Miért nem mondhat le Berlin Kelet-Európáról?

Szerző: Techet Péter
2019.02.08. 11:00

Miközben Emmanuel Macron a régi EU-tagállamokkal indítaná be az európai integráció motorját, a németek kedvesen, de határozottan erre mindig nemet mondanak. Miért? Mert Németországnak kell a kelet-európai térség, amelynek visegrádi egysége úgyis illékony és egyszeri: csak a menekültkérdésre korlátozódik. Ezt mutatja Merkel pozsonyi találkozója is a visegrádi országok vezetőivel.

Miért nem mondhat le Berlin Kelet-Európáról?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Angela Merkel csütörtökön a visegrádi államok kormányfőivel találkozott Pozsonyban.

A találkozó tényét Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök eleve úgy értékelte már azt megelőzően, hogy ez is mutatná: a visegrádi államok olyan fontos egységet képeznek, hogy még a német kancellár is felkeresi őket.

Ez a magabiztosság persze csak kifele szólhat.

Visegrád ugyanis egyáltalán nem olyan egységes, Merkel pedig éppen azért tárgyalt a visegrádiakkal, hogy az esetleges töréseket kipuhatolózza.

Nincs visegrádi egység

A visegrádi országok közötti politikai kapocs ma is egyedül a menekültellenesség, minden más téren jelentősek a különbségek. Lengyelország az egész EU talán legoroszellenesebb kormánya, noha a kormányba nemrég beemelt lengyel szélsőjobbnak azért vannak kapcsolódásai az oroszokhoz. Magyarország kormánya azonban teljes mértékben moszkovita. Miközben a prágai vagy a pozsonyi kabinetek sem oroszellenesek, országaik azért figyelnek a Moszkva jelentette nemzet- és kiberbiztonsági veszélyre.

Az Északi Áramlat 2 is megosztja a visegrádiakat. Az Ukrajna energiabiztonságát veszélyeztető német-orosz-tervet a lengyelek – hasonlóan Macronhoz – keményen elutasítják. Varsó Kaczyński alatt is megmaradt Ukrajna legfontosabb európai hangjának. Ezzel szemben Budapestnek, Prágának vagy Pozsonynak kevéssé van fenntartása a tervekkel szemben, amelyet a német politika is – noha szavakban persze mindig nyugtatgatja Ukrajnát – teljes mellszélességgel támogat.

De a visegrádi országok belpolitikája is jelentősen eltér egymástól. A magyar kormány mára sikeresen tarolta le a kulturális és politikai pluralizmust, biztos léptekkel halad egy autoriter rendszer felé, amiben nem a liberális demokrácia, hanem a Carl Schmitt-i homogén népuralom a cél. Lengyelországban is ez lenne a cél, de ott erősebb még a pluralizmus: a pártok és a civilszféra szintjén erős ellenállás mutatkozik. Még az sem kizárt, hogy a PiS-t le tudja váltani a liberális, konzervatív és baloldali ellenzéke.

Szlovákia és Csehország pedig – legalábbis Magyarországról nézve – maga a paradicsom: sokszínű, működő parlamentarizmus, plurális médiahelyzet (mára például az egész földkerekség egyetlen olvasható, színvonalas magyar nyelvű napilapja a szlovákiai Új Szó), koalíciós kormányzat, amelynek komolyan vehető ellenzéke van, stb. 

És se Pozsony, se Prága nem törekszik kulturális harcra, a másként gondolkodás kiirtására – már csak azért sem, mert éppen a két főváros a saját országukon belül is a liberális másként gondolkodás bástyái. Pozsonyt egy liberális politikus, Prágát pedig a korrupcióellenes kalózok egyik politikusa vezeti. De tegyük hozzá: a lengyel főváros is, amint a legtöbb lengyel város, ellenzéki.

Magyarország tehát nem csupán feltűnő és öngyarmatosító oroszpártiságával, de a politikai és kulturális pluralizmus hiányával, az urbánus ellenállás gyengeségével is kilóg a visegrádiak közül.

A gazdasági kapcsolatok is gyengék a visegrádi országok között. Ellentétben más EU-n belüli közös terekkel – mondjuk a Benelux-államokkal vagy a skandináv országokkal szemben – a visegrádi együttműködés mögött nincs közös kulturális alap, gazdasági együttműködés és politikai irány.

Csak az ellenség közös

Az egyetlen összekötő kapocs a közös pillanatnyi ellenség: azon menekült, amelyből mind a négy országban felettébb kevés van.

De mivel relatíve homogén országokról van szó – noha történelmileg mind a négyen nagyon színesek –, az idegentől, az ismeretlentől való félelem nagyon jól hat.

Pusztán belpolitikai érdekből találtak rá tehát Varsótól Budapestig egyes politikusok (legyenek akár konzervatívok, mint Orbán, liberálisok, mint Babiš, vagy szocdemek, mint Pellegrini) a menekültkérdésre. A belpolitikai érdekek azonossága pedig összehozta ezen politikusokat: Kaczyński, Babiš, Pellegrini (Fico) és Orbán pillanatnyi szövetsége azonban nem pótolja a minden más téren meglévő hiányzó alapokat.

Hány cseh cég fektet be Magyarországon? Mekkora a magyar tőke jelenléte Lengyelországban? Hány magyar tanul csehül? És hova könnyebb Debrecenből eljutni: Londonba vagy Katowicébe?

Mégis felkereste őket Merkel

Merkel a menekültkérdésen kívül minden más ügyben válogatni tud a visegrádi tárgyalópartnerek közül (Prágát és Pozsonyt Berlin már eddig is többször előnyben részesítette). Ráadásul a visegrádi országok maguk (főleg Szlovákia és Magyarország) igencsak függnek a német gazdaságtól.

