Egymillió dollárt ajánlanak a pápának, ha vegán lesz a nagyböjt idején

Szerző: Fekő Ádám
2019.02.08. 08:45

A klímaváltozásra hívnák fel a figyelmet azzal, hogy minden állati eredetű ételről lemondatnák Húsvét előtt a pápát.

Egymillió dollárt ajánlanak a pápának, ha vegán lesz a nagyböjt idején

A Million Dollar Vegan mozgalom, élükön a 12 éves, de már a vegán szcéna legnagyobbjai közt emlegetett Genesis Butler felhívást intézett Ferenc pápához: azt ígérik, hogy ha a húsvét előtti nagyböjt idejére nem csak a húsról mond le, hanem teljesen vegán étkezésre vált, egymillió dollárt adományoznak egy általa kiválasztott szervezetnek. 

A már nyolcéves kora vegán, és nagyjából ennyi ideje vegán aktivistaként is dolgozó

Butler szerint nem a vegánok térítéséről lenne szó, hanem a környezetvédelemre hívhatná fel a figyelmet

1,2 milliárd katolikus szellemi vezetőjeként: 

„Azért írok önnek, mert nagyon tisztelem, ahogy az éghajlatváltozásról, az emberek előhelyeinek elvesztéséről és a légszennyezésről beszélt, és emlékeztette a világot, hogy a Föld mindannyiunk otthona, amit megosztunk egymással” – nyitotta a levelet megadva a témát is, ugyanis a szervezet azért szeretné mrácius 6. és április 18. között vegánná tenni Ferenc pápát, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozásra és annak negatív hatásaira. 

Bár első ránézésre semmi köze nincs a növényi alapú étrendnek a klímaváltozáshoz, valójában tényleg nem a levegőbe beszél Butler: az állattenyésztés az üvegház-hatást okozó gázok kibocsátásának 14,5 százalékáért felelős. 

Bár Genesis Butler még mindig nagyon fiatal, már figyel szavaira a világ: tízéves korában már megvolt a saját TED talkja, amiben nem csak korához mérten foglalta össze a globális környezetvédelmi problémákat. Mellette olyanok álltak bele a Million Dollar Vegan kampányba, mint Paul McCartney vagy Woody Harrelson. 

A Vatikán egyelőre nem reagált a felhívásra.

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek