nem csoda az Örömóda méltó fogadtatása, Gyurcsány hazafiságra felfuttatott beszéde ugyanis jelentő részben szólt a hazafiság újradefiniálásáról. Ez a hazafiság ugyanis: nem olyan, hogy az ember elénekli a Székely Himnuszt két kisfröccs urán, hanem európai kontextusban vett, klímaváltozás ellen fellépő, a jövőt megcélzó.

Gyurcsány beszédét jól felépítették a szövegírók, éppen csak a beszélő maga olyan, mintha két kisfröccs közben mondaná az egészet. Motyogó monológ volt, amelyben indokolatlan helyeken emelődött meg a tónus, mint a kocsmában, ha valaki ül a szomszéd asztalnál, és csak mondja és mondja a magáét, még értelme is van a saját kontextusában az egésznek, éppen csak az ember nem figyel rá, mert minek?

Itt azonban figyelnek az emberek Feri bára.

Ha meg nem, akkor a teremben szétszórt pártaktivisták garantálják, hogy egy egy-egy erős mondat után taps legyen. Egy adott ponton azon gondolkodom, hogy vajon én vagyok koncentrációhiányos, vagy pedig mindenki más ennyire megátalkodott, mert ők figyelnek, reagálnak. A több, mint fél órás beszédnek vannak olyan részei, ami közben egy metodista templomban érzem magam, ahol mind néger hívők vagyunk, Feri bá a prédikátor, és a közönség néha hallelujával nyugtázza az elmondott isteni bölcsességeket. Fejemben felcsendül a Soon, ah will be done with the troubles of the world.

Szóval minden van a retorikai skálán,

a hívek pedig mennek vele bólogatva, igen, a jövőért dolgozni, a kisemberért, igen, megállítjuk a migránsokat és a felmelegedést, igen, Orbán egy szemét, és az égvilágon minden kérdésre a válasz Gyurcsány, aki elmondja, hogy a dékásoknak nem mások ellenében kell megszervezniük magukat, ahogyan teszi a Fidesz a migránsok ellen. Itt azért határon túliként félhangosan felröhögök.

Gyurcsány le, taps, most már magyar himnusz, aztán szünet, ekkor van idő erre-arra, megbeszélni az elhangzottakat, a pártaktivistáknak hátrajönni, és kiosztani a szimpatizánsok között néhány naptárat, egy elszabott öltönyös bácsi kapja meg, hogy ossza szét, igyekszik a saját, és a háta mögötti sorban teríteni a cuccot, de több naptár van, mint ember, úgyhogy a maradékot zavartan a zakója szíve fölötti zsebébe rakja.

A maratoni beszéd után a terem elejében megmarad az eredeti sűrűség, a hátsó sorokból azonban körülbelül a hallgatók fele kisunnyog, és nem kíváncsi már arra, hogy kik kapják meg az Új Köztársaság-díjakat. Néháhányan szólnak a barátoknak, hogy azért szóljanak majd nekik telefonon, hogy mi minden történik még.

A szünetben arra is van idő, hogy a DK-s parlamenti képviselők közül néhányan hátrajöjjenek az emberekhez, ilyenkor aztán a hívek hada megostromolta őket egy-egy közös kép erejéig.

A szünetet követően aztán kitüntették Josef Weidenholzer szociáldemokrata osztrák EP-képviselőt és Gábor György filozófust, előbbi aktívan részt vett a Sargentini-féle hetes cikkelyes jelentés összeállításában és szép szavakkal illette a magyarokat, s örült neki, hogy igaz magyar demokraták díjazzák. A díjról meg annyit, hogy annyira nem érdekelt senkit, hogy egyetlen sajtóanyag sem jelent meg róla, nyilván, nehogy elvegye a rivaldafényt a pártelnök lángoszlopként utat mutató szónoklatáról.

A hatvan és a halál közötti csapat aztán maga mögé hagyva a Sofitel és párt luxusát, kiáramlott a szállodából, mindenféle luxusvendégeket előreengedve a forgóajtón, vissza a magyar február tömegközlekedésébe.

Olvass még több cikket Kulcsár Árpádtól az Azonnalin!