Merkelnek a menekültügyben kell csak a visegrádiakat komolyan vennie, ott tudnak blokkolni.

Mindazonáltal Merkelnek volt egy pozitív üzenete feléjük: a januárban megkötött német-francia aacheni egyezmény nem egy mag-Európára irányul. Merkel ezzel levette a napirendről azon macroni terveket, hogy az európai integrációt a régi tagállamok között kéne újraalapozni.

Párizs régóta helyesen látja, hogy

az európai integráció motorja gyakorlatilag a gazdaságilag és kulturálisan sok tekintetben elmaradottabb kelet-európaiak beengedésével állt le.

Bármiféle egység előfeltételezi az élethelyzetek bizonyos fokú azonosságát. A német egység is azért került olyan sokba a nyugatnémeteknek, mert az egységes ország csak akkor tudott működni, ha a keleti rész nagyon hamar a nyugati életszínvonal, bérek, életminőség közelébe került. És még ez sem volt elég: a kilencvenes években a posztkommunista PDS, mostanra pedig a szélsőjobboldali AfD mutatja, hogy a kulturális különbségeket nem tudták még a nyugatnémetek pénzügyi erőfeszítései sem meghaladni.

Tehát lehet érvelni amellett, hogy az európai egység onnantól vált teljesen illuzórikussá, amikortól elvileg hollandokat és bolgárokat, finneket és magyarokat, a düsseldorfi életminőséget és a debrecenit, a koppenhágai tapasztalatokat és a nagyváradiakat kellett volna összehozni. Mert ez tényleg sok tekintetben lehetetlen. Legalábbis közös politikai, kulturális és pláne szociális tér nem jöhet így létre. Legfeljebb csak gazdasági – és itt meg is mutatkozik rögtön a német és a francia érdekek közötti különbség.

Franciaország le tud akár mondani az új tagállamokról: a gazdasági kapcsolatok nem jelentősek, a kulturálisak pedig kifejezetten minimálisak.

Ezzel szemben Németország, hiába észleli a politikai és kulturális különbségeket, jelentősen össze van gazdaságilag nőve a kelet-európai EU-tagállamokkal, amelyek piacot, olcsó munkaerőt és új telephelyeket jelentenek számára.

Németország tehát – hiába köt ünnepélyes keretek között aacheni egyezményt vagy áll ki a szavak szintjén a liberális demokrácia és a jogállamiság mellett – nem teheti meg, hogy ideológiai, eszmei okokból lemondjon a kelet-európaiakról.

Ami Franciaországnak a Françafrique, az Németországnak Kelet-Európa.

Mit akarhatnak a visegrádiak és a németek egymástól?

A mostani pozsonyi találkozó vélhetően arról szólt, hogy a visegrádiak kifele egységet mutathattak, Merkel pedig kitapogathatta a meglévő ellentéteket.

Merkel a menekültkérdésben igenis megpróbálja továbbra is jobb belátásra bírni a visegrádiakat: ha már nem is a kvótáról győzködi őket, például a Marokkónak nyújtandó segítséget elfogadtatta velük. Ami különsen pikáns az után, hogy Magyarország nemrég – arcul köpve saját menekültellenességét is – megvétózta a mára amúgy is a 2015-ös számok tizedére csökkent menekülthullám további fékezését célzó megállapodást az EU és az Arab Liga között. Ez a magyar külpolitikai lépés amúgy ki is verte a biztosítékot a berlini diplomáciánál. A marokkói segélyprogramra azonban igent mondtak a visegrádiak.

Merkel pozsonyi látogatása tehát két fő üzenetet hordoz.

Egyrészről a térség fontos Berlinnek, a németek nem fognak belemenni egy olyan mag-Európába, amely ugyan politikailag és szociálisan szorosabb, de földrajzilag kisebb együttműködést jelentene. Egy ilyen kisebb, de szociálisabb és politikaibb unió, amit Emmanuel Macron ugyanúgy támogatna, mint Janisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, teljességgel szembemenne a német érdekekkel: Németország elvesztené gazdasági hátországát, amely ugyebár nem Olaszországban vagy Portugáliában, hanem az új EU-államokban van.

A megmaradt, kisebb európai integráció szociális és egyéb költségeit, például az eurókötvényeket vagy az államadósságok közössé tételét ráadásul Németország finanszírozhatná.

A kelet-európaiak soha nem támasztanak ilyen követeléseket.

Ellentétben mondjuk Janisz Varufakisszal, egy Orbán Viktor mindig csak hazabeszélve és nagyon szigorúan a német tőke érdekeit sohasem sértve szabadságharcol újabb és újabb fiktív ellenségeivel.

Németország pedig értékeli ezt, és elnézi, ha közben a helyi gyarmattartó meggazdagodik vagy hobbiból kultúrharcot folytat.

A visegrádi országokkal való találkozó tehát lehűtheti azokat, akik Macronnal remélnének egy új európai lendületet. A németek erre nem lesznek hajlandóak,

nekik jobban tetszik a kelet-európaiak szolgalelkűsége, mint a latin-európaiak nagyszájúsága.

Másrészről Németország ezzel a hűsítő, pragmatikus, igazán merkeli diplomáciával kicsi lépésekben tudja a visegrádi blokk esetleges erejét is azért kikezdeni.

Visegrád ma csak a menekültpolitikában – és ott is csak a belpolitikai cirkusz kedvéért – áll szemben Németországgal. Mivel minden más téren Németország és a térség szorosan kapcsolódik egymáshoz, se a németek nem fogják ezen államokat túlságosan megregulázni, se ezen államok nem fogják az EU-t lerombolni.

Olvass még több cikket Techet Pétertől az Azonnalin!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek