Mitől kell félnie Európának? A hanyatló muszlim világtól biztos nem

Szerző: Sayfo Omar
2019.02.08. 07:49

Egy olyan régió lakóinak inváziójától rettegnek Európában, ahol a kultúrák összecsapását már rég Európa nyerte meg. Míg Európában százalékban sem mérhető az iszlámra áttért őslakosok száma, addig a Közel-Keleten fiataloknak tízmilliói majmolják a Nyugatot. Mitől kell valójában félnie Európa polgárainak?

Mitől kell félnie Európának? A hanyatló muszlim világtól biztos nem

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Most Sayfo Omar újságíró, író, Közel-Kelet-kutató írását közöljük.

Van valami, amiben a brexitpárti angol kohásztól a '68-as francia értelmiségin át a kereszténydemokrata bajor mesteremberig szinte mindenki egyetért: volt valaha egy idilli aranykor – legyen az tetszés szerint a régebbi múlt homogén nemzetállamainak a kora, a 20. század liberalizmusa vagy bármi más –, amelynek elvesztése mindenféle külső erők áskálódásának és legalább ennyire a belső kollaboránsoknak köszönhető.

Az európai belső széthúzást és brüsszeli tötymörgést látva

irigységgel vegyes borzongással tekintünk az identitásában erős, egységes iszlám világra, ahol a különbségeket és különbözőségeket felülírja az ummához való tartozás,

ahol az emberek és vezetőik nemhogy képesek összezárni a Nyugat és annak értékei ellen, de egyenesen vállvetve dolgoznak Európa már jávában zajló iszlamizációján. És ami a legrosszabb: teszik mindezt a felelőtlen európai elit és az identitásától megfosztott, hályogos szemű lakosság segítségével.

Mi azonban tisztán látjuk a veszélyt. Tudjuk, hogy van mit féltenünk, hiszen nagyon is tisztában vagyunk a saját civilizációnk kiválóságával és morális fölényével, de ha mást nem is, hát azt még a vak is látja, hogy míg mi mondjuk egyenrangúakként tiszteljük az asszonyainkat, addig ők elnyomják és lepelbe bugyolálják az övéiket. 

Miután aztán vérmérsékletünk szerint kiszomorkodtuk vagy kidühöngtük magunkat, keservünket egy új, divatos ruhadarabbal, egy rég vágyott mobiltelefon megvásárlásával vagy egy izgalmas applikáció letöltésével feledtetjük.

Félelmeinkkel azonban nem vagyunk egyedül

Van ugyanis az iszlám világban valami, amiben a casablancai taxisofőrtől, a kairói kávézóban busongó nacionalistán keresztül az bagdadi muszlim hitszónokig szinte mindenki egyetért: volt valaha egy idilli aranykor – legyen az tetszés szerint valamiféle arab nemzeti periódus, az iszlám kalifátus vagy bármi más –, amelynek a bukásáért elsősorban a külső összeesküvők és a belső kollaboránsok a felelősek.

Az iszlám világot háborúkig feszítő konfliktusokat, zsarnokoskodó eliteket és korrupt vallási vezetőket szemlélve

irigységgel vegyes borzongással tekintenek a békés, egységes Európára, amelynek vezetői bármikor képesek összefogni a muszlimok ellen,

sőt, vállvetve dolgoznak az arab/iszlám világ kultúrájának felhigításán és imperialista kizsákmányolásán. És ami a legrosszabb: teszik mindezt a felelőtlen arab/muszlim elit és az identitásától megfosztott, hályogos szemű lakosság segítségével.

Ők azonban tisztán látják a veszélyt. Tudják, hogy van mit félteniük, hiszen nagyon is tisztában vannak a saját civilizációjuk kiválóságával és morális fölényével, de ha mást nem is, hát azt még a vak is látja közülük, hogy míg ők mondjuk tisztelik és óvják asszonyaikat, addig a nyugatiak reklámfelületté silányítják sajátjaiknak a testét.

Miután aztán vérmérsékletük szerint kiszomorkodták vagy kidühöngték magukat, keservüket egy sokadik divatos ruhadarabbal, egy rég vágyott mobiltelefon megvásárlásával vagy egy izgalmas mobilapplikáció letöltésével feledtetik.

A muszlim világ hanyatlása intő jel Európának

A muszlimok frusztrációja lassan több, mint fél évezrede nyúlik vissza. Ennyi idő is kevésnek bizonyult azonban ahhoz, hogy megemésszék hanyatlásukat, hogy hazájuk a középkor egyik legerősebb birodalmából és az akkori világ tudományos központjából perifériává, majd gyarmati konccá sorvadt. A nacionalisták és iszlamisták a 19. század vége óta egymással versengve kutatják népeik elmaradottságának okait, a viszonyítási alapot pedig mindig Európa, pontosabban annak idealizált vagy épp démonizált képe adja.

Ez pedig intő jel számunkra is. Európának még viszonylag új élmény a hanyatlás és a globális színtérről való kiszorulás, mely valójában nem is az iszlám, hanem sokkal inkább az Egyesült Államok és Kína viszonylatában érezhető.

A zavarodottság legjobb jele, hogy Európa, mely objektíven nézve máig minden földi világok legjobbika, képes rettegni egy évszázados identitásválságban vergődő, hosszú távú tervezésre képtelen, lényegéből adódóan szervezhetetlen válságrégió lakóitól

és annak belháborúkkal terhelt hiedelmeitől.

Különösen, hogy a huntingtoni vízióban a zászló jócskán Európának áll.

Való igaz, hogy Berlin, London és Párizs utcáin ma több fejkendős nő sétál, mint valaha, de az is tény, hogy ma már alig akad olyan muszlim ország, ahol ne szorította volna ki az európai szabású nadrág a tradicionális viseleteket.

Tény, hogy Európában fel-feltűnnek az iszlám bankok, de ma összeségében az iszlám világ az, amely a nyugati pénzügyi rendszer szabályai szerint játszik olyannyira, hogy a prófétai intelmekre fittyet hányó, kamatot szedő brit, francia és svájci pénzintézetek már az iszlám világ szívében, Mekkában is várják ügyfeleiket.

Tagadhatatlan, hogy Európában gombamód szaporodnak a mecsetek, az Amnesty International, a Goethe Institut és az Európában vallási szintre emelt szekularizmus egyéb „egyházai” szinte minden muszlim országban erős népnevelő- és lobbitevékenységet folytatnak.

Noha tényleg van Európában több tízezer integrálhatatlan első- vagy sokadgenerációs bevándorló, aki sería-törvénykezésért kiált, de ma már szinte nincs olyan muszlim ország, amelynek alkotmánya ne európai sémára íródott volna meg, és melynek jogrendje ne valamely európai mintát követné, a családjogra korlátozva a seríát. És ami talán a legfontosabb:

míg Európában százalékban sem mérhető az iszlámra áttért őslakosok száma, addig a Közel-Keleten fiataloknak tízmilliói majmolják a Nyugatot, a diaszpórákban élők többsége pedig csak névleg tartja meg vallását.

Az ijesztő jelek ellenére Európa életre van ítélve

A demokráciáknak a legnagyobb szépsége, hogy a politikusoknak előbb vagy utóbb meg kell hallaniuk a legitimitásukat adó szavazóik szavát. Ha pedig az európaiaknak kritikus tömege gondolja majd úgy, hogy az iszlám veszélyt jelent, hát lesznek megoldások is. A migráció kezelése – mint azt az elmúlt évek is mutatják – pusztán akarat, törvényalkotás és logisztika kérdése.

Noha az Európában élő muszlimok számának a növekedése okán az európai közvélemény egyre nagyobb hányada muszlim hatalomátvételtől retteg, a történelem tanulsága szerint Európában mindig a kisebbségek voltak azok, akik rosszul jártak, amikor kiéleződtek a társadalmi feszültségek.

És ahogy a történelem szintén mutatja, a megoldás olyankor ugyancsak politkai akarat, törvényalkotás és logisztika kérdése. De az már egy másik Európa lesz.

Éppen ezért Európának nem az iszlámtól, hanem csakis saját félelmeitől kell félnie.

A vitasorozat többi cikkét itt olvashatod el!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek